Archive for the ‘tanítók’ Category

Edison x2 = Yoshiro Nakamatsu

Thursday, March 11th, 2010

Itt van ez a csóka. Ez a Yoshiro Nakamats.

Rémlik? Nem? Nem véletlen. A csóka legalább annyira ismeretlen és annyira kiemelkedő, mint az Ekén már bemutatott íkúbajnok kidobóember Chris Langan csak ő épp feltaláló. Nem különben zseni. Én is tökéletesen véletlenül futottam bele egy valószínűtlen oldalon, de annyira megfogott, hogy a következő 2 órát Nakamats (született Yoshiro Nakamatsu) úr interjúival, találmányainak tanulmányozásaival töltöttem.

A köznép úgy tudja, hogy Edison a feltalálók Michael Jordanje, pedig Nakamatshoz képest csak egy csutka. Nem viccelek. A japán úr ezidáig több, mint 3000 szabadalomnál tart Edison 1500-ához képest és úgy tervezi, hogy élete végéig még megduplázza ezt a teljesítményt. (halkan teszem hozzá, hogy ő 140 éves korára tervezi elhagyni a fizikai világot, ami kicsit necces, bár ha Aubrey DeGreynek és Kurzweilnek bejönnek a számításai, akkor teljesen reális – a szingularítás közel van…).

Néhány találmányával már te is találkoztál. Mondjuk a floppival. Mindkettővel. A naggyal is meg a kicsivel is, illetve ha van nálatok otthon olyan pumpálós mézkinyomó, akkor szintén Dr. Nakamats agyszüleményét használod a mézesvajasod elkészítéséhez. Bumm. Karaokiztál már? Volt digitális órád? Fizettél már taxióra után? Váltottál már mágneses vonatjegyet? Hallottál már az aluljáróba rokkant szintist? Mind az ő fejéből pattant ki. (mármint utóbbinál nem a rokkant szintis, hanem maga a szintetizátor)

A tag nem százas, ez egyből lejön. De úristen, hogy lenne már százas valaki, aki átlagban 150 szabadalommal áll elő (a csecsemőkorát is beleszámítva) évente?! Az azért elég meredek.

A környezetét bemutató képeket elnézve van nekem egy enyhe stadlerjóskás utánérzésem Nakamats úr ízlésvilágát illetően. Talán nem véletlenül. Kinek van ideje ízlésre? Talán ez a fajta túlburjánzó kreativitás ki is zárja a túl cizellált ízlést, hisz egyértelmű, hogy ebben az esetben a mennyiség dominál a minőség felett – legalábbis az esztétikai minőség felett.
Nemrég meg is kapta az ig nóbel díjat, amit mindig vmi debil ötlet miatt ítélnek oda. Nakamats azért érdemelte ki, mert 34 éve minden nap feljegyzi, mit evett, hogy fel tudja térképezni a különböző kaják „kreatív” értékét.

Nakamats szerencsére nem titkolja a módszereit, ezért a vele készített interjúkban mesél azokról a módszerekről, ami ezt a kiemelkedően termékeny életéletművet produkálta.
Pontosan tisztában van vele, hogy a fizikai körülmények milyen hatalmas hatással vannak az agyműködésre (helo szürke osztályterem), ezért külön szobája van az elméje lenyugtatására, külön a felpörgetésre és külön az inspirálódásra. Két kedvenc és legtermékenyebb feltalálói „eszköze”: Beethoven ötödik szimfóniája és a víz alatti oxigénelvonás. Vicces figura.

Ja és mellesleg van egy aranyozott vécéje (how cool!), amit szintén inspirálódásra használ > mindig is tudtam, hogy a budinak mágikus hatása van!

Az Amerikai Tudományos Akadémiai Szövetség beválasztotta a világ 5 legnagyobb tudósa – Faraday, Archimédesz, Marie Curie, Tesla – közé. A sztori tanulsága? Attól, hogy még te vagy a legjobb, nem biztos, hogy az emberek téged fognak tartani a legjobbnak. Go Nakamats!

p.s.: egy dán filmes banda forgatott róla egy filmet, amit nemsokára bemutatnak, én tuti lecsapok rá, ha lesz rá módom.

Az ember, aki ejtőernyő nélkül ugrott ki egy repülőből – és túlélte.

Saturday, December 5th, 2009

„Csak azok tudják megtapasztalni, meddig mehetnek, akik hajlandóak túl messzire menni.”
- T. S. Elliot

2006 – X-Games Moto Freestyle döntő:

Ez nem lehetséges. Nincs elég hely rá, erre a célra nem megfelelő a kidobó. Túl kemény a leérkező, kizárt, hogy megfelelően le tudj érkezni. Azt hiszem hagynod kéne.” – monda a pálya tervezője az utolsó futam előtt egy favágókockás mezben feszítő srácnak, akinek 199 volt a hátára írva.
A srác persze kullantott rá és néhány percre rá beadta a legkomolyabb fmx trükköt, amit a világ valaha látott és ezzel újra beírta magát a krosszmotorozás történelemkönyvébe.

pastrana4

(more…)

Reggeliző konferenciák: The Do Lectures

Thursday, November 19th, 2009

dolectures

„Az ötlet egyszerű: Az emberek, akik Csinálnak dolgokat inspirálhatnak minket, hogy mi is vágjunk bele és Csináljunk dolgokat.”

Azaz ez a konferencia összejövetel a „csinálók” csinálmányairól szól. (Ohh, szép magyar nyelv!) De akár nevezhetnénk őket nyélenrakóknak is pszeudo-futár terminológiát használva, mert tényleg azt csinálják.

