Most pedig elkezdek valamit, amihez már rég óta várom, hogy „együtt álljanak a csillagok”. Most, miután megnyomtam a publish gombot. Game ON.

Mennyi értéke lenne számodra, ha azt mondanám, hogy adok neked ma 5 óra plusz szabadidőt? És ha a holnapodat szabaddá tenném? Fizetnél érte? Jobban kihasználnád azt az extra napot, azt az „ajándékot”, amit kaptál?

Az időt sok mindenre fel lehet használni: több pénzt lehet benne csinálni, tanulni lehet benne, felfedezni egy új dolgot vagy együtt lehet tölteni egy rajongott emberrel és még sorolhatnám. Sőt, minden egyes szabad pillanat egy olyan kis kapu, amin keresztül megtalálhat egy véletlen, egy csoda, amire nem számítasz és máskor nem történhetne meg. Az idő arra is jó, hogy megállj és élvezd a jelent, a múltad gyümölcsét. Azt, hogy élsz, amiért tulajdonképpen minden nap dolgozol, amiért táplálkozol, amiért sejtjeid működnek.

A megélt idő lehetőség – se több, se kevesebb. Szeretnél több lehetőséget?

Minden nap egy ajándék lehet, ha úgy állsz hozzá, ha nem veszed készpénznek, hogy holnap biztosan fel fogsz kelni. A mindennapi rutinfolyamban ezt mindannyian elfelejtjük, de szerencsére bármikor leönthetjük magunkat egy vödör jeges vízzel az észhez téréshez.

Nemrég a következő rövid kétsorost hangzott el köztem és egy barátom közt:

Én: – Mennyibe kerül manapság a munkád egy órája?

Haversrác: – 2 csilliárd dállör per áör

Te mit válaszolnál erre?

Azt mondják, hogy annál értékesebb valami, minél kevesebb van belőle. Nos, első ránézésre a percekből, másodpercekből iszonyat sok van, de a valóság nem is állhatna ettől távolabb.

Az idő egy pillanatából csak egyetlen egy van, azaz a lehető legszűkösebb forrás. Takk, kattant egyet az óra mutatója, és a kattanás pillanata már nincs többé. Soha nem lesz már olyan, mint abban a pillanatban volt, soha máskor nem lesz olyan a dolgok együttállása, mint akkor. Mindjárt kattan még egyet, de az már nem az a pillanat, csak kattanás hangja hasonlít.

Takk. Megint elment egy.

A következő pillanat már nem ugyanolyan, mint a mostani, de abból is csak egyetlen lesz – és ami az értékét még jobban megemeli az az a tény, hogy az adott pillanaton kívül abban az időpontban nincs más választásod (legalábbis ebben a dimenzióban, hehe). Egy pillanatban csak egyvalamit csinálhatsz.

“Te döntesz, mit csinálsz az idővel, ami neked adatott.”

Van az a kifejezés, hogy időspórolás, ami valójában egy hülyeség, mert az időt nem lehet megspórolni, mert az megy, akármit csinálsz. Az időspórolás alatt valójában azt értjük, hogy azt az időt, amit valami olyasmivel töltjük, amit nem szeretünk igazán, a lehető legkisebbre csökkentjük, hogy a helyét olyan jósággal töltsük meg, amiért rajongunk.

A mérleg serpenyőit a hatékonysággal tudod manipulálni. Lesarkítva ez úgy néz ki, hogy segítségével a rossz időtöltés mértékét csökkentheted és az így felszabadult időt a jó dolgokkal töltheted meg. A hatékonyság másodperceket, perceket, órákat ad neked, hogy azt csinálhasd, amit lélekből szeretnél. Ettől isten a hatékonyság.

————-

Ez volt az eke időnyerő sorozatának nyitóbejegyzése.

Egyelőre egy (két) kis ízelítő, aztán nemsokára jönnek a sokkal súlyosabb dolgok – kisebb-nagyobb furfangok, melyek segítségével percekkel, órákkal, napokkal, hetekkel többet foglalkozhatsz a számodra fontos dolgokkal!

