“When the brain thinks the body is about to die, it becomes coldly efficient.”

- Herbert Nitsch

Ezt a postot az előzőt követő másnap szerettem volna megírni, de istenbiza nem volt 30 perc agykapacításom mielőtt elutaztam. Erről mindjárt. Szóval most írom úgy 20 non-stop munkanap után és az elmúlt héten olyan élmények értek, amik véletlenül egybe is esnek a most következő bonctémával és annak alanyával.

“I suddenly knew what to do and how to do it. I was limitless”

Ez a film a hatékony tanulásban rejlő potenciálról szól – sürítve, hogy nagyobbat üssön. A mániám nem ereszt.

„Amikor a poklok poklát járod, inkább menj tovább.”

– Albert Einstein

This too shall pass vagy perzsául een niz bogzarad. Egy legyintéssel elintézheted, mert valószínűleg már számtalanszor láttad valami amerikanizált bölcsész hipster alkarjára tetoválva és jogosan hihetted, hogy ez is csak egy újabb Vonnegut idézet.

De nem az. Magyarul amúgy annyit jelent, hogy „ez is elmúlik egyszer”.

Egészen néhány hónappal ezelőttig nekem is kívül esett az ingerküszöbömön, amikoris egy jó barátom egy félperces hatásszünet után ezt az útravalót adta, amikor épp az életem egyik legkilátástalanabbnak tűnő szitujában voltam. Ő is elmagyarázta, hogy mit is jelent ez valójában és én is utánanéztem másnap.
Ha most nem mond neked semmit ez a mondás, akkor olvass tovább, mert megláthatod az igazi mélységét.

Ez a frázis egy ősrégi mese csattanója, amit a zsidó mondakutatók Salamon királyhoz, az arabok pedig a perzsa királyhoz, Nishapur-i Attarhoz kötik. A salamonos verzió így néz ki:

Egy nap Salamon elhatározta, hogy próbára teszi a legbizalmasabb miniszterének, Benaiah ben Yehoyada alázatát. Ezt mondta neki: „Benaiah, létezik egy bizonyos gyűrű, amit szeretném, ha elhoznál nekem. Azt kívánom hordani Sukkotkor, ami azt jelenti, hogy van hat hónapod megtalálni.”
„Ha létezik ilyen gyűrű e Föld kerekén, akkor megtalálom és idehozom őfelségének. De mi teszi ezt a gyűrűt oly különlegessé?”
„Varázslatos ereje van.” – válaszolta a király. „Ha egy boldog ember ránéz, szomorú lesz és ha viszont egy szomorú ember néz rá, akkor boldoggá változik.” Salamon pontosan tudta, hogy ilyen gyűrű nem létezik, csupán egy kis alázatra akarta tanítani miniszterét.

Eltelt a tavasz, majd a nyár és Benaiah még mindig nem tudta, hol taláhatja meg a gyűrűt. A Sukkot előtti éjjelen elhatározta, hogy sétát tesz Jeruzsálem legszegényebb negyedében. Ahogy elhaladt egy kereskedő mellett, aki épp kezdte kirakodni az áruit másnapra, gondolt egyet és így szólt hozzá: „Nem hiszem, hogy hallottál róla, de had kérdezzem meg, van tudomásod  olyan gyűrűről, ami a boldog viselőjét szomorúvá teszi, a sorscsapott viselőjének viszont enyhíti a szenvedését?”
Az öreg hirtelen elővett egy aranygyűrűt a zsebéből, amire gyorsan rávésett valamit. Amikor Benaiah elolvasta a gravírozást, az arca hirtelen felderült és hatalmas mosoly ült ki rajta.

Másnap a király magához hívatta. „Nos, barátom, megtaláltad, amiért küldtelek?” – kérdezte mosolyogva és  többi miniszter is vigyorgott. A következő pillanatban, mindenki meglepetésére Benaiah magasba emelte a gyűrűt és ezt mondta: „íme felség, itt van!”
Ahogy Salamon elolvasta a gyűrűn lévő írást, a mosoly azonnal lefagyott az arcáról. A kereskedő ugyanis ezt írta a gyűrűre: „ez is elmúlik egyszer.”
Abban a pillanatban Salamon rádöbben, hogy az összes bölcsessége, mesés gazdagsága és óriási hatalma csupán múló dolgok, ami egy nap nem lesz többé.

A mese második része itt.

Az adott pillanatban a kilátástalanság lencséjével látod a világot, ami a nevéből adódóan leszűkíti a valóságot – nincs kilátás, nem látod a lehetőségeket, melyek ott vannak. Idővel EZ a kilátás szélesedik és bukkannak fel a lehetőségek és a potenciális megoldások. A szívás nem tart örökké – még ha az adott pillanatban nagyon is úgy néz ki. És ez biztos, nem csak egy eshetőség.

