Helyettesítsd be a saját cumódat és a metszet kiböfögi mi a szitu és látni fogod merre tovább. Szerintem zseniális.

via.

Malcolm „mikrofonséró” Gladwell megint beletalált. A Blink (Ösztönösen) és a Tipping Point (Fordulópont) után a kivételeseket fektette boncasztalra és szokásához híven megint talált és elénk tálalt néhány döbbenetes összefüggést.

Mitől lesz valakiből kiemelkedő ember? A vita eddig nagyjából két játékosról szólt: a tehetségről és a megtanult képességekről, ha úgy tetszik intelligenciákról.
Gladwell azonban belevett egy harmadik tényezőt is, ami se ide se oda nem skatulyázható be. Ez a faktor a körülmények befolyása. A könyv végére kiderül, hogy nem csak, hogy belevette ezt az új tényezőt, de úgy tűnik, hogy alapvetőbb a többi kettőnél a kiemelkedőség szempontjából.

Születhet egy sarkkörön élő eszkimó bármilyen géniusznak, lehet bármilyen szorgalmas, nem sok esélye van, hogy megváltsa a világot.

Malcolm álláspontja szerint az igazán kirívó siker sokkal jobban múlik a csillagok kedvező állásán, mint a tehetségen vagy a tanuláson és ezt számtalan remek példán keresztül vezeti le nekünk.

Tehát a körülmények… De vajon mennyire múlnak a körülmények a szerencsén? Mennyire vagyunk képesek saját magunkat olyan körülmények közé helyezni, ahol kibontakozhat a tehetségünk és a tanulásunk gyümölcse a lehető leggazdagabb termést hozza? Ezt akkor tudjuk megtenni, ha ismerjük a jó lehetőségeket, hisz az öreg mondás szerint általában nem tudjuk, mi hiányzott egészen addig, amig meg nem tapasztaljuk.

Az egyik út tehát az, hogy körbenézünk, megtapasztaljuk a lehetőségeket és megpróbáljuk a legjobb körülmények közé helyezni magunkat – de ennek nyilván ezernyi akadálya lehet (mondjuk ez az akadály gyakran csak a bizonytalanság parája).
A másik lehetőség pedig az, hogy a meglévő körülményekhez igazodunk. Olyan kaméleonosan. Úgy alakítani a stílusunkat, hogy a helyben adott jóságok köré idomuljon.

Egy másik érdekes kérdés, amit felvet a könyv, hogy lehetünk-e – mi átlagTiborok, átlagKlárák – egyáltalán hasonlóan sikeresek, mint a szerencse fiai, akiknek az élet jó duplaászokat osztott. Elméletileg igen! Méghozzá csellel: úgy, hogy megtaláljuk azokat a kiskapukat, azokat a rejtett lehetőségeket, amiket ők nem vettek észre – azokat az apróságokat, amik minket juttatnak versenyelőnyhöz, melyek többet nyomhatnak a latba, mint az ő szerencsés körülményeik. Hajlamos az ember azt hinni, hogy már mindent kitaláltak egy adott téren, pedig minden nap ezernyi bizonyíték kerül felszínre, hogy minden területen vannak parlagon heverő (talán inkább rejtőzködő) lehetőségek.

Számomra a könyv fő – és meglehetősen kijózanító… – tanulsága az volt, hogy ahhoz, hogy a legsikeresebb legyél, kevés a tanulás. Ahhoz tehetség és rengeteg szerencsés lehetőség kell. Nincs mese. Ahhoz viszont, hogy NAGYON jó legyél valamiben és a legjobbat hozd ki a tehetségedből és a körülményeidből, a tanulás fog hozzásegíteni.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a három faktor – körülmények, tehetség, tanulás – összege adja ki a sikeresség eredményét, a különbség az elemek “szorzójában” van, azaz például egy adott egységnyi tehetséget több egységnyi tanluással lehet egyensúlyozni és adott egységnyi szerencsés körülményt több tehetséggel és/vagy még több tanulással. Elméletben.