1 perc = 99999999… €

Vagy… megcsinálod, amit elterveztél, még ha vért izzadsz is.

A szervezeted nem véletlenül jelez, ha valami fáj, nem véletlenül érzed magad fáradtnak. Az igazság az, hogy egy ilyen edzés valószínűleg tényleg nem erősít fizikailag, azaz teljesen logikusnak tűnik elsőre a visszavonulás. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az edzés nem csak a test műveléséről szól, hanem a lélek csiszolásáról is. Amikor minden rendben, csodálatosan érzed magad, megy minden, mint a karikacsapás, akkor az akaraterő és a kitartás nem kap túl nagy hangsúlyt. Ám, amikor a tested bemondja az unalmast, a “hajtóerőt” a lélek adja. Feltéve, ha elég erős.
Ha nem adod fel, egy ilyen “elátkozott” edzésen a kitartás és az akaraterő olyan lórúgást kaphat, ami később bőven meg fog térülni.

Legközelebb tehát, amikor úgy érzed, hogy az a fél kör már nagyon nem kéne, akkor jusson eszedbe, hogy ez egy remek lehetőség a lélek acélosítására. (értelem szerűen, ha azért nem esik jól a dolog, mert már hallucinálsz a dehidratációtól és az eléhezéstől, akkor azért érdemes megfontolni, hogy az életben maradás fontosabb, mint a “lélek acélosítása” )

Van egy olyan mondás, hogy a győztest az különbözteti meg a második helyezettől, hogy ő akkor is kiment edzeni a havasesőben, amikor a második inkább otthon nézte karosszékből a szombati meccset…

via cartoonbank

Nevetnem kell.

Hogy jön össze ez a kettő? Remekül. A kajának és az információnak is van mértéke, és mindkettőből megárt a sok. Az információt ugyanúgy lehet zabálni, mint a répatortát. Vagy a kólás gumicukrot, tökmindegy.
Egy fontos különbség azért van: az információzabálásra nem olyan könnyű ráeszmélni. Míg a bendőtömés fizikailag telít, addig az infóhabzsolás az agyadra megy és csak szép lassan kábít.
Nehéz észrevenni, mivel nincs annyira a köztudatban.

A mai technika lehetővé teszi, hogy néhány óra alatt könnyedén megszerezz annyi zenét, amit egy hónap alatt sem tudsz végighallgatni; egy kattintás alatt birtokba vegyél egy Szabó Ervin könyvtárnyi e-könyvet, és ez csak a jéghegy csúcsa. Az internet maga egy olyan hatalmas információhalom, aminek az ember nehezen tud ellenállni. Pont mint amikor a kisgyerek beszabadul egy gigantikus édességboltba.

Azzal, hogy egyre több igényes tartalom kerül fel világhálóra, a kísértés is egyre nagyobb, és az ember úgy működik, hogy ha egyszer valami jó dologra rátalál, azt nem akarja engedni.
A blog, a híroldal, a linkportál, a videómegosztó, stb. bekerül szépen a könyvjelzők közé, felkerül a feedre, és minden nap várja, hogy rákattintsanak a napi betevőre. Először csak egy kedvenc oldalunkat járatjuk, aztán hozzá jön még egy, aztán még kettő, és így tovább. Először csak egyszer nézzük naponta meg, hogy frissült e a drágasssszág, aztán naponta kétszer, aztán már reflexből írjuk az url-t a böngészőbe, amint lesz egy szabad percünk.

Függők leszünk, információ-junkie-k. Amikor beveszünk egy adag újdonságot, akkor egy picit jó, de tudjuk, hogy még ezer minden vár ránk, ezért meg se várjuk, amíg leér a falat, már jöhet a következő adag. Most nem fogom felsorolni a függőség tüneteit, de az biztos, hogy leamortizálja az embert. A függőség tárgya egyre nagyobb szeletet vesz el az élet többi dolgától és ami a legszomorúbb, hogy egy idő után nem fejleszti az embert, hanem épp csak annyit javít a kedélyállapoton, hogy ne jöjjenek elő az elvonási tünetek.
Az infózabálás könnyen egy pótcselekvéssé válhat, amivel a lusta énünk el akarja takarni a figyelmünket a megoldásra váró – néha kellemetlen- dolgokról.