Ez a rendezvény az ekén említett sorozat többi tagjától eltérően egészen családias, ráadásul meglehetősen nomád (de nagyon igényes!) körülmények között kerül megrendezésre Nagy-Britanniában, pontosabban Walesben. A helyszín olyannyira családias, hogy tulajdonképpen egy hatalmas jurta szolgál konferenciaközpontként, ahová maximum 85 ember fér be. Szűkös. Minden évben csupán 60 jegyet bocsátanak eladásra, melyekért egyenként 300.000 huf-ot kell leszurkolni és házasságot kell kötni fortunával. A belépő ára amúgy nem a rendezést fedezni, ugyanis azt a szponzorok állják. Aki kifizeti ezt a pénzt az a Do lectures filozófiája alapján körülbelül 12000 másik embernek teszi lehetővé, hogy ők is részesei lehessenek az előadásoknak online. A szervezők nem profitálni akarnak az eseményből, hanem el akarják juttatni a hangot (és képet) a legtöbb emberhez. Nemes.

Minden évben 20 nyélenrakó osztja a bölcsességet, akik nem feltétlenül olyan nagy nevek, mint pl. egy TED-en, viszont nem kevésbé érdekesek. Aki itt beszél, az valami nagyon érdekes dolgot TETT, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy volumenében is hatalmas, viszont az ötlet mérete tekintetében mindenféleképen az.

Sok zöld témájú előadás, viszonylag kevés übertudományos téma, háziszínpad.

Tavaly az előadók közt volt az eke egyik kabalája Tim Ferriss is, idén pedig egy az eke főszerkesztőjének egy másik kedvence, a Vagabonding c. kötet szerzője, Rolf Potts is az előadók között volt. Az idei Do szeptemberben volt (a friss videók már kezdtek felkúszni), és a 2010-es előadók névsorát is nemsokára közzéteszik.

A 2008-as do talks sommázata 7 percben. Átjön. Jó érzés megnézni. 

Puritán, de nagyszerű – ez a DO lectures. MegINDíTÓ.
frissítés: Potts beszéde épp ma került fel. über.

Reggeli a legnagyobb elmékkel

Monday, August 31st, 2009

Milyen lenne, ha a reggeleidet úgy kezdhetnéd, hogy a mai világ Newtonjai, Einsteinjei, Plátói, Friedmanjai, azaz a legragyogóbb elméi osztanák meg veled a legzseniálisabb gondolataikat reggeli közben?

Mi lenne, ha a reggeleidet úgy kezdenéd?

Ugyanis megteheted.
(more…)

Világképfestő könyvek

Friday, August 7th, 2009

Millió féle könyv van. Vannak ponyvaregények, vannak komoly művek, viccesek, drámaiak, tudományosak, sprirituálisak. Vannak olyanok, melyek pont addig „működnek” amíg leteszed őket, vannak olyanok, melyek elgondolkodtatnak és hatásuk végigkíséri a napodat, hetedet, hónapodat, aztán van a könyvek egy nagyon-nagyon szűk csoportja, melyek világnézetet formálnak – gyökeresen. Igen, van néhány olyan tinta itatta papírköteg, mely képes a te nagyságos egódat átfaragni, akár egy egész életre.

Az életet nagyban meghatározó dolgok vannak rejtve az emberek előtt. Sok esetben csupán egy könyv borítója takarja őket.

A könyvek hatása majdnem teljesen szubjektív, de akad néhány olyan mű, ami meglehetősen nagy valószínűséggel fogja fenékbe rúgni az addig elfogadott naiv világképedet. Állítom ezt azért, mert nagyon sok emberrel tette már meg. (more…)

Jordan utolsó dobásai

Thursday, August 6th, 2009

Közismert tény, hogy Michael Jordan több utolsó másodpercben eleresztett kosarat dobott, amivel nyert a csapata, mint bárki más a kosárlabda történetében. Az viszont közel sem olyan közismert tény, hogy több utolsó másodpercben eleresztett kosarat dobott mellé, amivel vesztett a csapata, mint bárki más a kosárlabda történetében.

További magyarázat azt hiszem nem szükséges ehhez. Ő volt a legnagyobb.

Pénteki bölcsesség #11

Friday, June 12th, 2009

“Keresd azok társaságát, akik jobban tudják a dolgot nálad.”

- az egyik legegyszerűbb és egyben legerőteljesebb tanulási tanács, amit valaha kaphatsz

A jó tanár

Saturday, May 23rd, 2009

„A gyenge tanár panaszkodik, az átlagos elmagyaráz, a jó tanít, a kiváló tanár pedig lelkesít.”

- H. Narasimhaiah, indiai fizikus, tanító, szabadságharcos

A motor ott van, csak egy szikra kell…

Egyszikla jót mond

Wednesday, April 22nd, 2009

Zavar a bőség

Tuesday, March 17th, 2009

“Nektek nyugatiaknak nagyobb otthonaitok vannak, ugyanakkor kisebb családjaitok; hatalmas kényelemben éltek, ugyanakkor úgy néz ki, sosincs időtök. Bárhova utazhattok a világon, ugyanakkor nem fáradtok azzal, hogy átmenjetek az utca túloldalára meglátogatni a szomszédaitokat… Nem gondolom, hogy az emberek önzőbbek lettek volna, de az életük könnyebb lett és ez túlságosan elkényeztette őket. Kevésbé rugalmasak, többet várnak el, folyton másokhoz hasonlítják magukat és túl sok választásuk van – ami nem jelent igazi szabadságot.”

- Őszentsége, a Dalai Láma