Egy tankönyvet írni valami új dologról időbe telik. Egy új jelenség törvényeit felfedezni, és az alapján megírni még több idő. Nem véletlenül tanultuk a történelmet csupán 1990-ig, 2000 környékén. Pedig a történelem ráadásul egy „népszerű” anyag. Számos kevésbé „mainstream” területről egyetlen tankönyvet sem írtak.

Az közoktatás lomha, mint egy jól megtermett multi. A legújabb dolgokról csak olyan kivételes esetekben tanulhattál az iskolában, ha volt egy megszállott tanárod, aki gyakorlatilag fű alatt, valami sufniszakkörben megosztotta veled a tankönyveken kívüli, „nem hivatalos” információkat. Az iskola ma gyakorlatilag nem alkalmas az újdonságok megtanítására.

A kérdés kézenfekvő: mit csinálsz, ha meg szeretnél valami olyan dolgot tanulni, ami annyira új, hogy a legtöbben még csak nem is hallottak róla?

a. vársz 10 évet, amíg valaki ír róla egy elfogadható tankönyvet

b. próba szerencse útján megtanulod

c. „írsz” magadnak egy tankönyvet

Igen, jól súgja a sámánokat megszégyenítő, zseniális megérzésed: a cé az üdvözítő megoldás. A bé valamivel hatékonyabb, mint az első változat, de még így is túlontúl körülményes.

A „tankönyvírás” közel sem olyan komplikált, amilyennek tűnik. Az idézőjel nem véletlen: nem könyvet írsz, hanem inkább egy térképet készítesz a témáról – a mintázatokat fedezed fel. Van egy olyan feltaláló mondás, hogy „if you don’t find it, design it” – nos itt ugyanerről van szó. (pepitában egy korábbi bejegyzésben)

Minden mintázatokból áll össze, ez köti össze a konkrét „szereplőket”, és e minták felfedezéséhez általában elég a józan paraszti ész. Nagy vonalakban úgy néz ki ez, hogy megnevezed a folyamat szereplőit, a rájuk ható törvényeket, majd szépen felállítod a képletet.

Amit most leírtam az is egy mintázat, a mintázatkeresés mintázatának egy része. Ugye érthető? Az elvont szöveg ne tévesszen meg, mindenben van mintázat. Ez a módszer ugyanúgy érvényes a korcsolyázásra, a kávékészítésre és az atomfizikára is.

Azért jó megtanulni ezt a képességet, mert akkor is nagy hasznát veszed, ha már van „tankönyv” az áhított témáról. Az ok, a változás. Semmi sem marad ugyanolyan, minden változik. Mindenre hat a változás, és akkor egy kicsit új szabályok lépnek érvénybe. Új=még nem feltérképezett.
Mihelyst egy apróságot megváltoztatunk valamin, minden megváltozik – még ha csak egy picit is. Minden hat a másikra és ezzel együtt számtalan új lehetőség kerül felszínre – a minta egy kicsit átalakul. Remek példa erre az újságírás elméletének átalakulása az Internet megjelenése hatására. Ami régen tökéletesen illett és működött az újságírásban, az ma nem feltétlenül érvényes. Megváltozott. Bejött egy új faktor.

És nem csak a változáskor érdemes megvizsgálni a meglévő mintát. Hiszed vagy sem, a minták még számos nagyon kidolgozott(nak hitt) területen sem teljesek. Ez a dogmatikus gondolkodásnak tudható be. Amikor egy-egy szaktekintély kidolgoz egy elméletet, akkor arra a “pórnép” hajlamos úgy tekinteni, mint ha az lenne a teljes igazság, és ezért az elmélet szép lassan megkövesedik. Aztán jön egy vakmerő ficsúr és mutat egy tökéletesebb elméletet, ami beletesz valami olyat, ami HIÁNYZIK a régiből. Sajnos a dogmák ezt a jobb elméletet sokszor lazán elnyomják, de a mostani mondanivaló szempontjából ez mellékes.
Éppen ezért okos dolog, ha nem fogadod el vakon valakinek a mintázatát. Mindig van valami faktor, amit nem vesznek figyelembe.

