A beszívott futó
Korábban már írtam arról a csodálatos állapotról, amikor egy olyan ihletett érzés kerít hatalmába a monoton aerob mozgás (aka „laza pöri”) közben, amiben valahogy jobban forognak a fogaskerekek a koponyában. Nos, egy kicsit utánamentem a dolognak és egész érdekes dolgokra találtam.
Kiemelném, hogy a most következő jelenség a lusta, nem túl kitartó emberek számára elérhetetlen gyümölcs, hiszen minimum 1 óra küzdelem után bújik csak elő.
Magam is átéltem már – leginkább a hegyek közt bringázva – azt az érzést, amit a futószakik csak úgy hívnak, hogy runners high, azaz a futók eufóriája. Ez a terepfutó úriember egy olyan szupcsimupcsi cikket írt erről, amiben a részletekre is kitér. Ő ezt az állapotot ahhoz hasonlítja, mintha bedobott volna volna két Redbull-vodkát, három ibuprofent és egy nyerő lottószelvénnyel a zsebében futna. A test beáll egy nagyon természetes és egyenletes ritmusra, és úgy érzi az ember, hogy minden egy ritmusra mozdul.
Az okosok szerint ezt az állapotot elsősorban az endorfin nevű természetes kábszer termelődése okozza elsősorban, ami a testet érő traumák esetén szokott aktiválódni (1 óra futás ugye elég nagy trauma a legtöbb embernek…). Ezen kívül azonban egy anandamid nevű kemikália is működésbe lép, aminek az agyra gyakorolt hatása megegyezik a marijuanájéval – nyilván egy kicsit szelídebb változatban.
Van azonban egy apró bibi. A mariskához hasonlóan az anaizé is korlátozza egy időre a rövidtávu memóriát, így az a rengeteg jó ötlet, ami a „beállás” közben ér, rendkívül illékony. Valamit valamiért srácok… 
Szóval ez az elmélet, de ezek csak szavak, át kell élni, úgyhogy irány a cipősszekrény, dorkókat fel és lehet csapatni!
(A következő bejegyzés is „futós” lesz, azonban az már erősen fog kötődni a tanuláshoz. Keep tuned!)
March 11th, 2009 at 11:19 pm
nagy szívás, ha az ember már ‘óra alatt futja a dupla szigetkört, nem?
March 12th, 2009 at 9:32 pm
akkor bizony így járt…
April 3rd, 2009 at 1:59 am
Nem értek egyet azon állításoddal, miszerint egy óra futás szükséges a “runner’s high” kialakulásához.
Nálam olyan 20-30 perc után kezd beütni az érzés, ami valóban egyes tudatmódosító szerek hatásához hasonlítható, és egy óriási lökést ad a teljesítmény szempontjából is – attól a ponttól szinte repül az ember, már nem is erőfeszítés a mozgás, hanem csak öröm. Függőséget okoz.
April 5th, 2009 at 1:00 am
Igen, nyilván mindenkinek más-más az a pont, ahol előjön a “múzsa”, sőt azt is megkockáztatom, hogy egy bizonyos edzettségi állapotot el kell érnie az embernek, hogy ki tudja élvezni ezt az állapotot és ne végig túlélő üzemmódba kelljen futnia.