Szóval, ha nagy gebaszban vagy: ez is elmúlik egyszer. A világ mozgását nem érdekli az aktuális problémád. A Föld tovább fog forogni és idővel kiforgat a gané helyzetből, aminek igazi komolyságán később jó eséllyel csak mosolyogni fogsz. Tovább kell menni, mert a széljárás változni fog.
Az igazi bölcsességére jó esetben azonnal rádöbbensz és megszűnik vagy legalábbis enyhül a para, de sokszor csak azután vág tarkón az igazság, amikor az a valami tényleg elmúlt.

Nekem van egy TTSP borítékom, benne e sztori szkriptumával. Sokszor segített már…

És akkor így a végére tegyük már be a mostanság keringő tecsős hypeklippet is.

Nem azért, hogy fitnesz legyél, nem azért, mert menő ciklámen susogós jogingban róni a köröket a nyúlszigeten.

Inkább azért, mert amikor kimész mozogni, a legnagyobb értékteremtő állapotba helyezed magad.
Nekem beletelt egy időbe, míg végre beleneveltem magamba, hogy bármikor érdemes nekilódulni egy kiadós futásnak, úszásnak, bringázásnak, falmászásnak, mert a lelkiismeret kisördöge nagyon sokáig ott osztotta az észt a vállamon, hogy “most nincs idő kikapcsolódni”. De nem volt igaza, viszont ezt mindig csak azután tapasztaltam meg és értettem meg, miután már mozogtam. A mozgás nem kikapcsol, hanem bekapcsol. Felpezsdíti a testedet, az agyadat, az érzékeidet, elgondolkodtat és tüzet ad a továbbiakra – kiragad az ingerszegény cubicle-környezetből, stimulál, visszairányít az egész-séghez, megtisztít, életet önt beléd. Egész egyszerűen olyanná csiszolt minket az evolúció, hogy mozgás közben működjünk a legjobban.

Szóval menj. Minden nap. Megéri. És igen, jobban megéri, mint bármi az aktuális todo listádon.

A mozgás egy értékteremtő kreatív eszköz. Az is.

pic via howies.tumblr.com

Akkor élvezed a legjobban a tanulást, ha nem “tanulsz”, hanem egy cél felé robogsz.

Milyen lenne, ha a reggeleidet úgy kezdhetnéd, hogy a mai világ Newtonjai, Einsteinjei, Plátói, Friedmanjai, azaz a legragyogóbb elméi osztanák meg veled a legzseniálisabb gondolataikat reggeli közben?

Mi lenne, ha a reggeleidet úgy kezdenéd?

Ugyanis megteheted.
(more…)

Ahogy olvastam ezt a cikket Cé Ronaldóról, azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon attól ő a világ legjobb játékosa, mert rommá edzi magát, vagy azért edzi magát rommá, mert ő a világ legjobb játékosa? Valószínűleg mindkettő, de talán a kemény meló volt előbb, aztán ő lett a világ legjobbja, amitől aztán MÉG jobban ráturbózott. Az első része tiszta sor, de vajon a második fázisnak mi lehet a mozgatója? Ha ő a legjobb, akkor már hova akar jobb lenni? Vagy csak annyi a dolog nyitja, hogy fél a visszacsúszástól? Aki tanult valaha közgázt, az jól tudja, hogy az ember igényszintjéről csak nagyon rossz szájízzel lép lejjebb.

De az is lehet, hogy ő is egy csodabogár, egy pionír a szakterületén, mint Sam Hill, sőt ha ezt a szabadrúgását megnézed, akkor ez talán nem is kérdéses. Elég nyilvánvaló, hogy Cé nem más futballistáknál akar jobb lenni, hisz manapság még a közelébe sem ér senki. Saját maga lett a mérce, ami a lehető legjobb, ami egy emberrel megtörténhet a tanulás szemszögéből nézve. Az “én vagyok a legjobb a világon” erősségű önbizalom és a színtiszta belső hajtóerő (a klasszikus külső dolgok, a pénz, a mások legyőzése, a legjobb csapatban futballozás ugye már nem pálya nála) egy meglehetősen ütős koktélt alkot fejlődés szempontjából.

Aztán az is lehet, hogy csupán azért csinálja, mert megteheti – minden körülmény tökéletes számára.

Az biztos, hogy ezek alapján beleillik abba a csapatba, amit olyan nevek alkotnak, mint Michael Jordan, Tiger Woods, Lance Armstrong, David Beckham, akik szintén arról híresek, hogy utoljára hagyták el az edzőpályát.