Egy költöi kérdés a végére, Neked: Te átlátod a szakmád/munkád mintázatait? Tudod, hogy mi mit mozgat, kik a szereplők?

Akkor tudsz valamit igazán kontrollálni, ha átlátod a mintázatot.

Miért lett mára felkapott és eszeveszett menő a zen buddhista irányzat? Miért izgul rá minden magát trendinek gondoló fiatal, ha meglátja/meghallja ezt a három betűt? Miben gyökerezik ez a hájp? Talán BrúszLí kung-fuja után a keleti vonalat valaminek tovább kellett vinnie, és akkor fedezte fel valami trendsetter a homokba rajzolt hullámokat?

Az ok szerintem ennél egyszerűbb.

A modern életvitel logikus eredménye az egyszerű iránti rajongás. Vegyük az átlagos embert: ha belekerül a felnőtt élet taposómalmába, akkor elindul egy napi körfolyamat, egy kapkodós-lefárasztós életvitel. Csillió mindennek kell megfelelni, a munkának, a barátoknak, a családnak, a divatnak, a stb-nek és nem veszi észre, hogy rendetlenség van a fejében. Arra nincs ideje, késztetése, hogy az automatikusan végzett dolgai közben egyszer-kétszer feltegye a „Miért csinálom?” kérdést.
Emberünk az egyszerű rendet keresi, és a kollégájától karácsonyra kapott kis fröccsöntött zen-kert megadja neki, mégha csak egy kis időre is. A rend nyugalmat sugároz.

A tüneteket talán enyhíti a zen egyszerű látványvilága, de a filozófia nem elsősorban a külsőségekről, hanem a fejben lévő dolgokról szól. Fejben kéne rendnek lennie.
Kérdezi tehát Tibi, az átlagember: „Az a megoldás, hogy 20 órát meditálok a semmiről, teáscsészével a fejem búbján?”
Erre John Maeda és én azt mondjuk, hogy inkább tanulj, Tibi.

J.M. nagyhírű könyvében, az Egyszerűség Törvényeiben, az egyik pont azt állítja, hogy a tudás mindent egyszerűvé tesz. De mi köze van a tudásnak az egyszerűséghez? Egyszerű: ha tudunk valamit, akkor az egyszerűnek fog tűnni számunkra – és ez minden tárgyra vonatkozik, még a hidegfúziós atomfizikára is.

Biztos megfigyelted már, hogy az igazán profik hidegvérűen tudnak kezelni olyan helyzeteket, melyekben te évtizedeket öregednél a stressz miatt. Ők azért nem izzadnak meg, mert egyszerűen tudják, mit kell pontosan tenniük.

A rend csak egy állapot, ami a fejekben van. Lehet bármilyen zsúfolt az élete az embernek, ha megvan a tudása a bonyolult dolgok kezeléséhez, akkor egyszerűen veszi a feladatokat.

Legyél profi mindenben, amit csinálsz

A próba szerencse a tanulás legprimitívebb formája. Félre ne értessék, semmi bajom vele, egy tényt tettem közzé. A dolog ugye úgy működik, hogy Jenőke (aka. a tanuló) megkóstolja a fiolában lévő kis pirulát, és vagy nagyon rossz lesz neki – orvosság esetén – vagy örülni fog, mert az a doboz, amiről semmit sem tudott emendemsz csokigolyókat rejt, ami csak a szádban olvad, nem a kezedben. Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de hozzátenném, hogy a kezedben is simán olvad. Jenőkénk ebben az esetben tehát FOGALOM nélkül, mondhatnók próba-szerencse alapján döntött. Ezt a primitív tanulási módot úgy szokták elegánsan mondani, hogy „tapasztalat alapján tanul” valaki.

Természetesen a próba-szerencse típusú tanulással is hihetetlen sikereket lehet elérni, de temérdek idő kell hozzá, amíg rájövünk mi működik és mi nem.
Régen mindenki így tanult, hiszen fogalmuk sem volt a dolgok működéséről.

