Nincs fölösleges képesség. Nem tudhatod, hogy milyen helyzetetk fognak kialakulni az életedben, amikre pont egy ilyen “semmirekellőnek” tűnő készség lehet a megoldás.

Soha nem gondoltam volna, hogy a fociban megtanult “légstop” technikát valaha is alkalmazni fogom az életben, de az imént pont ez történt. Egy megbokrosodott teásbögrét úgy kísértem le a földre, hogy az nemhogy nem tört el, de szinte alig koppant. Ide az aranylabdát! (aranybögrét?)

Az ember teljesítőképessége nem egy fix valami. Csupán a jelenben tűnik annak. Valójában javítható és rontható. Edzéssel emberfelettinek tűnő képességekre tehetünk szert. 8 óra alvás? x kilométer futás? Heti 5 nap munka? 500 szó olvasása percenként? Ez lenne az emberi képesség határa? Nem, ez csak egy átlag. Az emberi szervezetnek egy kiváló alkalmazkodó programja van, amit tanulásnak hívnak. Ezzel a képességgel a csodával határos mértékben tudjuk átalakítani az “alap” képességeinket. Ha hozzászokunk egy magasabb szinthez, akkor az válik “alappá” – és jöhet a következő lépcső.

Ultrahatékony és hatalmas munkára vagy képes, nagyon hosszú ideig. Feltéve, hogy megszoktad a terhelést és van energiád. Klasszikus emberi hiba, hogy csak dolgozunk, dolgozunk, és a végén csodálkozunk, hogy teljesen kimerültünk. Hajlamosak leszünk mindenféle betegséget elkapni, rossz a hangulatunk, de csak tovább folytatjuk a munkát, mert kell. Ilyenkor ugyanaz történik, mint amikor úgy vágják a fákat ki, hogy helyettük nem ültetnek egyet sem. A legtöbb ember csak az energialeadásra (munka) fordít figyelmet, a minőségi energiafelvétel mellékes. Bekapok valami gyümölcsöt, futok két utcasarkot, ennyi elég lesz – gondolja a jómunkásember. Hát nem. A jó munkához hosszú távon nagyon sok energia kell, viszont az energiaszerzésre fordított idő bőven megtérül az ultrahatékony munka eredményéből.

A kapacitásod korlátai csak a jelenben léteznek. A jövőben jobb lehetsz, többre lehetsz képes. Ha megtanulod, amit kell. 

Hogyan válassz szakmát, ha nem tudod mit akarsz? A mai bevett módszer az, hogy (jó esetben!) egy karriertanácsadó központban kitöltetnek veled egy rövid tesztet, az kihozza, hogy te egy született xy vagy. És ebből kéne kiderülnie, hogy mire vagy alkalmas és mire nem… Vicc. Az életed hátralévő részének fő foglalatosságát egy rövid teszt deríti ki. Ha ha ha.

Az iskola még ennyire sem foglalkozik ilyen „bágátel” dolgokkal. Ugyan, minek is az. Az iskola végére úgyis kiderül magától. Vagy nem. Általában nem. Úgy lehetne kideríteni, ha az iskola arról szólna, hogy rengeteg tehetségterületet megcélozva próbára teszi a kiscsávót/kiscsajt. Ehelyett ott vannak a központi tantervben lefektetett sablonterületek (aka tantárgyak), oszt kész. Abból nem fog kiderülni, hogy a csemetének remek szeme van mondjuk az agyaggalamb lövészethez. Egyszerűen nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy rátaláljanak a tehetségükre.

Az iskolának ma nem az a célja, hogy megszerettessen valamilyen területet a tanulóval, hanem az, hogy a fejébe tömjön minél több adatot. Ezt írja elő a TERV. Adatokkal nem lehet egy szakmát lelkesen csinálni. Azt hiszem azt csak rajongásból lehet. De ez ma nem érdekli az iskolákat. Így jártunk.

Ha csak gyalogolni tanítanak, nem fogsz rájönni, hogy szárnyaid is vannak.

Nem, nem a Géc birodalom gyermekét akarom a tanulásal összefüggeszteni, hanem a hagyományos értelemben vett ablakot, amin keresztül kitekintesz a világba.

