“Learn before you earn, and the rest will follow”

- Tim Ferriss

Ha valamit komolyan meg akarsz tanulni, akkor az első dolgod megnézni wikipédián, a második utad pedig egyből a terület egy szakértőjéhez vezessen. Azért wiki az első, mert egy egyszerű, könnyen emészthető, teljes képet kapsz a témáról, kifejezetten laikusoknak megfogalmazva. A második lépés ugrás pedig azért, mert nem érdemes időt vesztegetni kísérletezéssel: kezdj azonnal a lehető legjobb anyaggal és azt bizony az expert tudja, hol keresd.

Nem bonyolult, alapjáraton azonban mégsem így csináljuk…

Na ezt hívom én minden érzékszervet megmozgató tananyagnak

via @lancearmstrong

Ahogy olvastam ezt a cikket Cé Ronaldóról, azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon attól ő a világ legjobb játékosa, mert rommá edzi magát, vagy azért edzi magát rommá, mert ő a világ legjobb játékosa? Valószínűleg mindkettő, de talán a kemény meló volt előbb, aztán ő lett a világ legjobbja, amitől aztán MÉG jobban ráturbózott. Az első része tiszta sor, de vajon a második fázisnak mi lehet a mozgatója? Ha ő a legjobb, akkor már hova akar jobb lenni? Vagy csak annyi a dolog nyitja, hogy fél a visszacsúszástól? Aki tanult valaha közgázt, az jól tudja, hogy az ember igényszintjéről csak nagyon rossz szájízzel lép lejjebb.

De az is lehet, hogy ő is egy csodabogár, egy pionír a szakterületén, mint Sam Hill, sőt ha ezt a szabadrúgását megnézed, akkor ez talán nem is kérdéses. Elég nyilvánvaló, hogy Cé nem más futballistáknál akar jobb lenni, hisz manapság még a közelébe sem ér senki. Saját maga lett a mérce, ami a lehető legjobb, ami egy emberrel megtörténhet a tanulás szemszögéből nézve. Az “én vagyok a legjobb a világon” erősségű önbizalom és a színtiszta belső hajtóerő (a klasszikus külső dolgok, a pénz, a mások legyőzése, a legjobb csapatban futballozás ugye már nem pálya nála) egy meglehetősen ütős koktélt alkot fejlődés szempontjából.

Aztán az is lehet, hogy csupán azért csinálja, mert megteheti – minden körülmény tökéletes számára.

Az biztos, hogy ezek alapján beleillik abba a csapatba, amit olyan nevek alkotnak, mint Michael Jordan, Tiger Woods, Lance Armstrong, David Beckham, akik szintén arról híresek, hogy utoljára hagyták el az edzőpályát.

(fontossági sorrendben)

1. tejet/cukrot/citromot adsz hozzá ahhoz a fajtához, amihez nem illik
2. túl sokáig/túl kevés ideig hagyod a leveleket ázni
3. rossz hőmérsékletű vízzel öntöd le a tealeveleket
4. újraforralt vízzel öntöd le a teádat (kevesebb oxigén marad benne, kevésbé hozza ki az aromákat)
5. rossz minőségű tealeveleket használsz (kommersz filteres, elöregedett akármilyen)
6. rossz minőségű vizet használsz > csapvíz
7. túl sokáig forralod a vizet (kevesebb oxigén marad benne, kevésbé hozza ki az aromákat)
8. a levelek nem úszkálnak szabadon (nem oldódik ki rendesen a jóság, mivel a levelek felülete nincs szabadon)
9. túlságosan feldarabolt leveleket használsz – zavaros lesz a tea
10. a teáskannát nem melegíted fel a felöntés előtt > túl gyorsan lehül a víz, nem lesz ideális a hőfoka

perfekt csészét értelem szerűen ezek reciproka adja.

Ezt most szépen olvassa el mindenki a kedvemért. 3 perc. Ahogy egy hozzászóló mondta: “I am in the we, spot on”. Oké, most legalább tudjuk, hogy merre megyünk.

update: és el is készült a magyar fordítás

Holnap (júli 7.) 6-tól tartok egy rövid keynote-ot a Colabs-ben, ha van kedved és időd, akkor téged is szívesen látunk!

A téma (tadamm, megelepetés!) a tanulás lesz, pontosabban a tanulási folyamat indítója a lelkesedés és annak tudatos manipulációja. Egy kb. 3/4 órás előadásra kell számítani, utána csinálunk egy kis workshop-szerűséget, ahol az elhangzottak gyakorlati alkalmazását próbáljuk ki a jelenlévő kisérleti nyulakon Mivel ugye az Eke (ön most itt áll) szerkesztője is jelen lesz a rendezvényen, ezért egyfajta író-olvasó talákozó funkciót is kaphat az esemény. Gyertek!

