Eddig azért akartam megérteni a tanulás működését és mintázatát, mert tudni akartam hogyan lehet megtanulni bármit a lehető legrövidebb idő alatt. A leggyorsabban. Futva, rohanva, sietősen.

Aztán nemrég rájöttem, hogy rossz célt lőttem be magamnak, mert amit igazán akarok az ez: a legtöbbet kihozni a tanulásból. A tanulás igazi gyümölcsének a tudást hittem, pedig ez csőlátás eredménye. Az út azonban nem volt haszontalan, sosem az. A tudás egy gyümölcse a tanulásnak, de közel sem az egyetlen és nem is biztos, hogy adott esetben a legfontosabb. A jó tanulás flow, az egyik legjobb élmény, amit ember átélhet. Boldogságforgácsok, amik az agy munkálásából röpködnek ki. Ha úgy tetszik, a főművelésből.

A hatékony tanulást én eddig a gyorsasággal azonosítottam, de rájöttem, nem ez a lényeg. A lényeg az élmény. Az eredmény – a tudás – jönni fog, de nem csak az a lényeg. Sőt, gyorsan is jöhet az élvezetes tanulás eredményeként, de talán nem olyan gyorsan, mint lehetséges. Viszont a végén az élmény többet nyom a mérleg serpenyőjében, mint az a néhány perc, óra, nap, év, ami a lehetséges leggyorsabb, de kevésbé élvezetes tanulással lehet nyerni. Meg lehet enni tíz gombóc fagyit egy perc alatt is…

De minek.

Egyébként meg nincs csoda, a tanulásnak (az agynak) vannak fizikai korlátai, nem lehet egyből felugrani a lépcsősor tetejére. Most még – talán majd egy teljes agycserével a jövőben.
De ez nem baj, sőt. A lépéseket meg kell tenni. Ezeket a lépéseket lehet és érdemes is hatékonnyá tenni. Annál is inkább nem érdemes nagyokat ugrálni, kihagyva esszenciális lépéseket, mert a tanulás öröme ezekben az apró sikerélményekben keresendő. A jutalmat nem véletlenül tervezte belénk az evolúció – az annak a jele, hogy valamit jól csinálunk. Minél jobb érzés, annál jobban csináljuk. Hatékonyságról beszélek. A hatékonyság indikátora tehát a móka faktor. Egyenes arány van. Meg egyébként is, a móka a lényeg, attól lesz JÓ* az élet. Figyelj magadra: ha élvezed, akkor jó ütemben haladsz; ha nagyon élvezed, akkor nagyon jó ütemben haladsz.

A tanulás boldogsága a folyamatosságban, a kis örömök teljes megélésében van. Lehet nyélen rakni, de ha a maximum mókát, élményt akarod, akkor az optimális – nem a maximális – fejlődést kell belőni.

Az új cél adott, elindultam ebbe az irányba.

*bármit is jelentsen ez…

Megint írok, mert szeretem az Ekét írni. Csak ezt a nyáron elfelejtettem.

Szóval ott hagytam abba, hogy paradigmaváltás, meg hasonlók. Történt úgy másfél hónapja, hogy találkoztam egy ürgével, egy magyar ürgével – vagy hívjuk inkább mackónak -, aki elkezdett nekem mesélni az ő tanulásfelfogásáról és rádöbbentett, hogy én modellem – amiről addig azt hittem, hogy egy nagyon jól összerakott valami – gyerekcipőben jár. Az én tanulásmodellem a ma elérhető és elfogadott legjobb módszereken alapszik. Na és ez az, ami sántít, mert a “mese” után úgy érzem, hogy a milló légy tévedhet – van jobb és találtam jobbat. Még csak a felszínt karcolgatom, így most nyilván nem fogok székfoglalót írni az új útról, annyit azonban elmondok, hogy az új-iskola nem az egyénen alapszik, hanem a társasági kontextuson. Ban. Te tanulsz, de a Te az Ők-től függ és a tanár, a forrás is az Ők-ből jön. A tanulás nem egy egyváltozós műanyag dolog, amit egy éterbeli kockában is lehet űzni, hanem egy élő, természetes folyamat, amit egy állandóan áramló, változó rendszer “csinál”. Eddig én az egyénre koncentráltam, de ez nagyon korlátolt irány volt. Új színek jöttek a palettára.
Első (és talán második, harmadik…) olvasásra talán nem érthető, de nálam is tisztulnia kell a képnek. Egyelőre csak jeleztem, hogy ismét vagyok és bogozom a szálakat.

Az ősz hajú meséje folytatódik, még vadul szintetizálom a mondókát a sajátommal, mert azért nem akarom és nem is fogom kukázni az elmúlt 4 év alatt szőtt hálót, de az biztos, hogy fenekestül fog felfordulni a dolog. A bogozásról tudósítani fogok az Ekén, mert mint említettem szeretem írni.

(nem mellesleg pedig másfél hónapja csatlakoztam egy csapathoz, akikkel a világ legjobb hibrid-hajtású bicaját fejlesztjük közösen. Ha tetszik az elképzelésünk, nagyon örülnék, ha egy lájkkal biztatnál minket!)

Jópárszor próbáltam már megfogalmazni magamnak és másoknak azt, hogy miért csinálom ezt az egészet. Ma reggel letisztult a kép.

Egy csomó  mindent nem tudok. Nem tudok eleget. Ezért tanulmányozom a tanulást – hogy tudjak tudni. Egyszerűen csak rendet akarok és ezzel tudom elkezdeni a rendrakást.