Amikor megtanulsz valamit, lehetőség ablaka nyílik ki számodra. De valójában nem csak egyetlen ablak, hanem rengeteg. Ha ugyanis az új tudásodat és a régek bármelyikét összekombinálod, akkor abból szintén vadonat új lehetőség válik elérhetővé. Csak rajtad múlik, hogy észreveszed ezeket az ablakokat is, vagy csak azon az egyel nézel ki, ami nyilvánvaló.

Kombináld az újat a régiekkel.

Egyre gyakrabban érzem azt, hogy túlkomplikálom a dolgokat. Egy kívülálló olyan könnyen meg tud oldani problémákat csupán azért, mert nem terheli az ezer részlet.

Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy egy egyszerű képlettel a problémák 99%-át csudálatosan meg lehet oldani. Amilyen egyszerű, olyan kevésszer használom.

A problémamegoldó IZÉ:

1. nyugodj meg, vegyél néhány nagy lélekzetet, és tisztítsd meg az elmédet
2. fogalmazd meg a kérdést: mit akarok pontosan?
3. tedd fel a kérdést: hogyan tudom elérni?
4. csináld meg. most.

Igen, ILYEN egyszerű. Nem, ez nem egy túlzott leegyszerűsítés, ez így működik jól.

Használd egészséggel, nem lehet túladagolni.

Számtalanszor előfordult velem régebben, hogy valami nagyon felpiszkálta a fantáziámat, gondoltam egy jóó nagyot és gondolkodás nélkül belevágtam, de a lelkesedés vigyora néhány nap – szélsőséges esetekben akár néhány óra alatt – lekopott az arcomról, és úgy éreztem magam, mint az űrsikló harmadik rakétafokozatának egy kiégett eleme, ami éppen az óceán felé zuhan, és arra vár, hogy agyoncsapjon néhány planktont – vagy rossz esetben egy igen ritka narvált.

A nyelvtanulás hibátlan példa a dolog illusztrálására. Valamiért belédcsap a ménykű és elhatározod, hogy megtanulsz mondjuk mandarinul. Megveszed a legjobb tankönyveket, eljársz egy hónapos nyelvtanfolyamra, megnézel egy eredeti nyelvű művészfilmet a Toldiban, elhatározod, hogy naponta megtanulsz x új szót. Ez megy egy darabig, amíg tart az újdonság szele, aztán szép lassan kezd hiányozni az a plusz, ami kinyittatja veled a szótárat, leíratja veled a példamondatot stb. Nemcsak, hogy elmúlik a kezdeti lelkesedés, de kezded látni, hogy még milyen bitang sok dolgot kell megtanulnod a nyelvvizsgáig. És ennyi. Kaput. Kihűlt a mandarin.

Elkezdtem törni a fejemet, hogy mi csapja ki a biztosítékot.

Egy panelban pácolodó, fülledt, nyári délután volt, a tévében Lö Tuö Dö Frónsz-t közvetítette a jurosport két hírhedten erőltetett humorú wanabí riportere és a doppinghuszárok szorgosan darálták a kilómétereket. Nem tudtam felfogni, hogy az ember hogyan képes ilyen teljseítményre (régen, amikor még tisztán mentek, akkor is hasonló távokat gurultak a srácok), aztán egyszer csak a kamera a félheréjű Lance Armstrongra közelített, és elkezdte premier-plánból venni az arcát. És akkor felgyúlt a mécses bennem. A tag arca nem mozgott, SEMMILYEN érzelem nem látszott rajta, nem szenvedett, a tekintete mégis éles és tiszta volt. Ha abban a pillanatban kapcsoltam volna be a televíziót, akkor simán azt hihettem volna, hogy éppen akkor veszi a kamera, amikor a hotelszobájában ücsörög és nézi a tv-t. Egy nagyon érdekes állapotot kapott el a kamera, és ez az állapot szerintem a kulcsa minden hosszú távú teljesítménynek. Hogy mi ez, arról majd legközelebb írok.

