Eny nyi.

Az idegtudomány az élet tudománya. Azé az életé, amit te (én, ők) érzékelünk. Az élet érzetének tudománya. Érzed azért ennek a súlyát?

A lehetetlen nem létezik. Van egy ilyen szlogenje annak a háromcsíkos sportszergyártónak. Nos, ez nem teljesen igaz. A lehetetlen igenis létezik, méghozzá a fejedben. A lehetetlen a te kreálmányod, mindenki saját kreálmánya és mindenkinél mást jelent. Ez az a határ, ami mögé már nem látsz, nem mersz látni, megtanítottak nem mögé nézni vagy valami eltakarja.
A lehetetlen állandóan változik a tanulással, a tudásod folyamatos bővítésével. A lehetetlen egy hit, ami a meglévő tapasztalatokon alapul, ezért ha valaki vagy valami bebizonyítja, hogy amit addig lehetetlennek hittél, akkor ez a fejedben lévő limit kijjebb kerül.
Persze van (?) objektív lehetetlen, de a fejünkben lévők nagy része nem ilyen.

A hit lehet olyan erős, hogy nem csak elhisszük, de tudjuk. Ez csalóka és veszélyes, mert az esélyt sem adjuk meg az ellenkezőjének. Annyira magunkba kódoljuk, hogy ha esetleg gyárilag képesek is lennénk rá, a szervezet nem fogja végrehajtani, hisz TUDJA, hogy nem lehetséges – akkor meg minek küzdjön. A természet hatékonyságra törekszik. A fölösleges nem hatékony.

Nem lehet négy perc alatti mérföldet futni. A levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet. Az ember nem juthat el arra az égen fénylő „bolygóra”. Nem lehet egy nap alatt egymillió dollárt keresni. Nem lehet duplaszallert ugrani krosszomocival. Ööö, várj egy picit. De. Lehet. Honnan tudom? Megcsinálták. Példa van rá.
Az ilyen precedensek esetén látszik gyönyörűen, hogy milyen erős gátat jelentenek az emberek fejében lévő lehetetlenek a fejlődésben. Röviddel azután, hogy szembeköpi a lehetetlent, hirtelen többeknek is sikerül, sőt adott esetben mindennapi evidenciávé válik a sok ezer évig fennálló határ átlépése. Négy perc alatt lefutni egy mérföldet évszázadokig lehetetlennek tartották, ám még abban az évben, mikor Roger Bannister 3:59.4 alatt lefutotta, utána még többen is lefutották 4 perc alatt.
A mai rekord 17 másodperccel van az áttörhetetlennek vélt 4 perc alatt.

Kik azok, akik átlépik a határokat? Az őrültek vagy a mesterek, akik olyan szintet értek el, ahol már látszik a határ, illetve annak a hiánya. Megsejtik, hogy nem biztos ám az, amit a többiek mondanak. Elkezdenek hinni valami másban. Ők az úttörők.

Ez az egész akkor hasított belém, amikor hanyatt fekve, hasamon a notival a Dzsekessz motorizált változatának első évadját néztem, aminek az ötletadója – mit ad isten – egy ismerős arc.
Traivs Patrana agyszüleménye, hogy a vakmerő pengeélen táncolást ipari méretekben kéne csinálni, mert miért ne. Ami igazán fura (bár a fentiek fényében talán nem is), hogy számos pajtást talált kaszás bajszának huzogatásához. Köztük egy csajt is.

A hetedik epizódban 42 Guinnes rekordot állítottak fel. Egy nap alatt. Negyven kettőt. MI VAN? Egy részükhöz persze nem kellett halált megvető bátorság, de ügyesség mindenféleképpen. Az egy perc alatt legtöbb egykezes taps (wtf) mellett viszont olyan wtf rekordok is megdőltek, aminek biz nem kis súly van. Az első előreszaller, az első női hátraszaller, leghosszabb tandem(!) hátraszaller – mindez krosszmotoron. Olyan trükkök ezek, amikkel x-gamest lehet nyerni vagy több millió ember előtt beadni a vegasi újévi show keretén belül. Erre ezek sorra beadták ezeket poénból, halál lazán.

Negy-ven-kettő határátlépés.

Az epizód végén a napnál világosabb lett számomra, hogy amit mi, én addig a limitnek, lehetetlennek tartottunk az egy röhejes alulbecslés. Nem tudom hol a határ, de az biztos, hogy amilyen játszi könnyedséggel döntögették a ginisz rekordokat, bőven van még tartalék.

A lehetetlenek nagy része csak kamu-lehetetlen. Kérdőjelezz, ne vedd biztosra, amit csak hiszel. Van rá igazi bizonyíték?

update: esküszöm az illusztráció és a nitro circus közt semmi összefüggést nem volt szándékomban vonni, de most elért hozzám ez a videó. WHAT THE F*CK jeligére

„Amikor a poklok poklát járod, inkább menj tovább.”

