Miért nincs rend? Mert hiányoznak az alapok. Nem ismerjük őket, és ami a legdurvább – nem is keressük! Valahogy nem egyértelmű, hogy azt kéne keresni. Őszintén szólva magam sem értem mi ennek az oka, sőt azt sem tudom, hogy én minek a hatására kezdtem visszagombolyítani a dolgok fonalát, csak azt, hogy megtaláltam, hol érnek össze a szálak és ezennel a fonal végét most átpasszolnám neked is. ~

Ahhoz, hogy rend legyen, tudnod kell, hogy mire és mivel építesz, azaz mi az ALAP, mi az, amiből az összes többi dolog ered.
A mai ember tojik az alapokra: egyből a 10. emeleten kezdi az építkezést, majd jön a 13. aztán a 11, esetleg a 28. Mintegy véletlenszerűen. Aztán csodálkozik, hogy időről-időre összeomlik az alkotása. Ilyenkor leül a romok mellé és elgondolkodik – aztán megint elkezdi egy random emeleten. Bábel tornya, heló!

Ez így nem oké. Paradigmát kell váltani. Vissza kéne térni a forráshoz és annak bölcsességével felvértezve elkezdeni a munkát, azzal kezdve, hogy megtanulunk építkezni…

Mi ez a bizonyos első építőkocka? A kérdés költői, hisz ha ezt a blogot olvasod, akkor pontosan tudod, hogy mire utaltam egész idáig. Nah, hát persze, hogy a tanulás az az átkozott szentséges első építőkocka – jobban mondva az építőkocka építő (kocka ). A tanulással építed fel a dolgokat. Minden dolgot!

Mihez segít hozzá ez az alap? Megtanít gondolkodni, azaz segítségével bármit (meg)tudhatsz. Segít megérteni a dolgokat és adott esetben továbbfejleszteni őket! Segít a szűkös időd jobb kihasználásához, segít felfedni, hogy ki vagy és segít ezt a célodat elérni. Segítségével tudod olyanná építeni magadat és a világot, amilyenné szeretnéd. A tanulással tudsz új dolgokat létrehozni, alkotni. A tanulás az ecseted, ami nélkül nem tudsz egy vonást sem húzni a fehér vásznon. Csak ezzel tudsz olyan jövőt festeni magadnak, amilyet akarsz.
Ezt kéne megérteni.

De vissza az építős hasonlathoz: ezzel tudod megismerni és felhúzni a következő fundamentális szintet, a második emeletet. Okosan, nem ám olyan mekkmesteresen.
Hogy mi ez a következő sor szerintem? Erről majd egy következő bejegyzésben rántom le a leplet. Valójában ez már nem olyan tökéletesen egyértelmű, mint az első szint. Mondhatjuk, a második szinten még javában dolgoznak a román vendégmunkások…

Az mágikus mantra tehát: vissza az alapokhoz – értsük már meg, hogy mi működteti a dolgokat!

Vagy… megcsinálod, amit elterveztél, még ha vért izzadsz is.

A szervezeted nem véletlenül jelez, ha valami fáj, nem véletlenül érzed magad fáradtnak. Az igazság az, hogy egy ilyen edzés valószínűleg tényleg nem erősít fizikailag, azaz teljesen logikusnak tűnik elsőre a visszavonulás. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az edzés nem csak a test műveléséről szól, hanem a lélek csiszolásáról is. Amikor minden rendben, csodálatosan érzed magad, megy minden, mint a karikacsapás, akkor az akaraterő és a kitartás nem kap túl nagy hangsúlyt. Ám, amikor a tested bemondja az unalmast, a “hajtóerőt” a lélek adja. Feltéve, ha elég erős.
Ha nem adod fel, egy ilyen “elátkozott” edzésen a kitartás és az akaraterő olyan lórúgást kaphat, ami később bőven meg fog térülni.

Legközelebb tehát, amikor úgy érzed, hogy az a fél kör már nagyon nem kéne, akkor jusson eszedbe, hogy ez egy remek lehetőség a lélek acélosítására. (értelem szerűen, ha azért nem esik jól a dolog, mert már hallucinálsz a dehidratációtól és az eléhezéstől, akkor azért érdemes megfontolni, hogy az életben maradás fontosabb, mint a “lélek acélosítása” )

Van egy olyan mondás, hogy a győztest az különbözteti meg a második helyezettől, hogy ő akkor is kiment edzeni a havasesőben, amikor a második inkább otthon nézte karosszékből a szombati meccset…

A naivitás a tanulási folyamat része. Ami azt illeti elengedhetetlen része, hiszen MINDEN tanulás ezzel kezdődik.