Egy tankönyvet írni valami új dologról időbe telik. Egy új jelenség törvényeit felfedezni, és az alapján megírni még több idő. Nem véletlenül tanultuk a történelmet csupán 1990-ig, 2000 környékén. Pedig a történelem ráadásul egy „népszerű” anyag. Számos kevésbé „mainstream” területről egyetlen tankönyvet sem írtak.

Az közoktatás lomha, mint egy jól megtermett multi. A legújabb dolgokról csak olyan kivételes esetekben tanulhattál az iskolában, ha volt egy megszállott tanárod, aki gyakorlatilag fű alatt, valami sufniszakkörben megosztotta veled a tankönyveken kívüli, „nem hivatalos” információkat. Az iskola ma gyakorlatilag nem alkalmas az újdonságok megtanítására.

A kérdés kézenfekvő: mit csinálsz, ha meg szeretnél valami olyan dolgot tanulni, ami annyira új, hogy a legtöbben még csak nem is hallottak róla?

a. vársz 10 évet, amíg valaki ír róla egy elfogadható tankönyvet

b. próba szerencse útján megtanulod

c. „írsz” magadnak egy tankönyvet

Igen, jól súgja a sámánokat megszégyenítő, zseniális megérzésed: a cé az üdvözítő megoldás. A bé valamivel hatékonyabb, mint az első változat, de még így is túlontúl körülményes.

A „tankönyvírás” közel sem olyan komplikált, amilyennek tűnik. Az idézőjel nem véletlen: nem könyvet írsz, hanem inkább egy térképet készítesz a témáról – a mintázatokat fedezed fel. Van egy olyan feltaláló mondás, hogy „if you don’t find it, design it” – nos itt ugyanerről van szó. (pepitában egy korábbi bejegyzésben)

Minden mintázatokból áll össze, ez köti össze a konkrét „szereplőket”, és e minták felfedezéséhez általában elég a józan paraszti ész. Nagy vonalakban úgy néz ki ez, hogy megnevezed a folyamat szereplőit, a rájuk ható törvényeket, majd szépen felállítod a képletet.

Amit most leírtam az is egy mintázat, a mintázatkeresés mintázatának egy része. Ugye érthető? Az elvont szöveg ne tévesszen meg, mindenben van mintázat. Ez a módszer ugyanúgy érvényes a korcsolyázásra, a kávékészítésre és az atomfizikára is.

Azért jó megtanulni ezt a képességet, mert akkor is nagy hasznát veszed, ha már van „tankönyv” az áhított témáról. Az ok, a változás. Semmi sem marad ugyanolyan, minden változik. Mindenre hat a változás, és akkor egy kicsit új szabályok lépnek érvénybe. Új=még nem feltérképezett.
Mihelyst egy apróságot megváltoztatunk valamin, minden megváltozik – még ha csak egy picit is. Minden hat a másikra és ezzel együtt számtalan új lehetőség kerül felszínre – a minta egy kicsit átalakul. Remek példa erre az újságírás elméletének átalakulása az Internet megjelenése hatására. Ami régen tökéletesen illett és működött az újságírásban, az ma nem feltétlenül érvényes. Megváltozott. Bejött egy új faktor.

És nem csak a változáskor érdemes megvizsgálni a meglévő mintát. Hiszed vagy sem, a minták még számos nagyon kidolgozott(nak hitt) területen sem teljesek. Ez a dogmatikus gondolkodásnak tudható be. Amikor egy-egy szaktekintély kidolgoz egy elméletet, akkor arra a “pórnép” hajlamos úgy tekinteni, mint ha az lenne a teljes igazság, és ezért az elmélet szép lassan megkövesedik. Aztán jön egy vakmerő ficsúr és mutat egy tökéletesebb elméletet, ami beletesz valami olyat, ami HIÁNYZIK a régiből. Sajnos a dogmák ezt a jobb elméletet sokszor lazán elnyomják, de a mostani mondanivaló szempontjából ez mellékes.
Éppen ezért okos dolog, ha nem fogadod el vakon valakinek a mintázatát. Mindig van valami faktor, amit nem vesznek figyelembe.

Egy költöi kérdés a végére, Neked: Te átlátod a szakmád/munkád mintázatait? Tudod, hogy mi mit mozgat, kik a szereplők?