A tudatos odafigyelés gyakorlás közben általában üdvözítő és nagyon jó hatással van a fejlődésre, de vannak olyan képességek, melyeket egyenesen hátráltat, sőt, ellehetetleníti az, ha “túlzottan” odafigyelünk rá.

Elmagyarázom.

A tudatos figyelem nagyon erős irányító eszköz, de az agykapacitás igen nagy hányadát igényli, amit az egyensúlyoz ki, hogy a fókusz viszonylag szűk, magyarán egyszerre csak egy nagyon korlátozott cselekvést tudunk tudatosan uralni. Ezért nem jó az ember a multi-taskingban.
Nomármost, vannak olyan komplex készségek, melyek számos összetevő EGYÜTTES közreműködésével működnek csak és ilyenkor bizony az egy-egy részletre figyelés megbontja a harmóniát, amit amúgy a tudatalatti szabályzóink tökéletesen képesek lennének szabályozni.

Két remek példa erre a(z idegennyelvű) beszéd és a manuál, ami az egykerekezésnek egy olyan fajtája, ahol  az embernem a nyergen ül, hanem a pedálon áll és úgy gurul a hátsó keréken.

Beszédnél ugye a gondolatokat össze kell hangolni a megfelelő hangalakkal, alkalmazkodni kell a partner visszajelzéseihez és még kismillió dolgot kell “figyelembe” venni ahhoz, hogy egy folyékony, értelmes párbeszédet lefolytassunk. A túlzott tudatosítás gátja legjobban az idegennyelvű beszélgetések során csíphető nyakon, amikor tudatosan próbáljuk összepakolgatni a mondatokat, ahelyett hogy ösztönös hagynánk, hagy jöjjön, aminek jönnie kell. (nem kell mondanom, hogy a megfelelő tárgyi tudást alapvetésnek vettem ebben a példában) De például ugyanez az effektus léphet működésbe az idegen szöveg olvasásánál is: ha egy kicsit “kikapcsoljuk” a szavanként értelmező fókuszunkat és hagyjuk, hogy a tudatunk a mondat egészét, értelmét dolgozza fel, akkor egészen “folyékony” olvasási élményben lesz részünk, még ha nem is ismerünk jó néhány kifejezést az adott szövegben.

A manuálnál is hasonló a felállás. Egy nagyon soktengelyű egyensúlyi állapotot kell megőrizni, ráadásul egy közbeiktatott eszköz (bringa) segítségével. A kerék folyamatosan gurul a tengelye körül és a bringásnak még  a dimenzió mind a 3 síkjában történő mozgást is össze kell hangolnia, sőt teleszkópos bicaj esetén bejön még egy extra dimenzió is.  A manuált több éve gyakorlom és rettentő nehéznek találtam megtanulni egészen a mai napig, amikor rádöbbentem, hogy mi a fejlődésem gátja.
A figyelem.
A bringát figyeltem, arra koncentráltam, hogy ne dőljön se jobbra, se balra, azonban eközben a többi faktorról vontam el az agykapacitásomat. Az áttörés ma akkor jelentkezett, amikor valami oknál fogva elbambulva emeltem fel a bicó elejét és a távolba révedve egyensúlyoztam. A fókuszom feloldódott a térben és hirtelen minden sík egyensúlyba került – több tíz méteren keresztül surrogott a hátsó bütykös gumi, anélkül, hogy az eleje leért volna.

A komplex feladatokat általában csak úgy lehet végrehajtani jól, ha az ösztönökre hagyjuk a kivitelezést.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a kávé ízét, egy biztos: a koffein, mint olyan, működik. Felgyorsítja a szívverést, és növeli az agy éberségét, az információfeldolgozás sebességét estébé.

Az ember aktivitási bioritmusában ebéd után van egy nagy zuhanás, amikoris a szervezet beáll emésztő üzemmódba és belassul minden. Erre az időszakra találták ki a mediterrán arcok a  több órás sziesztát, ami az északabbi kultúrákban megkurtult és egy rövid szunyóka formájában jelenik meg – már ahol engedik megjelenni. Számos kísérlet (náza, brit tudósok stb.) tökegyértelműen kimutatta, hogy hatékonyság szempontjából bőőven megéri 20-30 percet rászánni erre az angolszászoknál csak “catnap”-nek nevezett újratöltésre. A nap első felében szerzett információk már ilyenkor elkezdenek helyükre kerülni, és fizikai feltöltődés szempontjából is meglepően sokat számít ez az esti-hiradónyi idő.

A jelenség hatékonyságára azonban még rátehetünk néhány szívlapáttal, ha a catnap “t” betűjét egy “f”-re cseréljük, azaz ráturbózunk egy kis koffeinnel. Első ránézésre a pihenés és a pörgetés paradoxnak tűnhet, de mivel a koffein nem azonnal szívódik fel, így máris helyükre kerülnek a dolgok.

