Szokásom vált, hogy a tanulás iránt érdeklődő barátaimtól megkérdezem, hogy szerintük mi az a képesség NEM lehet megtanulni. Először mindenki rávágja, hogy nyilván van olyan, de végül is senki nem tudott konkrétumot mondani.

Ez a bejegyzés egy sorozat kezdete, ami esetenként olyan képességek megtanulásának lehetségességét próbálja alátámasztani, amiket misztikus köd fed és legtöbben azt hiszik, hogy nem tanulható.

Kezdjük is egy szaftos, bár kicsit bulvárszagú képességgel, ami nem más mint eljutni az USA elnöki posztjára. A górcső alá vett “tanulónk” pedig nem más, mint az amerikai őszi választások legnagyobb esélyese, a mókás nevű Barack “jeszviken” Obama.

Hogy nem kamu amiről most írok, arra talán a forrásom címe a legjobb bizonyíték.

Barackunk gyakorlatilag négy (4!) év alatt tanulta meg annyira a politikát, hogy bekerüljön a szenátusba – addig csak egy mezei Harvardról kikerült jogász volt. Ezután még négy (4!) év kellett ahhoz, hogy ő legyen a demokraták hivatalos elnökjelöltje – és még fél év kell, hogy (jó eséllyel) ő legyen az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

De vajon mit csinált gyümölcsnevű barátunk ezalatt a tevékeny 8 év alatt? Lássuk:

A sztori elején még “abban sem volt teljesen bizonyos, hogy mit kezdjen az életével”, nemhogy olyan álmokat dédelgetett volna, hogy ő legyen a világ ura. Aztán gondolt egyet és szép lassan elkezdte felépíteni magát. Ha hallgatod a mostani beszédeit, egy olyan energikus és határozott embert látsz, akiről még véletlenül sem hinnéd el, hogy néhány éve olyan unalmas politikai dumákat vágott le, hogy egy alkalommal egy egész templom elszunyókált a beszéde alatt. Pocsék szónok volt.

A “tanulmányai” elején számtalan hibát elkövetett, de képes volt levonni belőlük a tanulságot és megtanulta a leckét. Egy politikai vereség után 38 évesen ott hevert a padlón 60,000 dollár adóssággal, bizonytalan jövővel, egy hatalom nélküli párttal a háta mögött, de ebből is szépen feltápászkodott.

Szépen elkezdte szisztematikusan magára szedni azokat a képességeket, amik elengedhetetlenek egy sikeres kampányhoz. És nem csak, hogy elkezdte megtanulni őket, de hamar mesterükévé is vált. Megtanult végre normálisan szónokolni, hihetően és megindítóan átadni az üzenetét a népnek. Annak a népnek, ami ugye talán a legszínesebb vegyesfelvágott széles e Föld kerekén. Csak úgy tudott mindenkit meggyőzni az igazáról, ha megismerte őket. Ebbe mondjuk volt egy kis előnye, hiszen meglehetősen “multikulti” nevelésben részesült, de gondolom azért még volt mit megtanulnia az egyes néprétegek viselkedésével kapcsolatban.

Bár teljesen más közegben nőtt föl, beletanult abba a fehér politikusok által űzött „elit” életstílusba is, ami remek kapcsolatokat hozott neki. “Számos fehér jogalkotó szövetségesre tett szert szivar és sör mellett játszott alkalmi pókerpartikon“

Megtanulta kihasználni a lehetőségeit: a megfelelő szövetségesekkel vette körbe magát, beleértve a kimagasló teljesítményű kampánystábot. Remekül átlátta az aktuálpolitika mintázatait, hogy kivel kell és érdemes szövetkezni.
Nem utolsósorban pedig megtanult pénzt szerezni a kampányához. Méghozzá nagyon sok pénzt. Soha egyetlen elnökjelölt még nem szedett össze annyi pénzt, mint most Barack Hussein Obama.

Ja és még valami: elhitte, hogy képes nyerni.

“I guarantee you, I can win”

Bár (még) nem ért fel a csúcsra, a Time már most a világ legbefolyásosabb emberei közé sorolja Obamát.

A tanulság? Ahhoz, hogy valaki ide jusson, bizonyos képességek megtanulásán keresztül vezet az út, mely képességeket az ember képes elsajátítani.

Yes, we can.

A témaindító kérdés egyébként számodra is nyitott: szerinted mi az a képesség, amit nem lehet megtanulni?
(a helyes választ beküldők közt természetesen értékes ajándékokat sorsolunk ki)

Update: 2009. január 20-án Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke lett.

„Asszem’ nem árt, ha néha lábon lőjük magunkat”

- Ben Bolyko, kanadai “durvánbicikliző”

Akkor amit korábban megígértem, jöjjön az idolok igazi tanulsága. Mátrixosan szólva meglessük, hogy milyen mély a nyúl ürege.

