A nehézség relatív. Az ember általában úgy határozza meg a lehetetlent, hogy „az, amit még senki nem tudott megcsinálni.”

Egy remek trükk, hogy túllépj a kifogásokon. Kérdezd meg magadtól: Más véghezvitte-e már azt, amit te “lehetetlennek” tartasz?
A válasz az lesz, hogy persze. És vajon ő mitől volt különb, mint te?

Két lehetőség van:

A. vagy csak vállalósabb volt, mint te (azaz a képessége nem volt sokkal jobb a tiednél) – ebben az esetben, meríts erőt az ő sikerétől és röhögd ki a félelmeidet. Használd fel azt a dühöt, amit a „de hát én sem vagyok semmivel rosszabb!”- érzés generál és ess neki a feladatnak, mint egy eszelős.

B. Vagy tudott valamit, amit te nem.

Ő is ugyanabból az anyagból van. Ő mit tudott – mit tanult meg korábban -, ami miatt sikerült neki?

Ha ő király lett, te is király lehetsz.

A tanulás sommázata két mondatban Bobby Flay, mesterszakácstól:

“Vállalj kockázatot és Jutalmad nem marad el. Tanulj folyamatosan a hibáidból, amíg végül el nem éred a célod. Ez ilyen egyszerű”

“A változás korában a tanulók öröklik a jövőt, míg a tanultak, nagyszerű tudásuk birtokában egy olyan világgal bíbelődnek, mely már nem létezik.” – Erik Hoffer

“A tudomány által nagyok lesznek az egyszerű népek, tudomány nélkül az egyszerű emberek közé süllyednek a nagyok gyermekei.” – Konfúciusz

Mit mondhatnék… Lehet még hinni Magyarországban.

„Minél idősebb vagyok, annál világosabban látom, hogy a gazdagságnak, a biztonságnak csupán egyetlen formája van ezen a világon. Az, hogy képes vagy kiemelkedően elvégezni a feladatod.

Ez a képesség a tudással kezdődik.”  – Abe Lincoln

„Know the game, and play it good“

(Ismerd a játékot, és játszd jól)

“Mi a jó büdös @#€$%-t csináltál egészen eddig?”

“Az élet egy maraton, nem egy sprintverseny.”

Azaz érdemes a hosszú távú dolgokba fektetni. Nem a sötét középkorban élünk, amikor gyorsan haltak az emberek.

“Mi van akkor, ha egész életedben megszakadtál, hogy felmássz a létrán, de amikor végre felértél a tetejére, észrveszed, hogy rossz falnak támasztottad a létrát?” – Joseph Campbell

…hát ez kellemetlen. Néha nem árt körülnézni.

A héten olvastam valahol egy mondást, ami a hétköznapi, már-már népmesei jellege ellenére is nagyon megragadt bennem.

“Láncba verve nem lehet táncot járni.”

Magyarázatra nem szorul, teljesen igaz, de mint ahogy semelyik egymondatos (sőt sokmondatos) bölcselet sem foglalja magában a teljes igazságot, így ezt sem feltétlenül igaz.

Igen, a szabadság szárnyakat ad(hat), de valójában meg lehet tanulni láncba verve is táncot járni. A lánc egy korlátozó körülmény, ami azért nyújt egy kevés mozgásteret – sőt, a szabadsághoz képest új lehetőségeket. Amúgy meg nem olyan rossz dolog az, ha nem kell a bőség zavarával megkűzdened. Néha könnyebb összerakni valami jót 10 darab Lego™ kockából, mintha egy egész zsáknyi építőkocka állna rendelkezésedre.

Rabság és szabadság: mindkettő termékeny talaj a kreativitás számára.

Ahogy Roger von Oech mondja: “A szükség lehet az újítás szülője, de a játék biztosan az édesapja”