A kezdeteknél, amikor kibújsz, abból a jó meleg, biztonságos kuckóból, egyszer csak egy olyan világba pottyansz, amiről halvány fogalmad sincs. Aztán szépen felnevelnek és amikor elérsz odáig, hogy „oké, akkor kezdjük az önálló életet”, elkezd pörögni az agyad, hogy akkor ez az egész dolog most akkor hogy is van. De amit látsz, az egy hatalmas rendetlenség.

Miért nincs rend? Mert hiányoznak az alapok. Nem ismerjük őket, és ami a legdurvább – nem is keressük! Valahogy nem egyértelmű, hogy azt kéne keresni. Őszintén szólva magam sem értem mi ennek az oka, sőt azt sem tudom, hogy én minek a hatására kezdtem visszagombolyítani a dolgok fonalát, csak azt, hogy megtaláltam, hol érnek össze a szálak és ezennel a fonal végét most átpasszolnám neked is. ~

Ahhoz, hogy rend legyen, tudnod kell, hogy mire és mivel építesz, azaz mi az ALAP, mi az, amiből az összes többi dolog ered.
A mai ember tojik az alapokra: egyből a 10. emeleten kezdi az építkezést, majd jön a 13. aztán a 11, esetleg a 28. Mintegy véletlenszerűen. Aztán csodálkozik, hogy időről-időre összeomlik az alkotása. Ilyenkor leül a romok mellé és elgondolkodik – aztán megint elkezdi egy random emeleten. Bábel tornya, heló!

Ez így nem oké. Paradigmát kell váltani. Vissza kéne térni a forráshoz és annak bölcsességével felvértezve elkezdeni a munkát, azzal kezdve, hogy megtanulunk építkezni…

Mi ez a bizonyos első építőkocka? A kérdés költői, hisz ha ezt a blogot olvasod, akkor pontosan tudod, hogy mire utaltam egész idáig. Nah, hát persze, hogy a tanulás az az átkozott szentséges első építőkocka – jobban mondva az építőkocka építő (kocka ). A tanulással építed fel a dolgokat. Minden dolgot!

Mihez segít hozzá ez az alap? Megtanít gondolkodni, azaz segítségével bármit (meg)tudhatsz. Segít megérteni a dolgokat és adott esetben továbbfejleszteni őket! Segít a szűkös időd jobb kihasználásához, segít felfedni, hogy ki vagy és segít ezt a célodat elérni. Segítségével tudod olyanná építeni magadat és a világot, amilyenné szeretnéd. A tanulással tudsz új dolgokat létrehozni, alkotni. A tanulás az ecseted, ami nélkül nem tudsz egy vonást sem húzni a fehér vásznon. Csak ezzel tudsz olyan jövőt festeni magadnak, amilyet akarsz.
Ezt kéne megérteni.

De vissza az építős hasonlathoz: ezzel tudod megismerni és felhúzni a következő fundamentális szintet, a második emeletet. Okosan, nem ám olyan mekkmesteresen.
Hogy mi ez a következő sor szerintem? Erről majd egy következő bejegyzésben rántom le a leplet. Valójában ez már nem olyan tökéletesen egyértelmű, mint az első szint. Mondhatjuk, a második szinten még javában dolgoznak a román vendégmunkások…

Az mágikus mantra tehát: vissza az alapokhoz – értsük már meg, hogy mi működteti a dolgokat!

Tegyük fel, hogy kimész edzeni. Fúj a szél, rossz hangulatod van, és a cipőd is lukas, ráadásul reggelizni is elfelejtettél. Semmi sem stimmel, fájnak a lábaid, tisztára le vagy savasodva a tegnapi kemény hajtástól, tehát minden körülmény adott, hogy lelkiismeret furdalás nélkül azt mondd magadnak: “Ami nem megy, ne erőltessük, inkább majd legközelebb”.

Vagy… megcsinálod, amit elterveztél, még ha vért izzadsz is.

A szervezeted nem véletlenül jelez, ha valami fáj, nem véletlenül érzed magad fáradtnak. Az igazság az, hogy egy ilyen edzés valószínűleg tényleg nem erősít fizikailag, azaz teljesen logikusnak tűnik elsőre a visszavonulás. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az edzés nem csak a test műveléséről szól, hanem a lélek csiszolásáról is. Amikor minden rendben, csodálatosan érzed magad, megy minden, mint a karikacsapás, akkor az akaraterő és a kitartás nem kap túl nagy hangsúlyt. Ám, amikor a tested bemondja az unalmast, a “hajtóerőt” a lélek adja. Feltéve, ha elég erős.
Ha nem adod fel, egy ilyen “elátkozott” edzésen a kitartás és az akaraterő olyan lórúgást kaphat, ami később bőven meg fog térülni.