Senki sem születik bölcsnek.

Egy cseppet sem érdemes bánni a kezdeti bénézást – le kell szűrni a tanulságot és mosolyogni egy jó rajta.

Teher alatt nő a pálma. (már amelyik nem törik ketté közben)

A most következő gondolatokra nem egy buddhista mandalában találtam rá, hanem egy “Sár” című brit hegyikerékpáros magazinban. És pont erről szól ez a kis jegyzet is:  hogy a tanulás – ez esetben a hibázás – törvényei univerzálisak, mindenben ott vannak, legyen az bármi. Bármi.

Akkor most jöjjenek Richard Cunynghame szavai szabadfordításban. Csupán egy kiragadott bekezdés, de remélem lejön a lényeg…

“A downhill versenyzés egy kicsit sem olyan, mint mondjuk egy 100m-es sprint, ahol csak annyi a dolgod, hogy egy adott távon mindent kiadj, ami a csövön kifér. A mi versenyünk sokkal összetettebb műfaj – a túl kemény és túl gyors pont olyan rossz, mint a túl lassú. Senki nem diktálja előtted a tempót, mint mondjuk egy maratoni futóversenynél. Egyedül kell a döntéseket meghoznod, méghozzá azokat a döntéseket, hogy mi az a pont, ahol még kezedben van az irányítás. Ezt imádom ebben a sportban, hogy az igazi élet valódi tükörképe – nincsenek korlátok.
Épp elég ital, és te leszel mindenki legjobb barátja, aki ontja magából a jobbnál-jobb sztorikat, akire a többi úr irigykedve néz és akit a hölgyek elbűvölve hallgatnak. Azonban egyetlen pohárral több, és máris a szobanövégy cserepébe pisálsz, ami persze nem nyeri el senki tetszését, s csak egy csapat lenéző tekintet lesz a jutalmad.”

(folyt. köv.)

Ehhez a gondolatfolyamhoz egyébként Samuel Hill adta az apropót, az a Sam Hill, aki ma a mezőny legjobbnak tartott játékosa, de a világbajnoki döntőben túllépte a saját határát, azaz belepisált a cserépbe. És az a Sam Hill, akiről még hallani fogsz az ekén nemsokára.

Az történik, hogy alanyunk a munkájáért fizetést kap, és ezzel sajnos legtöbben meg is elégednek. De mit is szalaszt el? A gyakorlat során ugye a munkáért nem fizetést, hanem tudást kap az ember – az a fizetsége. A hibát ott követi el, hogy a váltáskor a tudás-igényt felcseréli a pénzre, holott erre semmi szükség. Talán az ennek az oka, hogy ott van a fejében az a sztereotípia, hogy munka+tanulás=gyakornok, és bejön a képbe a csökönyös „én már nem vagyok gyakornok” hozzáállás, amivel tulajdonképpen visszautasítja az ezüsttálcán kínált további ingyenes szakmai tanfolyamo(ka)t.

Miért ne fogadnád el a pénzt ÉS a tudást is egyszerre?

A munkahelyi okosodásnak zéró hátránya van, előnye viszont akad több is. Először is színesíti az aktuális munkádat. Ha nem elég kihívás számodra a rád szabott munka, akkor a tanulással optimálisan használhatod ki a benned lévő fölös energiákat. Másodszorra egy-egy ilyen „léccimutazsmeghogykell” akcióval könnyen szerezhetsz cimborákat (persze, ha tapló módon csinálod, akkor ellenségeket. Ne szívességet kérj, hanem ajánld fel a segítségedet a tudásért cserébe, ennyi az egész.) magadnak a cégen belüli többi divízióból, ami jól jöhet majd később – pont, mint a tudás, amit felszedsz magadra, hiszen nincs haszontalan képesség. Mivel a vállalaton belüli területek nyilván kötődnek egymáshoz, így szinte biztos, hogy a saját tudásterületedet is feljavítod vele.
Amennyiben van egy határozott jövőképed, akkor egy komplett „tanfolyamot” is összeállíthatsz a cégnél megtanulható képességekből, és akkor arról a mellékhatásról nem is szóltam, hogy látván a nagy lelkesedésed, a főnököd egy kövérebb hó végi egyenleggel is meglephet.

Mindezt hangsúlyozom ingyé’, sőt ha úgy vesszük még te kapsz érte pénzt.

Felveszed a láthatatlan bónuszt?