„A gyenge tanár panaszkodik, az átlagos elmagyaráz, a jó tanít, a kiváló tanár pedig lelkesít.”

- H. Narasimhaiah, indiai fizikus, tanító, szabadságharcos

A motor ott van, csak egy szikra kell…

“Nektek nyugatiaknak nagyobb otthonaitok vannak, ugyanakkor kisebb családjaitok; hatalmas kényelemben éltek, ugyanakkor úgy néz ki, sosincs időtök. Bárhova utazhattok a világon, ugyanakkor nem fáradtok azzal, hogy átmenjetek az utca túloldalára meglátogatni a szomszédaitokat… Nem gondolom, hogy az emberek önzőbbek lettek volna, de az életük könnyebb lett és ez túlságosan elkényeztette őket. Kevésbé rugalmasak, többet várnak el, folyton másokhoz hasonlítják magukat és túl sok választásuk van – ami nem jelent igazi szabadságot.”

- Őszentsége, a Dalai Láma

Tudod, hogy ki a legintelligensebb ember ma a világon? Nos, egészen tegnapig nekem sem volt gőzöm róla.

A józan paraszt ugye kapásból valami antifitnessz, girhes nördre gondol, aki minimum a CERN-ben dolgozik és Nobel-díjas, de a valóság nem is állhatna ennél távolabb.
A tag neve Chris Langan, jelenleg egy farmon él és többek közt lámákat tenyészt. De melózott éttermekben, sztriptízbárban kidobóemberként és számos olyan helyen, ami nem igényel feltétlenül 210-es iq-t. (összehasonlításként: Einsteinnél 180 körüli iq-t mértek) Érdemes belenézni az életútjába, mert akad benne néhány olyan dolog – ami azt illeti, szinte csak olyan van benne -, amit a legkevésbé sem gondolt volna az ember egy ilyen tehetségű emberről.

Ez aztán egy méretes, gyesznótrágyás gumicsizma az asztalon, de persze azért az eszescsávó-imidzset is fenntartja magának, mert hogy, hogy nem, csak összehozott egy érdekes elméletet, amiben megmondja a tutit a világegyetemről.

A csávó kb. úgy néz ki, mint egy hentes a lehelpiacon. Ha érdekel, milyen “élőben” íme egy félórás interjú vele, amiben sok érdekes dologról van szó, többek közt arról, hogy ki ölte meg Kennedy-t.

Hogy tényleg ő ma a világ legokosabb embere? Talán. Ő mindenesetre ezt gondolja. Hatalmas feje van, a szó mindkét értelmében, de  – úristen – ki nem lenne ilyen, ha azt mondanák neki, hogy ő a világ legokosabb embere. A tekintetében mindenesetre van valami igazán hátborzongató, de nem tudom eldönteni, hogy egy láncfűrészes pszichopata mészárost látok benne, vagy az új Jézust…

useless trivia: Kristóf fekvenyomásban kinyomja a 220 kg-ot is, ugyanis amikor a mostohaapja elpáholta párszor az anyjával együtt, elkezdte gyúrni a vasat.
Úgyhogy nem csak a feje nagy…

“A tudomány által nagyok lesznek az egyszerű népek, tudomány nélkül az egyszerű emberek közé süllyednek a nagyok gyermekei.” – Konfúciusz

Mit mondhatnék… Lehet még hinni Magyarországban.

Ki az a Sam Hill? Ha most vakarod a fejed, nem csoda, ugyanis csak pár millió ember ismeri ezt a srácot, és még kevesebben vannak, akik tudják, hogy miért különleges. Szerencsére ahhoz, hogy megértsd a lényeget, nem kell ismerned a jelenlegi profi hegyibringás mezőnyt, pláne nem az erőviszonyokat, sőt még biciklizned sem feltétlenül kell tudnod.

Vannak emberek, akik más csapásokon mennek, mint a többiek, ha úgy tetszik a nyáj.  Nos, Hill barátunk is egy ilyen lény, de ő nem csak átvitt értelemben választja az ismeretlen ösvényeket, ugyanis downhill versenyző a hivatása – magyarul “lejtőzik”.
Méghozzá hegyikerékpárral.

