Naszóval.

Azt elfelejtettem mondani, hogy az észt nem csak az Ekébe teszem, hanem a jövő (jelen?) egyik  fontos üzenetközvetítő platformján,  Twitteren is csicsergem az okost. (magáról a programról csak annyit, hogy hidd el, frankó, még ha első ránézésre fel is villan a WTF felirat a lelki szemeid előtt. Ajánlom, hogy kezdd el használni – pl. kövess engem és tanuld meg hogy mi mindenre jó) Egymondatos gondolatmorzsák.

A másik média egy kicsit komolyabb, méghozzá egy magazin, amiben augusztus óta publikálok. Egy “hogyancsináljuk” sorozatba kezdtem bele, most a harmadik epizódnál tartok és még lesz egy jó pár. Mondom ezt annak ellenére, hogy a nyomtatott újság begyászolt, a mostani az utolsó nyomtatott szám (egy darabig?), ezután online fog menni a dolog. Szerintem csak jobb lesz. Állati izgalmas projekt, amit giga lelkesedéssel hajtok, hisz a szívem két csücske (tényleg, hány csücske van az emberi szívnek?), az ekén megismert hatékony tanulás és a montenbáj fúzionál. Hab a tortán, hogy egész jók a visszajelzések az olvasóktól, ami arra enged következtetni, hogy van az ilyen témára igény.

Szóval ezek vannak. A cikkek ízelítői fent vannak itt, itt és itt, a legújabb (uccsó!) nyomtatott szám pedig az újságos kofáknál.

ja és gyertek twitterre!

Egy nagyon fontos kérdést szeretnék hozzátok intézni az Eke jövőjével kapcsolatban.

Nem bánnád, ha ezentúl, angolul szólna hozzád az eke?

kérlek írd le az egyszavas véleményedet komment formájában! Köszönöm.

Van pár olyan egészen egyszerű(nek tűnő) képesség, amiket egy évben nagyon kevésszer használunk – és épp ezért sokan nem nagyon veszik a fáradságot megtanulni -, de ha nem tudjuk szépen és elegánsan kivitelezni az nagy gáz lehet adott esetben.

Az ékes példa erre az ajándék becsomagolása. Méter hosszú celluxcsíkok, intuitív hajtogatásszörnyetegek (a “szaloncukor”-mém megvan?) és pazarló csomagolóanyag felhasználás jellemzi a noob ajándékcsomagoló tudományát. Egy időben én is az említett iskola lelkes híve voltam, aztán rájöttem, hogy a következő x évemben még bőven lesz alkalom, amikor elő kell rukkolnom vmi ajándékkal, szóval utánanéztem az éterben, hogy van-e erre valami jófajta megoldás. A nyakkendőkötés után ezen a téren sem hagyott cserben a Zinternet és ezt most akkor szépen meg is osztanám a karácsonyi ojjándé’ lázban égő eke olvasókkal.

Wrap your sh.t  with elegance and ease! (zen változat) (bővített változat)

warning: erősen ajánlott, hogy szerezz az ajcsihoz egy dobozt, ha nincs. Amorf formát állati nehéz becsomagolni.

„Csak azok tudják megtapasztalni, meddig mehetnek, akik hajlandóak túl messzire menni.”
- T. S. Elliot

2006 – X-Games Moto Freestyle döntő:

„Ez nem lehetséges. Nincs elég hely rá, erre a célra nem megfelelő a kidobó. Túl kemény a leérkező, kizárt, hogy megfelelően le tudj érkezni. Azt hiszem hagynod kéne.” – monda a pálya tervezője az utolsó futam előtt egy favágókockás mezben feszítő srácnak, akinek 199 volt a hátára írva.
A srác persze kullantott rá és néhány percre rá beadta a legkomolyabb fmx trükköt, amit a világ valaha látott és ezzel újra beírta magát a krosszmotorozás történelemkönyvébe.

Read the rest of this entry »

“Ha nem mész túl a csúcson, soha nem tudod meg mi van a túloldalon.” – Jim Steinman

A következő bejegyzés pediglen egy fiatalemberről fog szólni, aki szinte többet tölt levegőbe csúcsokat túlrepülve, mint a földön, mi halandók közt.

“199″ jeligére

Egy 8 perces történet a hibázásról.

“Folyamatosan a borulás határán mozogsz – mert az a leggyorsabb.” – Danica Patrick

“A hibázás a határok kitolásának a velejárója” – John Kessler

Ahogy tegnap egy kevésalvós, tettdús és mókával teli hosszú nap végén gurultam (mit gurultam, SUHANTAM) az óbudai rakparton a hazafelé araszoló, benzinpöfékelő féklámpasor mellett, egy fentről-oldalról jövő friss fuvallat megcsapta az orromat és a nap végi fáradtságból kirángatva beindított egy fura halucinációt, egy alternatív jelent, ami lehetett VOLNA.
A képzeletem elé vetült egy olyan kép, hogy a bringámmal ugyanazon a tükörsima asztfaltcsíkon suhanok hangtalanul, mögöttem-előttem tucatnyi pislákoló fénypont (a többi bringás ledlámpája) és a Duna által egészen a dunakanyarból hozott friss Pilisi és Börzsönyi energiával teli levegő kígyózik az orromba, egészen a hörgőkig. Egy egészen összetett illat, amiről nem tudom megmondani pontosan mi van benne, csak azt érzem, hogy nagyon jó. Körülöttem viszonylagos sötétség van, a csillagok és opcionálisan a Hold világ-ít, a Duna hullámain a csillagtükrök csíkokká, homályos-cikázó pamacsokként manifesztálódnak és KUSS VAN, csak a friss levegő van és az a könnyed pörgő láb van, ami egyfajta oxigénszivatyúként működik a testem számára, ő juttatja el a finom levegőt a szervezetem minden apró zugába.