Legközelebb tehát, amikor úgy érzed, hogy az a fél kör már nagyon nem kéne, akkor jusson eszedbe, hogy ez egy remek lehetőség a lélek acélosítására. (értelem szerűen, ha azért nem esik jól a dolog, mert már hallucinálsz a dehidratációtól és az eléhezéstől, akkor azért érdemes megfontolni, hogy az életben maradás fontosabb, mint a “lélek acélosítása” )

Van egy olyan mondás, hogy a győztest az különbözteti meg a második helyezettől, hogy ő akkor is kiment edzeni a havasesőben, amikor a második inkább otthon nézte karosszékből a szombati meccset…

Mi lett volna, ha Lance Armstrong nem kap rákot, mi lett volna, ha Laird Hamilton nem apa nélkül kerül hawaiira, és nem közösíti ki a helyi benszülött srácok? Mi lett volna, ha Tony Kiedist nem kínálta volna meg az apja 12 éves korában egy zölddel? Valószínűleg nem emelkednének ki az átlagból. Mindannyian a béka feneke alól indultak – sokkal mélyebbről, mint a többiek -, de képesek voltak kijátszani azokat a rossz lapokat, melyeket a sors osztott le nekik. Amikor viszont kilábaltak, erősebbek, tapasztaltabbak és motiváltabbak voltak mindenki másnál.

Teher alatt nő a pálma. (már amelyik nem törik ketté közben)

A mostani kereseted az az érték, amire a munkaképességedet a mai napig fel tudtad fejleszteni.

Folyt.:

“Kimehetsz egyet gurulni, hogy egy kicsit átmozgasd magad, de ha már kint vagy, akkor miért csak az egyszerű testedzés legyen a cél? Tedd bele minden lelkesedésed, jöjjön az orgazmus! A szex is egy remek testmozgás, de mit is ér orgazmus nélkül? Vesd bele magad teljesen, táncolj a penge élén! Ne félj átlépni. Mindannyian pisáltunk már a virágcserépbe – akár átvitt értelemben, akár szó szerint.

 

Örökkévalóságig lehet valaminek a határát keresni, de annak semmi értelme. Nincs túl sok időnk a keresztrefeszítésig – hív a harcvonal, és a határ csak arra vár, hogy felfedezzék, hogy átlépjék, hogy visszapattanjanak róla. Hogy a két lábunk közé akadjon és nagyot zúgjunk miatta…

 

Micsoda pompás szabadság az élen táncolni! Ha nem ezek azok a pillanatok, amikor érdemes gyötrődni, akkor nem tudom melyek azok. Az erőszak, az elegancia és a nyugodt szépség keverékének mámora, amit csak azokban a pillanatokban élsz át, mielőtt átesel a határon. Ez a hullám csúcsa, épp mielőtt megtörik.

Mindnyájan addig akarunk a hullámon lovagolni, amíg lehet, de nem érdemes sopánkodni, ha a hullám beterít. Az ugyanis elkerülhetetlen, kivéve, ha túl óvatosak vagyunk.

 

Felállni belőle, és újra nekiveselkedni – ez az egyetlen jó választás.”

A tanulság? Úgy lehetsz adott körülmények közt a legjobb, ha a lehető legközelebb mész a határodhoz, de nem tovább. Ha túl óvatos vagy, lehagynak, ha túl merész, padlót fogsz. Tánc a pengén.

Az persze megint más kérdés, hogy ahhoz, hogy ez a határ elég magasan legyen, előtte ezerszer át kell lépned a korábbi határaidat, és minden alkalommal benne van a pakliban a bukás. De hát ez egy ilyen szakma: a sikerhez vezető út hibákkal van kikövezve.

A Darwin-bácsinak köszönhető evolúciós törvény kimondja, hogy a legjobban alkalmazkodó akármi marad fenn, azaz lesz sikeres. Sokáig csak a biológiai alkalmazkodás jelentette az egyetlen lehetőséget a túlélésre, azonban a homo sapiens fejében elszabadult valami. Ez a valami a csigalassú mutációs fejlődés mellett behozott még egy játékost a túlélés színteréte, mégpedig gondolkodó agyat és termékét, a tanulást.
A tanulás tehát alapjában véve egy alkalmazkodó eszköz, mely a legkeményebb körülményekkel is képes megbírkózni, olyan helyzetekben is, ahol a “hagyományos” biológiai alkalmazokodás lassúsága miatt esélytelenek lennénk, azaz pikk-pakk kihalnánk.