Vegyünk egy jó kis példát: a japán kardkészítő mestereket. Művészi tökéjre fejlesztették a kardkovácsolást, de ehhez kellett x ezer év. Úgy jöhetett létre hosszú idő után a „tökéletes” kard, hogy mindig megváltoztattak valamit a folyamatban. Egy egész nüansznyi dolgot, mint pl. hogy milyen tüzifa az ideális a kemence tüzéhez. Sokszor a vak véletlen kellett ahhoz, hogy továbblépjenek. A japán kard készítés hihetetlenül bonyolult folyamat, nem véletlenül kell egy egész emberöltő az elsajátításához, hisz minden lépést be kell magolni. Mivel akkoriban nem állt az emberek rendelkezésére a mai fejlett metallurgiai, kémiai, thermodinamikai ismeretek, ezért ez volt az egyetlen módja a csúcsminőségű kard készítésének. És ez rendjén is volt akkor.

Újabb hátulütője a dolognak, hogy nagyon törékeny ez az ismeret. A kardkészítés folyamatát csak néhány beavatott ismerhette, és ha ők nem adták tovább, akkor kezdődhetett a több ezer éves folyamat újra. Ez történt például a damaszkuszi pengekészítő mesterekkel, de ma a japán kardkészítés művészete is pengeélen táncol, mert csupán egy maroknyi ember részese ennek a tudásnak. Igen, például Hattori Hanzo a Kill Billből (aki a valóságban nem is kardkészítő, hanem ninja volt).

Van a próba-szerencsének alternatívája? Van. A folyamatok megértése. Ha tudod mi miért működik úgy, ahogy működik, akkor nem kell annyi hibát elkövetned, amennyit a próba-szerencsézéssel elkövetsz, ez pedig azt jelenti, hogy nyertél egy csomó időt (helyette golfozhatsz) és engergiát (amiből golfozhatsz).

De ez még nem minden. Ha megérted a dolgok működését, akkor azokat a törvényeket nem csak egy adott helyzetben, hanem AZ ÖSSZES olyan helyzetben fel tudod majd használni, ahol ezek a törvények érvényesek. Ha megérted havon csúszás folyamatát, akkor azt nem csak síelésnél, de korcsolyázásnál, sőt magas szinten még bringázásnál is fel tudod használni.

A tudásodat kiterjesztheted. Helo kreativitás.

Példa.

Tudod miért verte rommá Lance Armstrong a Lö Tour de France mezőnyét már nem is tudom hányszor? Mert megértette, hogy mitől lehet ő a legjobb kerékpáros e Föld kerekén. Rájött, hogy minden egyes apró részlet számít, és ezeknek a részleteknek a működését is pontosan megismerte. Táplálkozás, légellenállás, versenytatktika, a kerékpározáshoz szükséges izomzat felépítése stb. A többi bringás nagyjából vakon követte a „kardkészítés”(nyilván hasonlat) bevált módját, és nem sok lövésük volt arról, hogy valójában mi miért történik a szervezetükben. Ők csak tekertek.
Nem mondom, hogy Lance technikai tudásával bárki nyerhetett volna, mert tehetség is kellett hozzá, de Jan Urlich nem volt kevésbé tehetséges, mint L.A.

Sok karaktert elnyomtam a jobb érthetőség kedvéért, de hohó, az egészet szög-egyszerűen ki lehet fejezni a számok nyelvén: próba szerencse esetén 50% esélyed van a jóra, ha megérted a folyamatot, akkor közel 100% (és a kiterjesztési faktorról nem is beszéltem). AKKOR MEG MIRŐL BESZÉLÜNK?

Mára már a tudománynak sikerült a folyamatok nagy részét feltérképeznie, és ez a tudás mindenki számára elérhető. Mégis, mind a mai napig a régi, elavult próba-szerencse tanulási formát használja szinte mindenki. Azt hiszem ez óriási luxus. Ez természetesen arra képességre is igaz, amit életed során a legtöbbet fogsz használni, ez pedig a tanulás. Értsd meg végre.

Értsd meg a folyamatot.