Minden területen, minden szakmában fel-felbukkan néha egy olyan egyed, aki az addig megszokottól eltérően közelíti meg a hivatását. Ezek az emberek a pionírok, azok a felfedezők, akik meglátnak valamit, ami ott van mindenki orra előtt, azonban “mi” nem tudunk vele mit kezdeni. Ők tudnak.
Ezek a “kiválasztottak” általában csendes emberek, minden figyelmüket a mesterségükre összpontosítják, és megszállott módon csiszolják a tudásukat. Minden létezőt megtanulnak a területükön, és annyira belemerülnek, hogy kezdik átlátni a mintázatot.
Pontosan tudja, hogy mi mitől működik, és arra is rájön, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek vannak elrejtve itt-ott-amott. Látják, hogy nem csak az létezik, amit eddig is mindenki tudott és elfogadott: kilépnek a fősodorból, és elkezdik megkérdőjelezni a meglévő dogmákat.

Lásd  Dick Fosbury.
Lásd még Johnny Weissmüller.

És Sam Hill, aki e csendes zseni-típus tökéletes megtestesítője. Egy olyan szubkultúrában, amit leginkább az “extrém”, a “kúl” és a “rakendroll” jeligék lengik körül, Hill egy fekete bárány. A pályán és azon kívül sem azt az utat követi, mint a többi versenyző.  “Hill teljesen máshogy látja a terepet” (Steve Jones) Nem duhajkodik esténként a többiekkel, nem cseveg fogalom nélkül bárkivel, nem mutogatja állandóan az ördögvillát, és nem úgy biciklizik, mint a többiek. Nemes egyszerűséggel csak “mystic”-nek, a titokzatosnak becézik.

“Az csinálja, amiről mindenki tudja, hogy lehetséges, de rajta kívül senki sem tudja, hogyan.” – Mick Hannah

Ma szinte mindenki szerint ő a leggyorsabb versenyző a mezőnyben. A fura az egészben, hogy két olyan versenytől vált legendává, amit meg sem nyert. Sőt még csak második sem lett. Mindkét esetben csak a harmadik helyet érte el, azonban ezeket egy olyan versenyben, amiben – átvitt értelemben – ő egy lábbal futott, míg a többiek mindkét lábukat használhatták.

így ír róla Steve Jones, aki egy film forgatásán megpróbálta kamerával követni:

“…A látómezőmben van. Pislantok egyet. Hill balra veszi az irányt, nem sokkal, talán fél méterrel a főcsapástól, egy járatlan és láthatatlan részére. Oda, ahol a bogarak matatnak. Emlékszem, az járt a fejemben, hogy biztosan hibázott egy nagyot, azért ment arra. Aztán egyszercsak, mintha puskából lötték volna ki, az előttem lévő ember egy ragadozóvá változott. A következő kanyarban Hill vagy tíz méterre elhúzott tőlem. Nagy bajban voltam.”

Sam, elmondása szerint úgy nyeri a versenyeit, hogy még csak nem is határon megy – annyival jobb a többieknél. Az idei világkupa utolsó futamán viszont kénytelen volt, és végre láthatta mindenki, amikor Samuel Hill tényleg feszegeti a saját határait. A kommentátor nemes egyszerűséggel az élete legészveszejtőbb futamának titulálta. Én majdnem sírtam. Nézd meg te is Hillt nyélen.

Szóval ő Sam Hill, a dowhnill csodabogara. Lehet tőle tanulni.

Semmi sem tökéletes. Nem fedeztek fel még mindent, mindig lesz valahol egy járatlan csodaösvény. és néhányan ezt látni is fogják, és lesz merszük rá is lépni.

Jó, akkor most Dave Matthews elénekli, elgitározza neked, hogy miért moccanj:

To change the world,
Start with one step.
However small,
The first step is hardest of all.

Once you get your gate,
You will walk in tall.
You said you never did,
Cause you might die trying,
Cause you might die trying.
Cause you—

If you close your eyes,
Cause the house is on fire.
And think you couldn’t move,
Until the fire dies.
The things you never did,
Oh, cause you might die trying,
Cause you might die trying.
You’d be as good as dead,
Cause you might die trying,
Cause you might die trying.