Ami pedig extra jóság ebben az “új” túlélőeszközben, hogy magát a hordozóját is képes befolyásolni, azaz a szoftver tudja a hardvert alakítani. Testépítés, plasztikai sebészet, génmanipuláció – soroljam még?

Szóval alkalmazkodás. Egy statikus világban nem lenne szükség (hatékony) tanulásra. Csakhogy baromira nem egy statikus világban élünk, hanem egy egyre dinamikusabban fejlődőben, ahol annak van és lesz nagyobb esélye a túlélésre, aki a tanulás nevű túlélő eszközt minél tökéletesebbre fejleszti és fel is használja.

A tanulás az új zsiráfnyak!

Végül ajánlom, hogy hallgasd meg sensei Bruce “csáknoriszölő” Lee velős tanácsát az alkalmazkodásról:

(Azt hiszem már csak a beceneve alapján is érdemes adni a véleményére )

Szokásom vált, hogy a tanulás iránt érdeklődő barátaimtól megkérdezem, hogy szerintük mi az a képesség NEM lehet megtanulni. Először mindenki rávágja, hogy nyilván van olyan, de végül is senki nem tudott konkrétumot mondani.

Ez a bejegyzés egy sorozat kezdete, ami esetenként olyan képességek megtanulásának lehetségességét próbálja alátámasztani, amiket misztikus köd fed és legtöbben azt hiszik, hogy nem tanulható.

Kezdjük is egy szaftos, bár kicsit bulvárszagú képességgel, ami nem más mint eljutni az USA elnöki posztjára. A górcső alá vett “tanulónk” pedig nem más, mint az amerikai őszi választások legnagyobb esélyese, a mókás nevű Barack “jeszviken” Obama.

Hogy nem kamu amiről most írok, arra talán a forrásom címe a legjobb bizonyíték.

Barackunk gyakorlatilag négy (4!) év alatt tanulta meg annyira a politikát, hogy bekerüljön a szenátusba – addig csak egy mezei Harvardról kikerült jogász volt. Ezután még négy (4!) év kellett ahhoz, hogy ő legyen a demokraták hivatalos elnökjelöltje – és még fél év kell, hogy (jó eséllyel) ő legyen az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

De vajon mit csinált gyümölcsnevű barátunk ezalatt a tevékeny 8 év alatt? Lássuk:

A sztori elején még “abban sem volt teljesen bizonyos, hogy mit kezdjen az életével”, nemhogy olyan álmokat dédelgetett volna, hogy ő legyen a világ ura. Aztán gondolt egyet és szép lassan elkezdte felépíteni magát. Ha hallgatod a mostani beszédeit, egy olyan energikus és határozott embert látsz, akiről még véletlenül sem hinnéd el, hogy néhány éve olyan unalmas politikai dumákat vágott le, hogy egy alkalommal egy egész templom elszunyókált a beszéde alatt. Pocsék szónok volt.

A “tanulmányai” elején számtalan hibát elkövetett, de képes volt levonni belőlük a tanulságot és megtanulta a leckét. Egy politikai vereség után 38 évesen ott hevert a padlón 60,000 dollár adóssággal, bizonytalan jövővel, egy hatalom nélküli párttal a háta mögött, de ebből is szépen feltápászkodott.

Szépen elkezdte szisztematikusan magára szedni azokat a képességeket, amik elengedhetetlenek egy sikeres kampányhoz. És nem csak, hogy elkezdte megtanulni őket, de hamar mesterükévé is vált. Megtanult végre normálisan szónokolni, hihetően és megindítóan átadni az üzenetét a népnek. Annak a népnek, ami ugye talán a legszínesebb vegyesfelvágott széles e Föld kerekén. Csak úgy tudott mindenkit meggyőzni az igazáról, ha megismerte őket. Ebbe mondjuk volt egy kis előnye, hiszen meglehetősen “multikulti” nevelésben részesült, de gondolom azért még volt mit megtanulnia az egyes néprétegek viselkedésével kapcsolatban.

Bár teljesen más közegben nőtt föl, beletanult abba a fehér politikusok által űzött „elit” életstílusba is, ami remek kapcsolatokat hozott neki. “Számos fehér jogalkotó szövetségesre tett szert szivar és sör mellett játszott alkalmi pókerpartikon“

Megtanulta kihasználni a lehetőségeit: a megfelelő szövetségesekkel vette körbe magát, beleértve a kimagasló teljesítményű kampánystábot. Remekül átlátta az aktuálpolitika mintázatait, hogy kivel kell és érdemes szövetkezni.
Nem utolsósorban pedig megtanult pénzt szerezni a kampányához. Méghozzá nagyon sok pénzt. Soha egyetlen elnökjelölt még nem szedett össze annyi pénzt, mint most Barack Hussein Obama.