Hajlamosak vagyunk egyértelműnek venni egy-egy kiemelkedő ember eredményét. Látjuk a sikerét, de azt nem, hogy hogyan jutott el oda. A legegyszerűbb azt HINNI, hogy ő mindig is ilyen volt, így született. Pedig nem. Nagyon nem.
Az elmének van egy olyan tulajdonsága, hogy megpróbálja kiegészíteni a hiányzó információkat – esetünkben a siker okát – és kellő információ híján a legegyszerűbb forgatókönyvet hiteti el velünk. Viszont az élet nem az egyszerű forgatókönyvekről híres, az emberek 99,9%-a mögött ott lapulnak a drámák.

„A csata kimenetele a nézőktől messze dől el – a frontvonal mögött, az edzőteremben, az utakon; jóval az előtt, hogy a ringben táncolni kezdek.” – Muhammad Ali

Amit nem látsz egyből egy sikeres emberen, az a siker mögött álló seregnyi áldozat. Szinte bármelyik csúcson lévő ember életútjába belenézve, azt fogod látni, hogy eleinte jó párszor „csattantak a porban” – ööö, tanultak -, mielőtt övék lett volna a lecsósbödön. A legtöbb biográfia sommázata a következő: „egyszerű emberek voltak, hibáztak, pofára estek, újra próbálkoztak, hibáztak, küzdöttek, nyertek. A siker, amit mi a pórnép látunk, csupán a jéghegy csúcsa.

Köztudomású, hogy Dzsasztin „sexyback” Timberlék a Mikiegér show-ban debütált a showbizniszben. A brazil futballsztárok zöme a nyomornegyedekben kezdte fejleszteni a labdazsonglőri képességét, a Red Hot Chili frontembere életének 95%-át drogok hatása alatt tengette. De mondok jobbat.
Tudtad, hogy Brad Pitt többek közt sztriptíz-táncosok limuzinos fuvarozásával, hűtők szállításával kereste kenyerét és óriás csirkének öltözve reklámozta az El Pollo Loco étteremláncot? Hihetetlen, de maga a Benedek pápa sem alanyi jogon lett a keresztények CEO-ja.

Nyugodtan csapd fel bárki életrajzát Wikipédián, és mindenkinél látni fogod az amatőr próbálkozásokat.

Mit a tanulság? Először is az, hogy mindennek ára van. Másodszorra pedig az, hogy az esély ott van mindenki előtt.

Hajlamosak vagyunk az aktuális eredménye alapján félistennek tekinteni, de valójában ő is olyan úton jutott fel az „Olimposzra”, amin bármely halandó is képes átmenni. Rengeteg lesz a hiba, ez biztos – náluk is rengeteg volt a hiba.

Ezt néha talán tudat alatt is félünk bevallani, mert akkor egyszer csak eltűnne egy remek kifogás arra, hogy miért nem merünk belefogni valami nagyba. Egyből bekapcsol az a legtöbb emberbe belesulykolt hozzáállás, hogy vannak határok, amiket egy átlagember nem képes áttörni. Szó szerint talán nem is mondják ki, hogy nem vagyunk képesek világraszóló dolgokra, de a miliő ezt sugározza. Ahogy körülnézek az ismerőseim közt, úgy érzem, hogy azok akik régebben szentül hitték, hogy valami nagyon nagy dolgot fognak véghezvinni, valamiért kiábrándultak (vagy talán kiábrándították őket?) ebből az álomból. A példaképek tanulmányozása szerintem képes visszaadni ezt a hitet, akár csak pár pillanatra. De lehet, hogy pont ennyi kell…

Ez kicsit így erős volt? Főúr, még egy duplát lesszíves.

A példa adott, lehet követni.

Tudod mostanában mi tartja bennem a lelket – sőt magasba emeli! – , amikor futárnyelven szólva “szopóágon vagyok”? Tudod, amikor egy láthatatlan lény bemutatja neked a lúzer jelet, amikor legszívesebben kilőnéd magad az alfa kentaurira, de minimum a Plútóra.
Nos, ilyenkor eszembe jut a jó öreg no pain, no gain szállóige, ami kb annyit jelent, hogy a jutalom mértéke egyenesen arányos a küzdelem mértékével. És mivel esetünkben a szívás óriási, ezért a NYEREMÉNY is az, ami jelesül a tanulság lesz.

Úgy gondolom, hogy ha tudod mit akarsz, és az odavezető úton vág beléd a ménkű, akkor valószínűleg később is belefutottál volna. Mit gondol tehát aki nem csak az érem egyik oldalát látja? “ahh, ezen is túlvagyunk, jó kis tanulság volt!” Ne feledd, hogy nincs abszolút rossz, csak néha a jóság jól elbújik.

Lásd meg a nyereményt!