– Albert Einstein

This too shall pass vagy perzsául een niz bogzarad. Egy legyintéssel elintézheted, mert valószínűleg már számtalanszor láttad valami amerikanizált bölcsész hipster alkarjára tetoválva és jogosan hihetted, hogy ez is csak egy újabb Vonnegut idézet.

De nem az. Magyarul amúgy annyit jelent, hogy „ez is elmúlik egyszer”.

Egészen néhány hónappal ezelőttig nekem is kívül esett az ingerküszöbömön, amikoris egy jó barátom egy félperces hatásszünet után ezt az útravalót adta, amikor épp az életem egyik legkilátástalanabbnak tűnő szitujában voltam. Ő is elmagyarázta, hogy mit is jelent ez valójában és én is utánanéztem másnap.
Ha most nem mond neked semmit ez a mondás, akkor olvass tovább, mert megláthatod az igazi mélységét.

Ez a frázis egy ősrégi mese csattanója, amit a zsidó mondakutatók Salamon királyhoz, az arabok pedig a perzsa királyhoz, Nishapur-i Attarhoz kötik. A salamonos verzió így néz ki:

Egy nap Salamon elhatározta, hogy próbára teszi a legbizalmasabb miniszterének, Benaiah ben Yehoyada alázatát. Ezt mondta neki: „Benaiah, létezik egy bizonyos gyűrű, amit szeretném, ha elhoznál nekem. Azt kívánom hordani Sukkotkor, ami azt jelenti, hogy van hat hónapod megtalálni.”
„Ha létezik ilyen gyűrű e Föld kerekén, akkor megtalálom és idehozom őfelségének. De mi teszi ezt a gyűrűt oly különlegessé?”
„Varázslatos ereje van.” – válaszolta a király. „Ha egy boldog ember ránéz, szomorú lesz és ha viszont egy szomorú ember néz rá, akkor boldoggá változik.” Salamon pontosan tudta, hogy ilyen gyűrű nem létezik, csupán egy kis alázatra akarta tanítani miniszterét.

Eltelt a tavasz, majd a nyár és Benaiah még mindig nem tudta, hol taláhatja meg a gyűrűt. A Sukkot előtti éjjelen elhatározta, hogy sétát tesz Jeruzsálem legszegényebb negyedében. Ahogy elhaladt egy kereskedő mellett, aki épp kezdte kirakodni az áruit másnapra, gondolt egyet és így szólt hozzá: „Nem hiszem, hogy hallottál róla, de had kérdezzem meg, van tudomásod  olyan gyűrűről, ami a boldog viselőjét szomorúvá teszi, a sorscsapott viselőjének viszont enyhíti a szenvedését?”
Az öreg hirtelen elővett egy aranygyűrűt a zsebéből, amire gyorsan rávésett valamit. Amikor Benaiah elolvasta a gravírozást, az arca hirtelen felderült és hatalmas mosoly ült ki rajta.

Másnap a király magához hívatta. „Nos, barátom, megtaláltad, amiért küldtelek?” – kérdezte mosolyogva és  többi miniszter is vigyorgott. A következő pillanatban, mindenki meglepetésére Benaiah magasba emelte a gyűrűt és ezt mondta: „íme felség, itt van!”
Ahogy Salamon elolvasta a gyűrűn lévő írást, a mosoly azonnal lefagyott az arcáról. A kereskedő ugyanis ezt írta a gyűrűre: „ez is elmúlik egyszer.”
Abban a pillanatban Salamon rádöbben, hogy az összes bölcsessége, mesés gazdagsága és óriási hatalma csupán múló dolgok, ami egy nap nem lesz többé.

A mese második része itt.

Az adott pillanatban a kilátástalanság lencséjével látod a világot, ami a nevéből adódóan leszűkíti a valóságot – nincs kilátás, nem látod a lehetőségeket, melyek ott vannak. Idővel EZ a kilátás szélesedik és bukkannak fel a lehetőségek és a potenciális megoldások. A szívás nem tart örökké – még ha az adott pillanatban nagyon is úgy néz ki. És ez biztos, nem csak egy eshetőség.

Szóval, ha nagy gebaszban vagy: ez is elmúlik egyszer. A világ mozgását nem érdekli az aktuális problémád. A Föld tovább fog forogni és idővel kiforgat a gané helyzetből, aminek igazi komolyságán később jó eséllyel csak mosolyogni fogsz. Tovább kell menni, mert a széljárás változni fog.
Az igazi bölcsességére jó esetben azonnal rádöbbensz és megszűnik vagy legalábbis enyhül a para, de sokszor csak azután vág tarkón az igazság, amikor az a valami tényleg elmúlt.

Nekem van egy TTSP borítékom, benne e sztori szkriptumával. Sokszor segített már…

És akkor így a végére tegyük már be a mostanság keringő tecsős hypeklippet is.

Az időzítés soha sem tökéletes.

Most pedig elkezdek valamit, amihez már rég óta várom, hogy „együtt álljanak a csillagok”. Most, miután megnyomtam a publish gombot. Game ON.

