Világképfestő könyvek

Millió féle könyv van. Vannak ponyvaregények, vannak komoly művek, viccesek, drámaiak, tudományosak, sprirituálisak. Vannak olyanok, melyek pont addig „működnek” amíg leteszed őket, vannak olyanok, melyek elgondolkodtatnak és hatásuk végigkíséri a napodat, hetedet, hónapodat, aztán van a könyvek egy nagyon-nagyon szűk csoportja, melyek világnézetet formálnak – gyökeresen. Igen, van néhány olyan tinta itatta papírköteg, mely képes a te nagyságos egódat átfaragni, akár egy egész életre.

Az életet nagyban meghatározó dolgok vannak rejtve az emberek előtt. Sok esetben csupán egy könyv borítója takarja őket.

A könyvek hatása majdnem teljesen szubjektív, de akad néhány olyan mű, ami meglehetősen nagy valószínűséggel fogja fenékbe rúgni az addig elfogadott naiv világképedet. Állítom ezt azért, mert nagyon sok emberrel tette már meg.

Nekem eddig a következő könyvek mutattak egy-egy teljesen új irányt az élet különböző területein:

Henry David Thoreau: Walden – az létező másik ösvényekről
Egy több mint száz évvel ezelőtt íródott könyv a munkáról, az igazi értékek megtalálásáról, a mások által kitaposott, de nem feltétlenül üdvözítő út elhagyásáról. Thoreau megmutatja, hogy nem csak az van, amit eléd tolnak.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: A főnököd

Selvarajan Yesudian: Sport és jóga – a lélegzésről, az egészségről
Egy századfordulós kiadáshoz volt szerencsém édesanyám jóvoltából, melynek címénél csak a benne lévő illusztrációk voltak viccesebbek. Teljesen béna dolognak tűnt első ránézésre, de miután elkezdtem olvasni, az állkapcsom egyre lejjebb és lejjebb nyúlt. A könyvben nyilván a sportról és a jógáról is esik szó, de ami igazán mellbevágó volt számomra az a lélekzés (sic!) félelmetes fontossága, az egészség mibenlétének leírása és az elme befolyásoló képességének felismerése. SRY kifejezetten európaiak számára írta ezt a könyvet szóval nem kell keleti bölcsnek lennünk a dolgok felfogásához.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: A gyógyszergyárak.

Ernest Callenbach: Ecotópia – az ergonómikus, boldog emberi életről
Egy napló formában tálalt „zöld” utópia, melyet akkor írt a szerzője, amikor a zöld mozgalom még gyermekcipőben járt, de olyan felismerések, ötletek vannak benne, melyek évtizedek elteltével a valóságban is megjelentek és ma is teljesen aktuálisak. Callenbach egy olyan világot vizionál, amiben az emberek AZÉRT élnek boldogan, mert nem uralni akarják a természetet, hanem együtt élni vele. Ecotópia társadalma azonban nem csak az őt körülvevő természethez alkalmazkodik, hanem az emberi természethez is, azaz nem próbálja elnyomni azokat a természetes emberi működési elveket, melyek a „optimálisan pörgő” emberi élethez szükségesek. Ecotópiában ergonómia van – minden szinten. Szeretnék egy ilyen világban élni.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: A kapitalista fogyasztói lobbi.

Csíkszentmihályi Mihály: Flow – a világ egyik legjobb érzéséről
Könyv a boldogságról, amit prof Csíkszentmihályi flow-nak nevezett el. Arról az illékony állapotról szól, mely bizonyos körülmények közt megjelenik, rátelepszik az elmére és a „hullám” idejére egy csodálatos szűrőn keresztül nézzük a világot és nem mellesleg eközben a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtjuk, melynek végén sokszor frissebbnek érezzük magunkat, mint a „munka” előtt. A könyv vívmánya, hogy végre valaki nevén nevezte a gyereket és felfedte azokat a mágikus körülményeket, melyek táptalajt adhatnak a „áramlat” állapotnak.

Malcolm Gladwell: Kivételesek – a sikerhez szükséges faktorokról
Az ekén találkozhattál már a könyv hosszabb ismertetőjével, röviden a sikerhez szükséges tehetség és szorgalom fontossági arányát fogja helyére rakni a fejedben, jobban mondva egy harmadik faktort helyez az említett kettő fölé.

Rolf Potts: Vagabonding – az utazás nagyszerűségéről
Egy könyv az utazásról. A könyv az utazásról. Ez a könyv rávilágított arra, hogy az utazáshoz, ehhez a csodálatos inspirációzuhanyhoz valójában nem kellenek milliók, csupán elhatározás. Az utazás nem feltétlenül luxus, sőt, ha nem a luxusutazást választod, ahol csak be kell kapnod a sült galambot, sokkal nagyobb élmények érhetnek a műfaj szabadságából adódóan. Ez a könyv akkorát üt, hogy az elolvasása után másnap majdnem felszálltam a legközelebbi külföldre induló vonatra.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: A parázós hozzátartozóid

Richard Dawkins: Isteni téveszme – istenről
Egyenesen mém mémjének atyjától: az ateisták bibliája. Valójában az ateista kifejezés nem pontos, ahogy ezt a szerző a könyv elején pontosítja is.
Hiszel Istenben? Melyik Istenben? Abban az Istenben? Na, ha ezt a könyvet elolvasod, akkor valószínűleg nem fogsz hinni benne olyan vakon, ami nem is olyan rossz dolog. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hitetlen leszel – nagyon nem. Csupán rákényszerít arra, hogy átalakítsd a gyerekes istenképet, amit pl. a keresztény egyház próbál a naiv hívők torkán letuszkolni évszázadok óta. A mikulás sem létezik, bizony.

