Bringázz – először és utoljára

Megfogadtam, hogy az Eke olvasóinak agykapacitását nem fogom fölöslegesen terhelni a rám néha jellemző bringás evangelizálással ezért minden ilyen irányú amibíciómat egy pontba fókuszáltam, ami egy “ragmeg-típusú” evangéliumban öltött végül (virtuális) testet. Szóval térítés nem volt, nem is lesz, most van – egy bejegyzés erejéig.

(fanfárok, majd a bittersweet symphonyra bevonul egy nagymellű szőke nő és a következő táblát tartja a magasba villogó betűkkel:)

200 ok, hogy bringára pattanj

Na, szóval ez a kemény. A projekt félkész, én beletettem a saját ötleteimet, viszont innen a többi hívő bringás, illetve a kreatív látens-bringás ötleteire lenne szükségem, hogy összeálljon a 200 ok. Most 126 van (illetve egy kicsivel több, mivel még nem építettem be a közben jött remek ötleteket), tehát még bőven van lehetőség agyalni, hogy összejöjjön az áhított késszáh – sőt, perverz álmaimban néha fel-fel ötlik egy 3-as, az igazán durvákban pedig egy 4-es karakter a két nulla előtt.

Szükségem van az agyadra!

u.i.: ragmeg (és ha közel áll hozzád az Ügy, akkor terjeszd az Igét minden médiumon keresztül!)

2 Responses to “Bringázz – először és utoljára”

  1. .tg.. Says:

    mint már mondtam, szerintem a 200-ban ott kell lenni annak is hogy: “nincs nagyobb öröm, esőben defektes belsőt cserélni”

  2. Főműves Says:

    6 év alatt egyetlen defektem volt városban – az sem esőben. Igen, random szívásokat lehetne sorolni – de minek.
    Múltkor félreléptem a padkán, júj.

Leave a Reply