If you give, you, you begin to live.
If you give, you begin to live.
You begin, you get the world.
If you give, you begin to give
You get the world, you get the world.
If you give, you begin to live.

A Darwin-bácsinak köszönhető evolúciós törvény kimondja, hogy a legjobban alkalmazkodó akármi marad fenn, azaz lesz sikeres. Sokáig csak a biológiai alkalmazkodás jelentette az egyetlen lehetőséget a túlélésre, azonban a homo sapiens fejében elszabadult valami. Ez a valami a csigalassú mutációs fejlődés mellett behozott még egy játékost a túlélés színteréte, mégpedig gondolkodó agyat és termékét, a tanulást.
A tanulás tehát alapjában véve egy alkalmazkodó eszköz, mely a legkeményebb körülményekkel is képes megbírkózni, olyan helyzetekben is, ahol a “hagyományos” biológiai alkalmazokodás lassúsága miatt esélytelenek lennénk, azaz pikk-pakk kihalnánk.

Ami pedig extra jóság ebben az “új” túlélőeszközben, hogy magát a hordozóját is képes befolyásolni, azaz a szoftver tudja a hardvert alakítani. Testépítés, plasztikai sebészet, génmanipuláció – soroljam még?

Szóval alkalmazkodás. Egy statikus világban nem lenne szükség (hatékony) tanulásra. Csakhogy baromira nem egy statikus világban élünk, hanem egy egyre dinamikusabban fejlődőben, ahol annak van és lesz nagyobb esélye a túlélésre, aki a tanulás nevű túlélő eszközt minél tökéletesebbre fejleszti és fel is használja.

A tanulás az új zsiráfnyak!

Végül ajánlom, hogy hallgasd meg sensei Bruce “csáknoriszölő” Lee velős tanácsát az alkalmazkodásról:

(Azt hiszem már csak a beceneve alapján is érdemes adni a véleményére )

Szokásom vált, hogy a tanulás iránt érdeklődő barátaimtól megkérdezem, hogy szerintük mi az a képesség NEM lehet megtanulni. Először mindenki rávágja, hogy nyilván van olyan, de végül is senki nem tudott konkrétumot mondani.

Ez a bejegyzés egy sorozat kezdete, ami esetenként olyan képességek megtanulásának lehetségességét próbálja alátámasztani, amiket misztikus köd fed és legtöbben azt hiszik, hogy nem tanulható.

Kezdjük is egy szaftos, bár kicsit bulvárszagú képességgel, ami nem más mint eljutni az USA elnöki posztjára. A górcső alá vett “tanulónk” pedig nem más, mint az amerikai őszi választások legnagyobb esélyese, a mókás nevű Barack “jeszviken” Obama.

Hogy nem kamu amiről most írok, arra talán a forrásom címe a legjobb bizonyíték.

Barackunk gyakorlatilag négy (4!) év alatt tanulta meg annyira a politikát, hogy bekerüljön a szenátusba – addig csak egy mezei Harvardról kikerült jogász volt. Ezután még négy (4!) év kellett ahhoz, hogy ő legyen a demokraták hivatalos elnökjelöltje – és még fél év kell, hogy (jó eséllyel) ő legyen az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

De vajon mit csinált gyümölcsnevű barátunk ezalatt a tevékeny 8 év alatt? Lássuk:

A sztori elején még “abban sem volt teljesen bizonyos, hogy mit kezdjen az életével”, nemhogy olyan álmokat dédelgetett volna, hogy ő legyen a világ ura. Aztán gondolt egyet és szép lassan elkezdte felépíteni magát. Ha hallgatod a mostani beszédeit, egy olyan energikus és határozott embert látsz, akiről még véletlenül sem hinnéd el, hogy néhány éve olyan unalmas politikai dumákat vágott le, hogy egy alkalommal egy egész templom elszunyókált a beszéde alatt. Pocsék szónok volt.

