A lehetetlen gát

A lehetetlen nem létezik. Van egy ilyen szlogenje annak a háromcsíkos sportszergyártónak. Nos, ez nem teljesen igaz. A lehetetlen igenis létezik, méghozzá a fejedben. A lehetetlen a te kreálmányod, mindenki saját kreálmánya és mindenkinél mást jelent. Ez az a határ, ami mögé már nem látsz, nem mersz látni, megtanítottak nem mögé nézni vagy valami eltakarja.
A lehetetlen állandóan változik a tanulással, a tudásod folyamatos bővítésével. A lehetetlen egy hit, ami a meglévő tapasztalatokon alapul, ezért ha valaki vagy valami bebizonyítja, hogy amit addig lehetetlennek hittél, akkor ez a fejedben lévő limit kijjebb kerül.
Persze van (?) objektív lehetetlen, de a fejünkben lévők nagy része nem ilyen.

A hit lehet olyan erős, hogy nem csak elhisszük, de tudjuk. Ez csalóka és veszélyes, mert az esélyt sem adjuk meg az ellenkezőjének. Annyira magunkba kódoljuk, hogy ha esetleg gyárilag képesek is lennénk rá, a szervezet nem fogja végrehajtani, hisz TUDJA, hogy nem lehetséges – akkor meg minek küzdjön. A természet hatékonyságra törekszik. A fölösleges nem hatékony.

Nem lehet négy perc alatti mérföldet futni. A levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet. Az ember nem juthat el arra az égen fénylő „bolygóra”. Nem lehet egy nap alatt egymillió dollárt keresni. Nem lehet duplaszallert ugrani krosszomocival. Ööö, várj egy picit. De. Lehet. Honnan tudom? Megcsinálták. Példa van rá.
Az ilyen precedensek esetén látszik gyönyörűen, hogy milyen erős gátat jelentenek az emberek fejében lévő lehetetlenek a fejlődésben. Röviddel azután, hogy szembeköpi a lehetetlent, hirtelen többeknek is sikerül, sőt adott esetben mindennapi evidenciávé válik a sok ezer évig fennálló határ átlépése. Négy perc alatt lefutni egy mérföldet évszázadokig lehetetlennek tartották, ám még abban az évben, mikor Roger Bannister 3:59.4 alatt lefutotta, utána még többen is lefutották 4 perc alatt.
A mai rekord 17 másodperccel van az áttörhetetlennek vélt 4 perc alatt.

Kik azok, akik átlépik a határokat? Az őrültek vagy a mesterek, akik olyan szintet értek el, ahol már látszik a határ, illetve annak a hiánya. Megsejtik, hogy nem biztos ám az, amit a többiek mondanak. Elkezdenek hinni valami másban. Ők az úttörők.

Ez az egész akkor hasított belém, amikor hanyatt fekve, hasamon a notival a Dzsekessz motorizált változatának első évadját néztem, aminek az ötletadója – mit ad isten – egy ismerős arc.
Traivs Patrana agyszüleménye, hogy a vakmerő pengeélen táncolást ipari méretekben kéne csinálni, mert miért ne. Ami igazán fura (bár a fentiek fényében talán nem is), hogy számos pajtást talált kaszás bajszának huzogatásához. Köztük egy csajt is.

A hetedik epizódban 42 Guinnes rekordot állítottak fel. Egy nap alatt. Negyven kettőt. MI VAN? Egy részükhöz persze nem kellett halált megvető bátorság, de ügyesség mindenféleképpen. Az egy perc alatt legtöbb egykezes taps (wtf) mellett viszont olyan wtf rekordok is megdőltek, aminek biz nem kis súly van. Az első előreszaller, az első női hátraszaller, leghosszabb tandem(!) hátraszaller – mindez krosszmotoron. Olyan trükkök ezek, amikkel x-gamest lehet nyerni vagy több millió ember előtt beadni a vegasi újévi show keretén belül. Erre ezek sorra beadták ezeket poénból, halál lazán.

Negy-ven-kettő határátlépés.

Az epizód végén a napnál világosabb lett számomra, hogy amit mi, én addig a limitnek, lehetetlennek tartottunk az egy röhejes alulbecslés. Nem tudom hol a határ, de az biztos, hogy amilyen játszi könnyedséggel döntögették a ginisz rekordokat, bőven van még tartalék.

A lehetetlenek nagy része csak kamu-lehetetlen. Kérdőjelezz, ne vedd biztosra, amit csak hiszel. Van rá igazi bizonyíték?

update: esküszöm az illusztráció és a nitro circus közt semmi összefüggést nem volt szándékomban vonni, de most elért hozzám ez a videó. WHAT THE F*CK jeligére

One Response to “A lehetetlen gát”

  1. .tg.. Says:

    ez egy nagyon jó bejegyzés lett. sajnos nincs most nálam a könyv, de ha jól emlékszem a Richard Bach féle Illuziókban volt egy nagyon ide vágó rész, ami valahogy úgy hangzott, hogy “honnan tudod, mi lehetetlen? honnan tudod, hogy mi nem az?!”
    (ha valaki tudja hogy van a könyvben, pontosítson pls.)

Leave a Reply