Az mindenesetre egészen biztos, hogy a csúcsteljesítményhez nagyon sok aktivitás kell (tanulás, edzés, gyakorlás), nem elég két passzív adottság. Gladwell konkrétan arra a következtetésre jutott a kiválóságok vizsgálatakor, hogy körülbelül 10 000 óra gyakorlás kell ahhoz, hogy az ideális körülmények és a tehetség meghozza a magasan kiemelkedő teljesítményt. Utána lehet számolni ez körülbelül hány év kemény munka…

A könyv egyelőre még csak inglisül kapható, de ha minden igaz, a HVG kiadó műhelyében már hegesztik a magyar változatot.
.

A kezdeteknél, amikor kibújsz, abból a jó meleg, biztonságos kuckóból, egyszer csak egy olyan világba pottyansz, amiről halvány fogalmad sincs. Aztán szépen felnevelnek és amikor elérsz odáig, hogy „oké, akkor kezdjük az önálló életet”, elkezd pörögni az agyad, hogy akkor ez az egész dolog most akkor hogy is van. De amit látsz, az egy hatalmas rendetlenség.

Miért nincs rend? Mert hiányoznak az alapok. Nem ismerjük őket, és ami a legdurvább – nem is keressük! Valahogy nem egyértelmű, hogy azt kéne keresni. Őszintén szólva magam sem értem mi ennek az oka, sőt azt sem tudom, hogy én minek a hatására kezdtem visszagombolyítani a dolgok fonalát, csak azt, hogy megtaláltam, hol érnek össze a szálak és ezennel a fonal végét most átpasszolnám neked is. ~

Ahhoz, hogy rend legyen, tudnod kell, hogy mire és mivel építesz, azaz mi az ALAP, mi az, amiből az összes többi dolog ered.
A mai ember tojik az alapokra: egyből a 10. emeleten kezdi az építkezést, majd jön a 13. aztán a 11, esetleg a 28. Mintegy véletlenszerűen. Aztán csodálkozik, hogy időről-időre összeomlik az alkotása. Ilyenkor leül a romok mellé és elgondolkodik – aztán megint elkezdi egy random emeleten. Bábel tornya, heló!

Ez így nem oké. Paradigmát kell váltani. Vissza kéne térni a forráshoz és annak bölcsességével felvértezve elkezdeni a munkát, azzal kezdve, hogy megtanulunk építkezni…

Mi ez a bizonyos első építőkocka? A kérdés költői, hisz ha ezt a blogot olvasod, akkor pontosan tudod, hogy mire utaltam egész idáig. Nah, hát persze, hogy a tanulás az az átkozott szentséges első építőkocka – jobban mondva az építőkocka építő (kocka ). A tanulással építed fel a dolgokat. Minden dolgot!

Mihez segít hozzá ez az alap? Megtanít gondolkodni, azaz segítségével bármit (meg)tudhatsz. Segít megérteni a dolgokat és adott esetben továbbfejleszteni őket! Segít a szűkös időd jobb kihasználásához, segít felfedni, hogy ki vagy és segít ezt a célodat elérni. Segítségével tudod olyanná építeni magadat és a világot, amilyenné szeretnéd. A tanulással tudsz új dolgokat létrehozni, alkotni. A tanulás az ecseted, ami nélkül nem tudsz egy vonást sem húzni a fehér vásznon. Csak ezzel tudsz olyan jövőt festeni magadnak, amilyet akarsz.
Ezt kéne megérteni.

De vissza az építős hasonlathoz: ezzel tudod megismerni és felhúzni a következő fundamentális szintet, a második emeletet. Okosan, nem ám olyan mekkmesteresen.
Hogy mi ez a következő sor szerintem? Erről majd egy következő bejegyzésben rántom le a leplet. Valójában ez már nem olyan tökéletesen egyértelmű, mint az első szint. Mondhatjuk, a második szinten még javában dolgoznak a román vendégmunkások…

Az mágikus mantra tehát: vissza az alapokhoz – értsük már meg, hogy mi működteti a dolgokat!

A nehézség relatív. Az ember általában úgy határozza meg a lehetetlent, hogy „az, amit még senki nem tudott megcsinálni.”