Akkor tudsz valamit igazán kontrollálni, ha átlátod a mintázatot.

Ez kicsit meredek lesz, úgyhogy készíts be egy kis csipszet magad mellé.

A szitu a következő. A tudomány ma úgy tudja, hogy az életnek egyszer vége lesz, mint a botnak. A lélekvándorlást most hagyjuk, mert ha van is, csak kevesen tudnak hozzáférni az életük során felhalmozott tudásukhoz. És igen, most a tudásról lesz szó.

Ezer évesen is lenne még mit tanulni, de nekünk jó esetben is 100 év áll rendelkezésünkre, úgyhogy igencsak kompromisszumokat kell kötni. Viszont ahogy a gyűrűk ura gay mágusa (vagy keverem herripotterrel?) ultrabölcsen megmondta: All you can do, is to decide what to do with the time that was given to you. Talán azt is lehet mondani, hogy az idő börtönében ez a választás az igazi szabadság.

Az életedet bizonyos tudások keveréke irányítja. Nagyrészt saját magad állítod össze ezt a koktélt, az életbeli sikered pedig nagyban azon múlik, hogy milyen okosan sáfárkodsz a tudással, azaz milyen dolgokat pakolsz bele a fejedbe. Azért mondtam, hogy csak nagyrészt, mert kb. 20 éves korodig még igencsak más dönti el, hogy mi kerüljön csomagba. Nos, ez az első néhány év meglehetősen lutri (jó családba, környezetbe kell születni), de utána hatalmad van azt magadhoz venni, amit jónak látsz.

Egy okosan (neadj’ isten jövőbelátóan) összeállított pakkal gazdag, szép és okos lehetsz, de választhatod a birkák útját, azaz az éppen divatos tudásokat teszed magadévá – lásd manapság a mindenki-a-közgére-akar-menni őrületet. A probléma akkor jön elő, amikor sok ugyanolyan csomag lesz egyszerre, mert akkor elvesztik az értéküket.

A sztereotípiák is az ilyen azonos csomagoknak az eredménye. Ilyen tipikus csomagok pl. a partiarcok csomagja, a tudósoké, a sportolóké, a használtautó-kereskedőké és még sorolhatnám. Még ha nem is tudatosan, de mindenki ezzel a tudáscsomaggal, illetve ennek alapján próbál értelmet adni az életének. Néhányan nagyon keresik, néhányan pedig csak úgy vannak, követik a nyájat, hátha valaki közülük megtalálja (vagy hitük szerint már meg is találta).

Milyen tudásnak kell mindenféleképpen benne lennie mindenki kosarába? Kötelező dolgok nincsenek, maximum olyanok, amikkel könnyebb az élet mondjuk egy közösségben (viselkedés stb). Aztán van egy dzsolidzsóker, ami azért bitanghasznos mert kitágítja a csomagod űrtartalmát és ráadásul a többi dolog bepakolását is felgyorsítja, ami ugye az idő szűkössége miatt nem hátrány. Ez a képesség a hatékony tanulás. (mimás…)

Mikor elkötelezed magad egy szakterület mellett, akkor is egy külön kis csomagot állítasz össze, benne olyan dolgokkal, melyeket szükségesnek tartasz a feladat ellátásához.
Ha valamiben profi akarsz lenni és neadj’ isten újítani is kívánsz azon a területen, akkor okos dolog, ha a területedhez minden, akár halványan is kapcsolódó dolgot megismersz.Egy fényképésznek pl. nem csak a fényképészet technikáját kell megtanulnia, hanem ismernie kell az optikai törvényeket, ha természetfotós, akkor a biológiát, földrajzot, ha portréfotós, akkor a pszichológiát érdemes jobban megismerni és így tovább.

A csomagban lévő dolgok épp úgy hatnak egymásra, mint a rohadt krumpli a parízerre egy bevásárló szatyorban. Az elme tekintetében ez inkább jó dolog, mert minél több cucc van a csomagban, annál több új lehetőséget biztosít egy másik fejlesztésére – rengeteg más nézőpontból leszel képes megközelíteni egy adott kihívást.