És nincs pöfőgő autó, amiben fásult emberek ÜLnek leginkább egyedül, egész napos lélekölő, ÜLő, irodai munka után és ugyanúgy egy üveglapot bámulnak, mint egész nap, csak itt nem pixelek villognak, hanem a világ zajlik MÖGÖTTE. Nincsenek világító féklámpák, nincsen 30km/h-nál nagyobb sebesség.
És kuss van (mondtam már?).

Na, tök jó lett volna, ha ilyen lett VOLNA a tegnapi utam az óbudai rakparton. Így is jó volt, mert suhantam, tekertem, nem lélekölő munkát végeztem (hanem rengeteg finomsággal teli „játékot”!), nem ültem egész nap, nem üveglapot bámultam, és nem a világtól elzárva egy fém/üvegkockában ültem és az a bizonyos isteni levegő is megcsapott néhány pillanatra.

Legalább megvolt a kontraszt.

„Az ötlet egyszerű: Az emberek, akik Csinálnak dolgokat inspirálhatnak minket, hogy mi is vágjunk bele és Csináljunk dolgokat.”

Azaz ez a konferencia összejövetel a „csinálók” csinálmányairól szól. (Ohh, szép magyar nyelv!) De akár nevezhetnénk őket nyélenrakóknak is pszeudo-futár terminológiát használva, mert tényleg azt csinálják.

Ez a rendezvény az ekén említett sorozat többi tagjától eltérően egészen családias, ráadásul meglehetősen nomád (de nagyon igényes!) körülmények között kerül megrendezésre Nagy-Britanniában, pontosabban Walesben. A helyszín olyannyira családias, hogy tulajdonképpen egy hatalmas jurta szolgál konferenciaközpontként, ahová maximum 85 ember fér be. Szűkös. Minden évben csupán 60 jegyet bocsátanak eladásra, melyekért egyenként 300.000 huf-ot kell leszurkolni és házasságot kell kötni fortunával. A belépő ára amúgy nem a rendezést fedezni, ugyanis azt a szponzorok állják. Aki kifizeti ezt a pénzt az a Do lectures filozófiája alapján körülbelül 12000 másik embernek teszi lehetővé, hogy ők is részesei lehessenek az előadásoknak online. A szervezők nem profitálni akarnak az eseményből, hanem el akarják juttatni a hangot (és képet) a legtöbb emberhez. Nemes.

Minden évben 20 nyélenrakó osztja a bölcsességet, akik nem feltétlenül olyan nagy nevek, mint pl. egy TED-en, viszont nem kevésbé érdekesek. Aki itt beszél, az valami nagyon érdekes dolgot TETT, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy volumenében is hatalmas, viszont az ötlet mérete tekintetében mindenféleképen az.

Sok zöld témájú előadás, viszonylag kevés übertudományos téma, háziszínpad.

Tavaly az előadók közt volt az eke egyik kabalája Tim Ferriss is, idén pedig egy az eke főszerkesztőjének egy másik kedvence, a Vagabonding c. kötet szerzője, Rolf Potts is az előadók között volt. Az idei Do szeptemberben volt (a friss videók már kezdtek felkúszni), és a 2010-es előadók névsorát is nemsokára közzéteszik.

A 2008-as do talks sommázata 7 percben. Átjön. Jó érzés megnézni. 

Puritán, de nagyszerű – ez a DO lectures. MegINDíTÓ.
frissítés: Potts beszéde épp ma került fel. über.

Na, elmondom mi volt.

Röviden: a Dealmakerzzel voltam elfoglalva.

Hosszabban: egyik barátom megkeresett, hogy lenne egy ötlete, ami, ahogy ismer engem, nekem is tetszene és igaza is lett. Az ötletből – nem kevés hegesztés után – egy létező termék lett egy szoftver formájában. A Dealmakerz (DMZ). Ez nem más, mint egy végtelenül egyszerű játék (a játékszabály mindössze 3 pontból áll), ami a hatékony tanulás szinte minden alapelvét felhasználja – ez volt a mézesmadzag, ami behúzott a prokejtbe. Hogy mire tanít? Üzletet kötni, azaz pénzre cserélni egy másik értéket. (Váó.) Hosszabb dióhéjban ennyi.

A progi múlt héten indult, erősen bétás a dolog, de működik és folyamatosan polírozzuk (najó, egyelőre inkább még baltával faragjuk). Ha kíváncsi vagy rá, akkor az iwiw* profilodból vedd fel az alkalmazások közül a Dealmakerzt és máris megtudod miről van szó. Egy 2 perces intróvidbe beletoltunk szinte minden tudnivalót a dologról, aztán már nincs más dolgod, mint megkeresni azt a bizonyos pénzérmét

*(nemsokára jön az arckönyves változat is)

Ennyit egyelőre itt a DMZ-ről (köhöm – mintha ott is lenne egy blog menüpont – köhöm), most pedig ünnepélyesen újra megnyitom az Ekét, mert egy rakat friss téma ötlött fel bennem és már nagyon kikívánkoznak…

Restart IS ON.

You’ll never fly until you try. Mindjárt jövök!