A könyv elolvasása után nem lettem teljesen „hitetlen kutya”, de számos egyházi csalafintaságra fény derült, ami által sokkal kritikusabban tudom szemlélni a vallásokat.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: Az egyházak vezetői

Robert Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa – a pénzkeresésről
Legszívesebben minden leérettségizett srác kezébe belenyomnám ezt a könyvet, ami rádöbbent arra a trivialitásra, hogy nem arra vagy ítéltetve, hogy egész életedben mások bányájában dolgozzál havi fizetésért. Rámutat arra, hogy „fix, biztos munkahely” közel sem ad akkora biztonságot, mint ahogy azt az emberek hiszik – főleg a mai villámgyorsan változó világban.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: A munkáltatód

És végül, de nem utolsósorban visszatérő vendégünk Tim Ferriss Négyórás munkahete, amiről már szintén született egy post az ekén, de a szenilis olvasóimnak sommázatként annyi, hogy az értékek, különösképpen (a)z (szabad)idő valódi értékére hívja fel a figyelmet a srác és tanácsot is ad, hogyan szabadíts fel időt a jó dolgokhoz és használd ki optimálisan azt az időtőkét, amit az élettől kapsz.

Aki nem szeretné, hogy elolvasd: A főnököd, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a napi 8 órádat mindig szigorúan töltsd ki.

(ahol angol címeket látsz, az azt jelenti, hogy magyar kiadásáról én nem tudok)

A fent említett kötetek egytől-egyig olyan hatalmas horderejű dolgokat tanítottak nekem, melyek ismerete alapvető lenne, de valamiért a 17 évnyi iskolai karrierem során szinte említést sem tettek róluk. (a konspiratív énem mellékesen megjegyzi, lehet, hogy nem véletlenül nem tanították…)

Jobb később mint soha.

A könyveket melegen ajánlom mindenkinek, de azt tanácsolom, hogy állj ellent a kísértésnek és ne akard egyből behabzsolni az összeset. Hagyj időt mindegyikre, mert annyira komoly dolgokról van szó, melyek kifutásához idő kell.

One book at a time!

(a sort lehet, sőt kifejezetten ajánlott folytatni hozzászólás formájában! :) )

10 Responses to “Világképfestő könyvek”

  1. kritikus Says:

    Robert Kiyosaki:Rich Dad, Poor Dad c. könyvének van direkt fiataloknak szánt változata: http://www.amazon.com/Rich-Dad-Poor-Teens-Money-that/dp/0762436549/ref=ntt_at_ep_dpi_5

  2. Főműves Says:

    jaja, olvastad? miben különbözik a “felnőtt” változtattól?

  3. siz Says:

    Dan Millman: A békés harcos útja – arról, hogy “közönséges pillanatok nem léteznek.”
    Tipikus amerikai történetnek indul: sikeres egyetemista tornászsrác, hemzsegnek körülötte a lányok. Aztán találkozik egy egyszerűnek tűnő benzinkutas öregúrral, aki – mint kiderül – különös dolgokra képes. Tudását igyekszik átadni az eleinte csökönyös főhősnek, aki igazán akkor ébred rá bizonyos dolgok fontosságára, amikor egy váratlan fordulat megváltoztatni látszik az életét. Aztán kiderül: a változás állandó.
    Olyan könyv ez nekem, ami rávilágított, mennyi értékes apróság mellett megyünk el nap-mint-nap, és hogy milyen lehet békés harcosnak lenni. Mutatott egy darabkát az Életből, meg abból, hogy “a halál nem szomorú,…”.
    Elsősorban a könyvet ajánlom, a filmnél szerintem sokkal többet ad az írott változat.

  4. Főműves Says:

    békés harcos megvolt, valóban megér egy olvasást, viszont a filmtől mindenkit óvva intenék… :)

  5. tg Says:

    azért örülök, hogy párat már olvastam ebből. a vagabonding-ot te honnan szerezted be? szívesen elolvasnám, de nem nagyon találtam olyan helyet ahol megvehetném… tipp? vagy egy kölcsön példány? ;)

  6. Főműves Says:

    szia,

    vagabonding amazonról jött, de próbáld be a Bestsellerben (okt6. utca). szívesen kölcsönadnám, de elég hosszú a várólista, most is épp egy ismerősöm életét faragja át :)

  7. .tg.. Says:

    megkérdeztem őket, négy hét szállítási idő, az amazon mostanság nem küld magyarhonba könyveket, ugyhogy vegyél előre a listán -> scan és máris többen juthatnak hozzá ;)

  8. Elmeeke » Blog Archive » Reggeliző konferenciák: The Do Lectures Says:

    [...] egyik kabalája Tim Ferriss is, idén pedig egy az eke főszerkesztőjének egy másik kedvence, a Vagabonding c. kötet szerzője, Rolf Potts is az előadók között volt. Az idei Do szeptemberben volt (a [...]

  9. Attila Says:

    Ajánlom a http://www.bookdepository.co.uk/ -t, amazonos, vagy az alatti árszínvonallal dolgoznak, és INGYEN szállítanak Magyarországra és még kb 150 országba. Elsőre kicsit nehezen hittem el, de utánanéztem és nem hoax, úgyhogy rendeltem. Meg is jött a csomag, kb másfél hét alatt, úgyhogy most boldog vagyok. :)

  10. Főműves Says:

    thx a tippet!

Leave a Reply