Ja és még valami: elhitte, hogy képes nyerni.

“I guarantee you, I can win”

Bár (még) nem ért fel a csúcsra, a Time már most a világ legbefolyásosabb emberei közé sorolja Obamát.

A tanulság? Ahhoz, hogy valaki ide jusson, bizonyos képességek megtanulásán keresztül vezet az út, mely képességeket az ember képes elsajátítani.

Yes, we can.

A témaindító kérdés egyébként számodra is nyitott: szerinted mi az a képesség, amit nem lehet megtanulni?
(a helyes választ beküldők közt természetesen értékes ajándékokat sorsolunk ki)

Update: 2009. január 20-án Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke lett.

Milyen tulajdonságokat kell összegyúrni ahhoz, hogy a maszlagból kijöjjön az ideális tanuló? Alázat, egy hatalmas adag nyíltság és kitartás.

Alázat, mert ahhoz, hogy megtanulj valakitől egy képességet, el kell fogadnod, hogy a tanító jobban tudja nálad és meg kell bíznod abban, hogy amit mond, javasol, azt azért teszi, hogy jobb legyél.

A gigantik nyíltság ahhoz kell, hogy az újdonságot el tudd fogadni, még akkor is, ha első ránézésre égőnek és/vagy értelmetlennek tűnik. Apropó: az alfa-tanuló számára az “égő” fogalma nem létezik. Minden kezdő bénának tűnik.

A kitartás pedig a tanulás állandó velejárójára, a hibázásra nyújt gyógyírt. Segít, hogy a századik pofáraesésnél is fel tudjál állni és folytatni tudd a tökéletesedéshez vezető utat.

Félelmetes, hogy tonna szám áll a tudás, amit meg lehet tanulni, de a tudásunk, hogy hogyan tegyük ezt, bizony meglehetősen primitív és korszerűtlen. A tanulás hatékony módjára gondolok, igen. Az evolúció malmai nagyon lassan őrölnek, nagyságrendekkel lassabban, mint ahogy az ember tudása gyarapodik.

Igazság szerint mi magunk, emberek tettük és tesszük egyre bonyolultabbá a világot, mert túl sokat agyaltunk.

Olyanok vagyunk, mint egy kisgyerek, aki a közértben mindent behajigál az anyuci bevásárlókosarába, függetlenül attól, hogy mire van a családnak valójában szüksége. Csinálja ezt azért, mert abban a pillanatban ez jó ötletnek tűnik. Csillogó a csomagolása, rajta van egy szép nagy akciós cimke, ajándék jár hozzá stb. A hosszú távon való gondolkodás nem erőssége az embernek.

Az evolúció ugyanis olyanra faragta az ember agyát, hogy kicsiben és rövid távon gondolkodjon elsősorban, hiszen ez kellett régen a túléléshez. Ez mindaddig rendben is volt, amíg az ember olyan buta volt, hogy csak kis pusztítást tudjon véghezvinni a környezetében. A gond ott kezdődött, amikor a homo sap. olyan tudásra tett szert szép lassan, hogy egyre nagyobb hatást tudott gyakorolni a környezetére, DE az agya még mindig rövid távon gondolkodott – és gondolkodik ma is. Mohón halmozzuk a dolgokat – a tudást, a pénzt, az ételt, a ruhát, a hobbikat; egyszóval a jós(z)ágokat -, mert erre pörög az agyunk. Csakhogy ezt a nagy halom jóságot már nem tudja az agyunk kezelni, rendbe tenni. Elszabadult egy óriási gyerek az óriási közértben.

Az a helyzet, hogy egy kicsit rá kellene segíteni az evolúcióra, mert nincs időnk. Meg kell tanulnunk átalakítani a saját agyműködésünket (nem félregépelés) olyanra, ami a mai körülményeket kezelni tudja.
Gyakorlatilag ki kell találnunk, hogy mit tenne az evolúció az agyunkkal, ha a jelenlegi körülmények uralkodnának néhány millió évig.

Ma van a Föld napja. Ez a kék izé ott az éterben, amin vagy. Most. Itt.

Csupán két kérdés, de rágd meg őket jól :

Mi lett volna, ha 10 éve megtanítottak volna tanulni? Sőt, ha megszerettették volna veled a tanulást? (ne csak a rengeteg felszabadult időre gondolj)

-hatásszünet-

Mi lenne 10 év múlva, ha MOST megtanulnál tanulni?

Tanulsz ebből a két kérdésből?

“Bennem a megtörtént és ami megtörténhetett volna – együtt adják a jelenvalót.” – Makovecz Imre