A kedvcsináló itt

Pogácsa lesz. (not)

A most következő leírást Carl Rogers – A tanulás szabadsága (1969) c. könyvében lehet olvasni:

Egy hatéves fiú először megy iskolába. Kíváncsian lép be a kapun, érzi, hogy fontos lépést tesz a felnőttség felé. Figyelte, ahogy a nagyfiúk és a nagylányok minden reggel iskolába mennek, és csak délután jönnek haza. Egy kicsit fél is. Minden idegen. Az új helyzetben félelmetes veszélyek és izgalmas lehetőségek rejlenek. Hallott iskolai történeteket büntetésről és érdekes időtöltésről, barátságos és barátságtalan tanárokról.

Eligazítják az osztályterem felé. A tanár hivatalos. Az osztályteremben három oszlopban állnak az asztalok, minden asztal mögött két szék. Megmutatják, hol a helye. Könyveket és ceruzákat kap. A tanár mosolyogva üdvözli a gyerekeket, de a mosoly valahogy nem tűnik természetesnek. Elmondja a szabályokat: senki sem hagyhatja el a székét – még wc-re sem, – addig, amíg nem jelentkezik, és nem kap erre engedélyt; nem szabad suttogni a szomszéddal; csak akkor szabad beszélni, ha kérdezik; nem szabad zajongani. Visszagondol arra, hogy tegnap még egész nap mozoghatott, annyit zajonghatott, amennyit csak akart, és ha mérges volt, rákiabálhatott a barátjára. Az iskola tényleg egészen más.

Elkezdődik az óra. Kinyitják a könyvet, betűk kerülnek a táblára. A tanár beszél. Felszólítja az egyik gyereket, majd megdicséri, hogy jól válaszolt. Most őt szólítja fel. Valamit nem jól mond. “Rossz! Ki tudná megmondani Joe-nak a helyes választ?” Néhány kéz a magasba lendül, és az egyik gyerek kijavítja, amit mondott. Butának érzi magát. Odahajol a szomszéd gyerekhez, hogy elmondja neki, miért gondolta azt, amit mondott. A tanár rászól, hogy ne beszéljen. Odamegy mellé, és ott is marad mellette, hogy érezze, figyelik, hogy ne tudja megszegni a szabályokat.

A szünetet élvezi: lehet kiabálni, szaladgálni, még játszani is. De a szünet túl rövid. Újra kezdődik egy óra. A teste zsibbad, gondolatai másfelé vándorolnak. Végre eljön az ebéd ideje. Kettesével sorban állnak, és amikor sikerül egyenes sort alakítaniuk, csöndben bemehetnek az ebédlőbe.

A gyerek iskolai karrierje elkezdődött. Már az első nap sok mindent megtanult, ha nem is tudja mindezt szavakba önteni. Megtanulta, hogy

• az osztályban nincs helye a fizikai energiának,
• vagy alkalmazkodik, vagy viseli a kellemetlen következményeket,
• fontos, hogy alávesse magát a szabályoknak,
• hibázni nem szabad
• a hibázásért megszégyenítés jár,
• a spontán érdeklődésnek nincs helye az iskolában,
• a tanár szerepe a fegyelmezés,
• az iskola összességében kellemetlen

Ahogy telnek a napok, hónapok, az évek, még mást is megtanul:

• a legtöbb tankönyv unalmas,
• nem jó dolog ellentmondani a tanárnak,
• sokféleképpen meg lehet úszni, hogy az ember  tanuljon,
• lehet csalni, csak ne kapjanak rajta,
• álmodozással gyorsabban telik a nap,
• ha keményen tanulsz és jó jegyeket kapsz, kigúnyolnak érte a többiek,
• a fontos dolgokat az ember az iskolán kívül tanulja meg,
• a kreatív ötleteknek nincs helye az iskolában,
• az iskolai oktatás legfontosabb eleme a feleltetés és az osztályzat,
• a tanárok egy része mintha nem is élő ember lenne.

A tanuló várja az időt, amikor végre befejezi az iskolát, és kiengedik ebből az unalmas, elnyomó intézményből.
A saját tapasztalataim és a kutatási eredmények is azt mutatják, hogy sok millió fiatalnak ilyesfajta tapasztalatai vannak az iskolával kapcsolatban. Aki azt hiszi, hogy túl sötétre festettem a képet, beszéljen fiatalokkal.

Azért ez így összeszedve elég kemény, nem? Döbbenet, amikor az ember belegondol, hogy ő is pont ezt élte át. A másik döbbenet, hogy ezt Rogers 40 (negyven!) évvel ezelőtt írta és ugyanebben a könyvben fel is vázolt egy kipróbált és működő alternatívát, ennek ellenére mind a mai napig a fent említett mémcsorkor hatja át az iskola intézményét.

“A hatékonyság, azaz a dolgok helyes elvégzése, tökéletesen lényegtelen egészen addig, amíg nem a helyes dolgot csinálod.”

- Peter Drucker, menedzsment keresztapa