Hogy miért írtam ezt a bejegyzést? Mert függő vagyok.

(halk moraj – a terápia résztvevői elismerően és bátorítóan bólintanak a sorstársuk felé)

De észrevettem és elhatároztam, hogy leszokok. Apránként, szép lassan csökkentve a dózist, de „lefogyok”!
Már ebben az egyszerű postban is túl sok link van, próbálok kevesebbet és jobbat adni.

(elszórt tapshullám a terápiások közt – a moderátor megköszöni az őszinte önvallomást és szólítja a következő kifacsart függőt)

És te? Megszokásból szörfölöd be a napi adagodat, vagy TÉNYLEG nagy szükséged van azokra az információkra az előtted álló feladat megoldásához?
HAZUDSZ!

– Dr Cseruns voltam…

Két kis adalék a témához:
Kukába a könnyen rágható listákkal
Hírtúladagolás

Arra összpontosíts, amire szükséged van az adott pillanatban – a többi csak fölösleges teher.

Szinte biztos vagyok benne, hogy azért esett olyan jól ez esőmenés, mert rájöttem, hogy az eső problémáját csak a lusta énem nagyítja akkorára, hogy megakadályozzon abban, hogy felemeljem az elült fenekemet és kimenjek egyet csapatni. Ez egyfajta mini-felvilágosodásként ért.  (Megjegyzem, ha egy szupercella figyel éppen fölöttem, akkor azért hallgatok a józan észre és jéggel nem veretem meg magam. Bár ki tudja, valószínűleg ez is csak mokányság kérdése)

“There’s no such thing as bad weather. There are soft people and then there are runners.”

Hogy miért nincs mostanában bejegyzés? Nem, nem az a gond, hogy nincs miről írnom, hiszen több száz cím sorakozik a “írandó” listámon. Az akadály egy másik lista, amiről épp ez a bejegyzés szól néhány pixellel lejjebb.

Ugye van az úgynevezett teendő lista, amire azokat a dolgokat firkantod fel,amiket be szeretnél végezni a nap folyamán. Ez tiszta sor, mindenki hallott róla, de az univerzumban mindennek meg van az ellenpárja. Yoda-Dártvéder, fehér-fekete, Barca-Reál, jing-jang, pacal-lekvár, rendőrök-huligánok, Apple-Microsoft, anyag-antianyag, estébé.
Nos, a teendő listának is van egy inverze, de valamiért ez nem olyan erős mém, mint a tesója. A sötét oldalt úgy hívják, hogy elkerülendő lista.

Ezen a listán azok a dolgok, cselekvések sorakoznak, melyek a teendők elvégzését GÁTOLJÁK, nevezhetjük őket anti-teendőknek is. Biztos tudod, hogy miről beszélek (írok): cél nélküli “surfing a neten”, rájárás a spejzban lévő gumicukoros zacskóra, körömvágás, bámulás kifele az ablakon, rendrakás, “na ezt a sorozatot még megnézem” és hasonló társai.

Azt szokták mondani, hogy akkor tudod legyőzni az ellenségedet, ha tudod egyáltalán, hogy kik azok. Ideje megnevezni azokat az ellenfeleket, amik szinte minden nap ellehetetlenítik azt nap végi jóleső érzést, hogy “ahhh, mindent megcsináltam!”.

Szóval? Neked milyen kerülendő dolgok vannak a listádon? Milyen apró dolgokat vennél el a napodból, amik semmit nem tesznek hozzá a hatékonysághoz? Fogj egy papírt, cerkát és kezd őket egyenként kivégezni.

“Gentleman, we are in war.”

[360 x (70-20)]