Holnap (júli 7.) 6-tól tartok egy rövid keynote-ot a Colabs-ben, ha van kedved és időd, akkor téged is szívesen látunk!

A téma (tadamm, megelepetés!) a tanulás lesz, pontosabban a tanulási folyamat indítója a lelkesedés és annak tudatos manipulációja. Egy kb. 3/4 órás előadásra kell számítani, utána csinálunk egy kis workshop-szerűséget, ahol az elhangzottak gyakorlati alkalmazását próbáljuk ki a jelenlévő kisérleti nyulakon Mivel ugye az Eke (ön most itt áll) szerkesztője is jelen lesz a rendezvényen, ezért egyfajta író-olvasó talákozó funkciót is kaphat az esemény. Gyertek!

A kedvcsináló itt

Pogácsa lesz. (not)

A kezdeteknél, amikor kibújsz, abból a jó meleg, biztonságos kuckóból, egyszer csak egy olyan világba pottyansz, amiről halvány fogalmad sincs. Aztán szépen felnevelnek és amikor elérsz odáig, hogy „oké, akkor kezdjük az önálló életet”, elkezd pörögni az agyad, hogy akkor ez az egész dolog most akkor hogy is van. De amit látsz, az egy hatalmas rendetlenség.

Miért nincs rend? Mert hiányoznak az alapok. Nem ismerjük őket, és ami a legdurvább – nem is keressük! Valahogy nem egyértelmű, hogy azt kéne keresni. Őszintén szólva magam sem értem mi ennek az oka, sőt azt sem tudom, hogy én minek a hatására kezdtem visszagombolyítani a dolgok fonalát, csak azt, hogy megtaláltam, hol érnek össze a szálak és ezennel a fonal végét most átpasszolnám neked is. ~

Ahhoz, hogy rend legyen, tudnod kell, hogy mire és mivel építesz, azaz mi az ALAP, mi az, amiből az összes többi dolog ered.
A mai ember tojik az alapokra: egyből a 10. emeleten kezdi az építkezést, majd jön a 13. aztán a 11, esetleg a 28. Mintegy véletlenszerűen. Aztán csodálkozik, hogy időről-időre összeomlik az alkotása. Ilyenkor leül a romok mellé és elgondolkodik – aztán megint elkezdi egy random emeleten. Bábel tornya, heló!

Ez így nem oké. Paradigmát kell váltani. Vissza kéne térni a forráshoz és annak bölcsességével felvértezve elkezdeni a munkát, azzal kezdve, hogy megtanulunk építkezni…

Mi ez a bizonyos első építőkocka? A kérdés költői, hisz ha ezt a blogot olvasod, akkor pontosan tudod, hogy mire utaltam egész idáig. Nah, hát persze, hogy a tanulás az az átkozott szentséges első építőkocka – jobban mondva az építőkocka építő (kocka ). A tanulással építed fel a dolgokat. Minden dolgot!

Mihez segít hozzá ez az alap? Megtanít gondolkodni, azaz segítségével bármit (meg)tudhatsz. Segít megérteni a dolgokat és adott esetben továbbfejleszteni őket! Segít a szűkös időd jobb kihasználásához, segít felfedni, hogy ki vagy és segít ezt a célodat elérni. Segítségével tudod olyanná építeni magadat és a világot, amilyenné szeretnéd. A tanulással tudsz új dolgokat létrehozni, alkotni. A tanulás az ecseted, ami nélkül nem tudsz egy vonást sem húzni a fehér vásznon. Csak ezzel tudsz olyan jövőt festeni magadnak, amilyet akarsz.
Ezt kéne megérteni.

De vissza az építős hasonlathoz: ezzel tudod megismerni és felhúzni a következő fundamentális szintet, a második emeletet. Okosan, nem ám olyan mekkmesteresen.
Hogy mi ez a következő sor szerintem? Erről majd egy következő bejegyzésben rántom le a leplet. Valójában ez már nem olyan tökéletesen egyértelmű, mint az első szint. Mondhatjuk, a második szinten még javában dolgoznak a román vendégmunkások…

Az mágikus mantra tehát: vissza az alapokhoz – értsük már meg, hogy mi működteti a dolgokat!

Eredetileg egy hosszabb lélegzetvételű írásba akartam beilleszteni Sir Ken Rob zseniális előadását, de annyi jó dologról beszél, hogy külön figyelmet érdemel. Szól a misztikus kreativitásról, a diploma (aka. “a papír”) értékéről, a gyerekekben lévő lehetőségről, a Föld jövőjéről, professzorokról akik csak a fejükben élnek és még sok másról. Amennyiben munka közben néznéd, figyelmeztetlek, hogy minimum 2x hangosan fel fogsz nyeríteni a poénokon, de azon biztosan, ahogy ő maga röhög.

Ez a 20 perces kis hangszálrezegtetés talán neked is megmutatja, hogy engem miért villanyoz fel ez a téma…

Előfordult már veled, hogy valami iszonyatosan elkezdett érdekelni, de olyan sokáig csináltad, hogy elfelejtetted, hogy mi benne a varázslatos? Biztos vagyok benne. A varázslat még mindig ott van, csak megszoktad, már nem különleges. A fény világít, de már nem tűnik olyan világosnak.

Ilyenkor kell visszatalálni a lelkesedéshez és szintet lépni. Ezt hívják minden kultúrában meditációnak, ami a medi-stációból ered, és a központi állapothoz való visszatérést jelenti.

Holnap jön.