Egy kis javító adalék az álomkoboldos bejegyzéshez. Röviden ugye arról az állapotról szólt a sztori, amit valaki sorscsapásként, valaki ajándékként él meg az álmatlanságot – én utóbbiakhoz tartozom. Ez az az elmeállapot, amikor a sötét, csendes szoba magányában az érzékek kizárva, az agy viszont belül vadul pörgeti magát egy igen nyugodt és mély tudatállapotban. Alfa.
Szóval van ez a remek gondolkodós állapot. Vagy nincs – sok mindentől függ. A feladat tehát az, hogy létre tudd hozni, amikor szükséged van rá.

Négy okosság: egy kis koffein, ráalvás, korai fekvés és egy kis o2.

Egy erős kávé délután vagy egy tea az elalvás előtt 1-2 órával garantálja a hatást, hogy pezsegjen az agyad.
Egy órás szunyókálás délután késlelteti az esti álmosságot.
A szokásos ritmusodtól korábbi fekvé: ha éjfél körül szoktál feküdni, akkor vágódj be 10-kor a dunyhák közé.
Nitró az agynak: lefekvés előtt egy kiadós szellőztetés és 10-15 jó mély lélegzet feltölti az agyadat tüzelőanyaggal.

Válassz egyet vagy többet és jöhet az agyvihar.

Még annyi, hogy ha már tudatosan akarsz süllyedni ebbe az állapotba, akkor azt is érdemes összeírni, hogy milyen problémákra akarsz megoldást keresni (és találni). Papír, cerka és skicc.

Einsteinek, Muhammad Alik, Churchillek, nagy paradigmaváltások, forradalmak. Úgy érzi az ember, hogy „régen” voltak igazán a nagy emberek, a nagy események. Valójában ma több van belőlük, mint valaha, csak épp nem látjuk olyan tisztán, olyan természetesek, hisz VELÜNK élnek. Nem látjuk őket, mert itt vannak előttünk. Nincsenek leírva a történelemkönyvekbe. Einstein sem volt a korában leírva, Shakespeare sem. De ott voltak. Mint ahogy ma itt vannak a Seth Godinok, Steven Paul Jobsok, a Barack Hussein Obamák, a Lionel Andrés Messik, a valaha volt legnagyobb pénzügyi válság, a szilikon-völgy forradalma, a hatalom azok az elektronikus szoftverek, amiket ma természetesen használunk, de a jövő történelemkönyveiben ugyanúgy fogják említeni, mint a fonó Jenny-t. A gugli, meg a facebook. Egy pillanatra álljunk meg és lássuk a jelentőségüket, lássuk, hogy e kornak ugyanúgy megvannak a saját csodái, mint a reneszánszban vagy éppen a múlt-múlt századforduló pezsgő éveiben. Ma legalább ugyanolyan nagy koponyák élnek velünk és akár élőben is megtapasztalhatjuk a zsenialításukat.

A történelem ma íródik.

Van ez a humoros curling dolog. Tudod, amikor néhány végtelenül komoly ember egy-egy speciális partvissal suvickolja a jeget egy csúszó gránitkorong előtt egy hangyányit nagyobb vehemenciával, mint ahogy a takinéni mosta a hipós löttyel az általános suli végtelen pévécémezőit. Na, szóval körling (mert így ejtik ugyebár). De miért? Miért csinálják, mi a jó benne? Ez a kép fél perc alatt elmagyarázza neked.

A fenti egy tökéletes példa az infográfiák, azaz az információk rajzos megjelenítésének erejére. Egyetlen oldal és MINDEN fontos rajta van – mint egy elmetérképen – ráadásul mindez egy gyönyörű kép formájában többnyire.

Vajon egy szabvány törikönyv hány oldalas lenne, ha CSAK ilyen átgondolot infográfokból állna? És vajon mennyivel gyorsabban tanulná meg a nebuló, mint az olckúl szöveges fajtát?

Infographics rule.

Elmentem, megnéztem, megtapasztaltam, levontam a következtetéseket.
A két legjellemzőbb megfigyelésem:

1. ha agykutató vagy és 60 év fölötti, akkor bencésszerzetes stlílusú hajkoronád van. Azaz fölül kopasz.

2. ha 60 év feletti agykutató vagy, imádsz kérkedni a multidiszciplináris műveltségeddel és gyakran használni klasszikus zenei hasonlatokat és/vagy latin frázisokat, melyek bedobása után utána körbenézel a nézőközönség sorai közt, hogy “ugye senki sem tudja rajtam kívül, hogy mit jelent” és néhány másodperc hatásszünet után fellebbented a fátylat, elégedetten nyugtázva ezzel az intellektuális dominanciádat. Nos, az előző mondatban én is kicsit 60 év feletti neurológuskén viselkedtem.

Amúgy érdekes volt, csak sok volt a bs, kevés az igazán új és érdekes tartalom.