Minden kapcsolható mindenhez, így bármely tudásunk kapcsolódhat egy másik területhez, melynek látszólag semmi köze. A tudások – elsőre össze nem illő – keverékéből jönnek ugyanis létre az újdonságok, a forradalmi dolgok. Ezt hívják kreativitásnak.

Minden tehát, amit az életben tanultál (legyen az gombvarrás, batikolás, fogpiszkálómakettezés) segítségedre lehet egy adott kihívás megoldására. Rajtad múlik, hogy kihasználod-e. Ezért nem fölösleges BÁRMILYEN szerzett tudás. Akkor válik fölösleggé, ha nem látod, mikor lehetne esetleg felhasználni.

És hogy az uomo universaléknak vagy a specialistáknak áll a világ, nos, ez talán majd egy másik bejegyzés témája lesz…

Köszönöm, pihenhet közlegény/leány.

Keverd be a saját koktélodat.

Elveszünk a részletekben.

Számtalan dolog megtanulunk az életünk során, de néhány igazán fontos, fajsúlyos képesség mégis kimarad. Hajlamosak vagyunk az apróságokra koncentrálni, még mielőtt a nagyhorderejű dolgokkal megalapoznánk a többit. Az egyik ofkorz a vesszőparipám, a tanulás, de akad még minimum két ilyen elfeledett óriás, ezekről lesz most szó.

zzzZZZzzzZZZZ, hópityipű. Igen, az egyik az alvás.
Tanulj meg aludni. Tudom, most hangosan felröhögtél, de mindjárt megmagyarázom.

Az életed harmadát alvással töltöd, ami már csípőből elég indok a fontosságára, de valójában a maradék kétharmadra is hihetetlen hatása van. Namost már remélem meggyőztelek, hogy egy nehézsúlyú játékosról van szó. De mit tud az átlag emberszabású az alvásról? Kb annyit, hogy ha lövik pizsamát nála, akkor lehajtja a fejét a vánkosra, valami fura dolgok történnek a fejében, amit álomnak hívnak, majd x óra után felkel, kitörli a csipát a szeméből és magába önti a napi kávéadagját. Miért kell kávé? Mert megszokta (lásd lejjebb) és/vagy a rossz alvás tünetét kezelni kell valahogy.
Ha az alvás természetét ismernénk (nem felejtettük volna el), akkor minden nap kialudva ébrednénk, lásd a parasztbácsikat/néniket.

Néhány dolog, amit legtöbben nem tudnak vagy hajlamosak elfelejteni:

• jó elalvás = jó kelés (ki mint veti…)
• az alváspozitúra nagyban befolyásolja a töltődést
• jó alvóhely = zavartalan pihenés
• optimális alvási idő lealvása bőven megtérül napközbeni teljesítményben
• a megfelelő folyadékmennyiség és kaja kiemelten fontos a jó alvás szempontjából
• meg lehet tanulni az álmokat irányítani (óriási lehetőség van ebben, elég ha csak arra gondolsz, hogy álmodban olyat is kipróbálhatsz, ami életben nem lehetséges vagy amit nem mersz megtenni)
• jó álom= jó reggeli hangulat
• és még sorolhatnám naphosszat, hogy milyen biológiai hatások űzik ki az álmot az ember szeméből, mi a bioritmus szerepe a jó alvásban és így tovább…

Biz’ akad pár dolog, amit érdemes megtanulni az alvással kapcsolatban.

Adós vagyok még a másik nagyágyúval, ami nem más, mint a szokás(ok). Aminek ugye rabjai vagyunk… Nem lenne jobb inkább, ha mi lennénk a szokásaink urai? Már hogy a kénköves istenharagjába ne lenne jobb! Nem lehet leírni, hogy mennyit kaszálhatsz néhány tudatosan kialakított jó szokással, melyek végigkísérnek az egész életeden, és akkor még ugye ott vannak a rossz szokások, melyek fájdalmasan hozzú ideig szívják el az energiádat/egészségedet/akármidet. Ha megismered a szokások feletti hatalom kulcsát, akkor az egy minimum egy lottóötössel ér fel. Javíts ki, ha nincs igazam.