A “tanulmányai” elején számtalan hibát elkövetett, de képes volt levonni belőlük a tanulságot és megtanulta a leckét. Egy politikai vereség után 38 évesen ott hevert a padlón 60,000 dollár adóssággal, bizonytalan jövővel, egy hatalom nélküli párttal a háta mögött, de ebből is szépen feltápászkodott.

Szépen elkezdte szisztematikusan magára szedni azokat a képességeket, amik elengedhetetlenek egy sikeres kampányhoz. És nem csak, hogy elkezdte megtanulni őket, de hamar mesterükévé is vált. Megtanult végre normálisan szónokolni, hihetően és megindítóan átadni az üzenetét a népnek. Annak a népnek, ami ugye talán a legszínesebb vegyesfelvágott széles e Föld kerekén. Csak úgy tudott mindenkit meggyőzni az igazáról, ha megismerte őket. Ebbe mondjuk volt egy kis előnye, hiszen meglehetősen “multikulti” nevelésben részesült, de gondolom azért még volt mit megtanulnia az egyes néprétegek viselkedésével kapcsolatban.

Bár teljesen más közegben nőtt föl, beletanult abba a fehér politikusok által űzött „elit” életstílusba is, ami remek kapcsolatokat hozott neki. “Számos fehér jogalkotó szövetségesre tett szert szivar és sör mellett játszott alkalmi pókerpartikon“

Megtanulta kihasználni a lehetőségeit: a megfelelő szövetségesekkel vette körbe magát, beleértve a kimagasló teljesítményű kampánystábot. Remekül átlátta az aktuálpolitika mintázatait, hogy kivel kell és érdemes szövetkezni.
Nem utolsósorban pedig megtanult pénzt szerezni a kampányához. Méghozzá nagyon sok pénzt. Soha egyetlen elnökjelölt még nem szedett össze annyi pénzt, mint most Barack Hussein Obama.

Ja és még valami: elhitte, hogy képes nyerni.

“I guarantee you, I can win”

Bár (még) nem ért fel a csúcsra, a Time már most a világ legbefolyásosabb emberei közé sorolja Obamát.

A tanulság? Ahhoz, hogy valaki ide jusson, bizonyos képességek megtanulásán keresztül vezet az út, mely képességeket az ember képes elsajátítani.

Yes, we can.

A témaindító kérdés egyébként számodra is nyitott: szerinted mi az a képesség, amit nem lehet megtanulni?
(a helyes választ beküldők közt természetesen értékes ajándékokat sorsolunk ki)

Update: 2009. január 20-án Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke lett.

A történelem remek eszköz lenne arra, hogy megtanuljunk tanulni a saját hibánkból, hogy a következményeket elemezzük és egy olyan új dolgot hozzunk létre, amiben felhasználjuk a hibák tanulságát.

Ehelyett viszont.

A mai történelemoktatás arra van kiélezve, hogy a fejedbe vésd a „fontos” (muhaha) évszámokat, meghatározó emberek nevét, különböző fogalmakat. A lényeg benne van a történelemben, a tanulságot ugyan ki lehet szűrni, de ezt csak kevesen teszik meg, mert nem arra irányítják a figyelmet. Azt tanuljuk meg, amire figyelnünk kell. Az ember lusta mint a bűn, „fölösleget” nem tanul meg. Az irónia az egészben, hogy az összefüggések megértése (ha jól van tálalva), akkor még kevesebb időt is venne igénybe, mint a jelentés nélküli nevek és számok beleverése a fejünkbe.

Megint más kérdés, hogy a történelem alakulását valóban a háborúk, az uralkodók, az osztályharcok, a nemzetek alakváltoztatásai határozzák-e meg, vagy esetleg azok a forradalmi ötleteket kiagyaló tudósok, akiknek munkája a háborúkat, a nemzetek alakváltozását stb. elindították? Utóbbiak többségének nevét ma csak azok a buzgó tanulók ismerik meg, akik a történelemkönyvek apróbetűs részeit is elolvassák.

A sorok között ott van a lényeg, de a figyelem nem arra irányul.

„Jó oka van annak, hogy senki nem tanul történelmet magától: egyszerűen túl sok tanulsága van.” – Noam Chomsky