A recept tehát a következő: amikor jön az ebéd utáni álomkobold, főzz le egy bevált erősségű kávét, hörpintsd fel és vágódj el a díványon. Igazából ébresztőórára sincs szükség, mert a koffein körülbelül 15-20 perc múlva fel fog ébreszteni és onnantól kezdve frissen és pörgő aggyal folytathatod a világ megváltását.

Most megyek és iszom egy csésze finom fekete drogot :]

Ha ez mind nem volt elég, akkor irány a boston.com, ahol egy remek kis infographic-ben minden össze van szedve, amit a szunyókálásról tudni érdemes. Ide a bökőt.

Mennyi értéke lenne számodra, ha azt mondanám, hogy adok neked ma 5 óra plusz szabadidőt? És ha a holnapodat szabaddá tenném? Fizetnél érte? Jobban kihasználnád azt az extra napot, azt az „ajándékot”, amit kaptál?

Az időt sok mindenre fel lehet használni: több pénzt lehet benne csinálni, tanulni lehet benne, felfedezni egy új dolgot vagy együtt lehet tölteni egy rajongott emberrel és még sorolhatnám. Sőt, minden egyes szabad pillanat egy olyan kis kapu, amin keresztül megtalálhat egy véletlen, egy csoda, amire nem számítasz és máskor nem történhetne meg. Az idő arra is jó, hogy megállj és élvezd a jelent, a múltad gyümölcsét. Azt, hogy élsz, amiért tulajdonképpen minden nap dolgozol, amiért táplálkozol, amiért sejtjeid működnek.

A megélt idő lehetőség – se több, se kevesebb. Szeretnél több lehetőséget?

Minden nap egy ajándék lehet, ha úgy állsz hozzá, ha nem veszed készpénznek, hogy holnap biztosan fel fogsz kelni. A mindennapi rutinfolyamban ezt mindannyian elfelejtjük, de szerencsére bármikor leönthetjük magunkat egy vödör jeges vízzel az észhez téréshez.

Nemrég a következő rövid kétsorost hangzott el köztem és egy barátom közt:

Én: – Mennyibe kerül manapság a munkád egy órája?

Haversrác: – 2 csilliárd dállör per áör

Te mit válaszolnál erre?

Azt mondják, hogy annál értékesebb valami, minél kevesebb van belőle. Nos, első ránézésre a percekből, másodpercekből iszonyat sok van, de a valóság nem is állhatna ettől távolabb.

Az idő egy pillanatából csak egyetlen egy van, azaz a lehető legszűkösebb forrás. Takk, kattant egyet az óra mutatója, és a kattanás pillanata már nincs többé. Soha nem lesz már olyan, mint abban a pillanatban volt, soha máskor nem lesz olyan a dolgok együttállása, mint akkor. Mindjárt kattan még egyet, de az már nem az a pillanat, csak kattanás hangja hasonlít.

Takk. Megint elment egy.

A következő pillanat már nem ugyanolyan, mint a mostani, de abból is csak egyetlen lesz – és ami az értékét még jobban megemeli az az a tény, hogy az adott pillanaton kívül abban az időpontban nincs más választásod (legalábbis ebben a dimenzióban, hehe). Egy pillanatban csak egyvalamit csinálhatsz.

“Te döntesz, mit csinálsz az idővel, ami neked adatott.”

Van az a kifejezés, hogy időspórolás, ami valójában egy hülyeség, mert az időt nem lehet megspórolni, mert az megy, akármit csinálsz. Az időspórolás alatt valójában azt értjük, hogy azt az időt, amit valami olyasmivel töltjük, amit nem szeretünk igazán, a lehető legkisebbre csökkentjük, hogy a helyét olyan jósággal töltsük meg, amiért rajongunk.

A mérleg serpenyőit a hatékonysággal tudod manipulálni. Lesarkítva ez úgy néz ki, hogy segítségével a rossz időtöltés mértékét csökkentheted és az így felszabadult időt a jó dolgokkal töltheted meg. A hatékonyság másodperceket, perceket, órákat ad neked, hogy azt csinálhasd, amit lélekből szeretnél. Ettől isten a hatékonyság.

————-

Ez volt az eke időnyerő sorozatának nyitóbejegyzése.

Egyelőre egy (két) kis ízelítő, aztán nemsokára jönnek a sokkal súlyosabb dolgok – kisebb-nagyobb furfangok, melyek segítségével percekkel, órákkal, napokkal, hetekkel többet foglalkozhatsz a számodra fontos dolgokkal!

1 perc = 99999999… €