A kiemelkedők titka: M. Gladwell – Outliers
Malcolm „mikrofonséró” Gladwell megint beletalált. A Blink (Ösztönösen) és a Tipping Point (Fordulópont) után a kivételeseket fektette boncasztalra és szokásához híven megint talált és elénk tálalt néhány döbbenetes összefüggést.
Mitől lesz valakiből kiemelkedő ember? A vita eddig nagyjából két játékosról szólt: a tehetségről és a megtanult képességekről, ha úgy tetszik intelligenciákról.
Gladwell azonban belevett egy harmadik tényezőt is, ami se ide se oda nem skatulyázható be. Ez a faktor a körülmények befolyása. A könyv végére kiderül, hogy nem csak, hogy belevette ezt az új tényezőt, de úgy tűnik, hogy alapvetőbb a többi kettőnél a kiemelkedőség szempontjából.
Születhet egy sarkkörön élő eszkimó bármilyen géniusznak, lehet bármilyen szorgalmas, nem sok esélye van, hogy megváltsa a világot.
Malcolm álláspontja szerint az igazán kirívó siker sokkal jobban múlik a csillagok kedvező állásán, mint a tehetségen vagy a tanuláson és ezt számtalan remek példán keresztül vezeti le nekünk.
Tehát a körülmények… De vajon mennyire múlnak a körülmények a szerencsén? Mennyire vagyunk képesek saját magunkat olyan körülmények közé helyezni, ahol kibontakozhat a tehetségünk és a tanulásunk gyümölcse a lehető leggazdagabb termést hozza? Ezt akkor tudjuk megtenni, ha ismerjük a jó lehetőségeket, hisz az öreg mondás szerint általában nem tudjuk, mi hiányzott egészen addig, amig meg nem tapasztaljuk.
Az egyik út tehát az, hogy körbenézünk, megtapasztaljuk a lehetőségeket és megpróbáljuk a legjobb körülmények közé helyezni magunkat – de ennek nyilván ezernyi akadálya lehet (mondjuk ez az akadály gyakran csak a bizonytalanság parája).
A másik lehetőség pedig az, hogy a meglévő körülményekhez igazodunk. Olyan kaméleonosan. Úgy alakítani a stílusunkat, hogy a helyben adott jóságok köré idomuljon.
Egy másik érdekes kérdés, amit felvet a könyv, hogy lehetünk-e – mi átlagTiborok, átlagKlárák – egyáltalán hasonlóan sikeresek, mint a szerencse fiai, akiknek az élet jó duplaászokat osztott. Elméletileg igen! Méghozzá csellel: úgy, hogy megtaláljuk azokat a kiskapukat, azokat a rejtett lehetőségeket, amiket ők nem vettek észre – azokat az apróságokat, amik minket juttatnak versenyelőnyhöz, melyek többet nyomhatnak a latba, mint az ő szerencsés körülményeik. Hajlamos az ember azt hinni, hogy már mindent kitaláltak egy adott téren, pedig minden nap ezernyi bizonyíték kerül felszínre, hogy minden területen vannak parlagon heverő (talán inkább rejtőzködő) lehetőségek.
Számomra a könyv fő – és meglehetősen kijózanító… – tanulsága az volt, hogy ahhoz, hogy a legsikeresebb legyél, kevés a tanulás. Ahhoz tehetség és rengeteg szerencsés lehetőség kell. Nincs mese. Ahhoz viszont, hogy NAGYON jó legyél valamiben és a legjobbat hozd ki a tehetségedből és a körülményeidből, a tanulás fog hozzásegíteni.
Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a három faktor – körülmények, tehetség, tanulás – összege adja ki a sikeresség eredményét, a különbség az elemek “szorzójában” van, azaz például egy adott egységnyi tehetséget több egységnyi tanluással lehet egyensúlyozni és adott egységnyi szerencsés körülményt több tehetséggel és/vagy még több tanulással. Elméletben.
Az mindenesetre egészen biztos, hogy a csúcsteljesítményhez nagyon sok aktivitás kell (tanulás, edzés, gyakorlás), nem elég két passzív adottság. Gladwell konkrétan arra a következtetésre jutott a kiválóságok vizsgálatakor, hogy körülbelül 10 000 óra gyakorlás kell ahhoz, hogy az ideális körülmények és a tehetség meghozza a magasan kiemelkedő teljesítményt. Utána lehet számolni ez körülbelül hány év kemény munka…
A könyv egyelőre még csak inglisül kapható, de ha minden igaz, a HVG kiadó műhelyében már hegesztik a magyar változatot.
.

August 7th, 2009 at 12:58 pm
[...] Gladwell: Kivételesek – a sikerhez szükséges faktorokról Az ekén találkozhattál már a könyv hosszabb ismertetőjével, röviden a sikerhez szükséges tehetség és szorgalom fontossági arányát fogja helyére rakni [...]
October 2nd, 2009 at 2:03 pm
[...] Malcolm Gladwell a különleges emberekről (lást Outliers) [...]