Tegyük fel, hogy kimész edzeni. Fúj a szél, rossz hangulatod van, és a cipőd is lukas, ráadásul reggelizni is elfelejtettél. Semmi sem stimmel, fájnak a lábaid, tisztára le vagy savasodva a tegnapi kemény hajtástól, tehát minden körülmény adott, hogy lelkiismeret furdalás nélkül azt mondd magadnak: “Ami nem megy, ne erőltessük, inkább majd legközelebb”.

Vagy… megcsinálod, amit elterveztél, még ha vért izzadsz is.

A szervezeted nem véletlenül jelez, ha valami fáj, nem véletlenül érzed magad fáradtnak. Az igazság az, hogy egy ilyen edzés valószínűleg tényleg nem erősít fizikailag, azaz teljesen logikusnak tűnik elsőre a visszavonulás. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az edzés nem csak a test műveléséről szól, hanem a lélek csiszolásáról is. Amikor minden rendben, csodálatosan érzed magad, megy minden, mint a karikacsapás, akkor az akaraterő és a kitartás nem kap túl nagy hangsúlyt. Ám, amikor a tested bemondja az unalmast, a “hajtóerőt” a lélek adja. Feltéve, ha elég erős.
Ha nem adod fel, egy ilyen “elátkozott” edzésen a kitartás és az akaraterő olyan lórúgást kaphat, ami később bőven meg fog térülni.

Legközelebb tehát, amikor úgy érzed, hogy az a fél kör már nagyon nem kéne, akkor jusson eszedbe, hogy ez egy remek lehetőség a lélek acélosítására. (értelem szerűen, ha azért nem esik jól a dolog, mert már hallucinálsz a dehidratációtól és az eléhezéstől, akkor azért érdemes megfontolni, hogy az életben maradás fontosabb, mint a “lélek acélosítása” )

Van egy olyan mondás, hogy a győztest az különbözteti meg a második helyezettől, hogy ő akkor is kiment edzeni a havasesőben, amikor a második inkább otthon nézte karosszékből a szombati meccset…

This entry was posted on Friday, February 27th, 2009 at 9:40 pm and is filed under Fejlődés, Halogatás, Mindig tanulsz. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.