Egy remek trükk, hogy túllépj a kifogásokon. Kérdezd meg magadtól: Más véghezvitte-e már azt, amit te “lehetetlennek” tartasz?
A válasz az lesz, hogy persze. És vajon ő mitől volt különb, mint te?

Két lehetőség van:

A. vagy csak vállalósabb volt, mint te (azaz a képessége nem volt sokkal jobb a tiednél) – ebben az esetben, meríts erőt az ő sikerétől és röhögd ki a félelmeidet. Használd fel azt a dühöt, amit a „de hát én sem vagyok semmivel rosszabb!”- érzés generál és ess neki a feladatnak, mint egy eszelős.

B. Vagy tudott valamit, amit te nem.

Ő is ugyanabból az anyagból van. Ő mit tudott – mit tanult meg korábban -, ami miatt sikerült neki?

Ha ő király lett, te is király lehetsz.

Minden lehetőség egy dominó.

Lökjél meg rengeteg dominót! Egy részük meg fog állni, viszont akadnak majd olyanok bőven, melyek elindítanak egy láncreakciót és ki tudja hányat löknek még meg. Küldd el az emailt, amire amúgy azt mondanád, hogy tuti, hogy nem olvassák el, jelentkezz az állásra, amiről úgy gondolod, hogy “túl jó neked”, szólítsd meg azt a lányt/fiút az utcán, akiről azt gondolod, hogy nem vagy az esete!

Ezzel nem azt mondom, hogy válogatás nélkül bele kell vágni mindenbe, de ha valami azt súgja neked, hogy “jó lenne”, akkor vállalj rá.

Ez a gondolat amúgy egy esti futás közben jött, és mivel nem zsebnotesszel kocogok, kellett egy markáns mentális kép, hogy emlékezek rá a második kör után is. Ez a kép pedig a következő volt: pisálj le minél több virágmagot, így több lesz az esélyed, hogy az egyikből kinő valami szép virág. És hogy ezt miért írtam most le? Mert valami azt súgta, hogy le kell írnom. Mert lehet, hogy ez lesz az a dominó, ami valakinél meglök valamit és az meglök valamit és az me……

A világban rend van.

A tudomány nem más, mint mintakeresés nagyban, szisztematikusan.

Egy laikus halandó hajlamos azt hinni, hogy a tudós egy zseni, és amit ő csinál azt nem tudja felfogni csak úgy bárki. Pedig valójában a tudós ugyanolyan halandó, mint te vagy én, és aki a józan paraszti logika alapján próbálja összerakni a szakterületének mozaikjait, keresi a lehetséges mintázatokat, a nagy egésszel való összefüggéseket. Attól még, hogy fehér köpenye és szemüvege van, a tudós még nem külön állatfaj. Csak egy (nagyon) kíváncsi ember. A tudósok tanulók. Tanulják, felfedezik az újat. Nem tudnak mindent, de próbálják megfejteni.

Amit a szamurájkardos példázattal és a mintázatos bejegyzéssel próbáltam elregélni, azt talán jobban beveszi a gyomrod egy másik megfogalmazásban, amit nem más követett el, mint a legendás funk-ghettó-üzletti-észosztó blog, a Trizoko. Náluk lazább arc nem létezik e Föld kerekén.

A lényeg ugye az, hogy ha egy megtanult terület mintázatait, összefüggéseit átlátod és tudatosítod, akkor azt számos más területen fel tudod használni. Egy kívülállónak egy kicsit furának tűnhet, de a síelésnél és hódeszkánál megtanult képességeimet (terhelés, „pumpálás”, !carving technika!), remekül tudom használni hegyibicózásnál is, és vica versa. De talán egyértelműbb példa a snowboard és a wakeboard tudáskompatibilítása. (bocsánat az idegenszó túltengésért)

Ha tehát hasonló dinamikájú területet akarsz megtanulni, amihez hasonlót már ismersz, gondold át, hogy mit lehet átvinni az ismerős területről.

Részemről ennyi, és akkor át is adnám a szót: Lifelong-Learning-Knowledge Juice for life