Mit csinálna tehát egy okos ember? Megismerné a fenti két dolog működését, és megtanulná a bennük rejlő lehetőségeket (akadjócskán) kihasználni. Tudtad pl, hogy ha elalvás előtt tanulsz valamit, arra sokkal jobban fogsz emlékezni, mintha napközben tanultad volna? Most már igen.

Életed harmadát alvással töltöd, a maradék több mint felét pedig a rutinból végzett dolgok teszik ki. Ez az életed minimum 2/3-a. Talán nem hülyeség ezt az “aprócska” hányadot jobban kézben tartani…

Vedd észre az igazán fontos dolgokat.

„Kreatív igazgató”, „kiadjuk a kreatívoknak áutszorszba”, „kreatív munkatársakat keresünk”  – hangzik el egyre többször. De mi is ez a manapság egyre elcsépeltebbé váló képesség? A szó szerinti fordítás: teremtőképesség, alkotókészség. Mára a Kreatív szinte egy önálló foglalkozásnak számít, és kezd olyan közhellyé válni mint a menedzser.
Egy egész kasztnyi “kreatív” cseperedett fel a rendszerváltás után, mindenkinek van ilyen ismerőse. Onnan lehet felismerni őket, hogy a közembertől merőben eltérő szemüvegkeretet viselnek, sportcipőben járnak, hónuk alatt macbook, zsebükből kandikál az ájpod fehér fülese, amiből feltétlenül valami nagyon underground fánki, vagy valami „megnemértett” zene szól. Ők tehát a kreatívok, a szabad elméjű emberek, akik csak úgy ontják a jobbnál-jobb, új ötleteket. De vajon tényleg annyira újak? És különben is, ha olyan kreatívok, akkor miért lehet őket egy kasztba beskatulyázni? Olvass tovább.

Születni kell kreatívnak, vagy esetleg valami más is van a pakliban? Mágia, vudu? Aki kreatív, az művész? A művészek mind kreatívak?
Az én belső szótáram szerint a kreativitás = újítás, más szemszögből való vizsgálat.

Tanulható? Szerintem igen. Ahhoz azonban, hogy elkezdjük a kreatív manát magunkba szívni, tudni kell mitől lesz valakiből kreatív egyed. Egy elmélet szerint semmit sem teremtettek a Big Bang óta. Amit mi újdonságnak tartunk az nem más, mint a már létező dolgok összekombinálása egy újfajta módon. A kreatív nem feltalál, hanem felfedez valami csodálatosat. Attól lesz valaki kreatív, hogy úgy képes a rendelkezésére álló dolgokat (tudását) összerakni, hogy azzal egy új utat nyit meg.

Mi tehát a recept?
Anyag (tudás) + megfelelő módon való összelegózás (kombinációs képesség). Sokaknak a tudásuk ugyan meg van, de nem tudnak mit kezdeni vele, pedig a kombinálást ugyanúgy meg tudnák tanulni, mint ahogy a többi tudásukat szerezték. Sokan nem hajlandóak elfogadni, hogy az ilyen „isteni szikrák” ugyanolyan képességek, mint az írás, vagy a borsófejtés. Nyilván vannak olyan zsenik, akiknek ösztönből jön, de ez nem jelenti azt, hogy egy átlag halandó ne tudná legalább megközelítőleg elsajátítani ezt a készséget.
Egy kicsit elkalandoztam, pedig van még itt egy apróság, ami nélkül nem lehet érvényesíteni a kreativitást, ez pedig a merészség. Ha csinálsz valami ördögien jó dolgot, de félsz attól, hogy esetleg kinevetnek, akkor a világmegváltó ötleted leírását rajtad kívül maximum a szobád sarkában csüngő pókhálóban rekedt muslica fogja megismerni. Ha merész vagy, akkor az esetleges kudarcoktól sem félsz, ami a kreativitás biztos velejárója. Egy zseniális ötletre általában egy vödörnyi csapnivaló megoldás jut (ami igazából senkit sem fog érdekelni, ha ott van mellette a hibátlan ötlet…).

Ez véleményem szerint a kreativitás – dióhéjban. Egy képesség, amit tanulni lehet.

A fent ábrázolt monokróm kép árnyalása, színezése erősen várható a jövőben – keep tuned!

Te is egy potenciális újító vagy!