Desszantos nyelvtanulás

Baromi izgatott vagyok. A sztori onnan indult, hogy fel akartam támasztani a hullafehér, már-már kukacok rágta spanyol tudásomat, legalább olyan szintre, ahonnan lecsúsztam !6! éve. Számos okom van, de a legfontosabb mindközül az új lehetőségek megnyitása (lásd. korábbi post).

Szóval elhatároztam, hogy nekiesek. De nem ám a hagyományos módon, hanem az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva OKOSAN felépítve egy ördögi tervet. A koncepció röviden a következő: egy hét alatt leporolni a korábbi tudásomat, majd két hetet rászánni az áhított “vég”célra: meg tudjam érteni a hétköznapi spanyol szöveget (újságok, beszéd, filmek) és tudjak társalogni a mindennapokban.

Nomármost. Mielőtt elővettem volna az ágyam alól az elarchivált anyagaimat, egy kis alapozást tartottam. Nem a spanyol nyelvből, hanem a nyelvtanulásról úgy ab ovo. Meg akartam érteni a mintázatát (pláne, hogy van még egy feltámasztandó, feltápolandó németem is, és még ki tudja mi vár rám). Utána olvastam, utánagondoltam, összeszedtem néhány remek anyagot az Internetsről és jelentem, kezd letisztulni a kép. A részletekről majd később, most azonban megemlítenék egy olyan könyvet, amit minden kezdő nyelvtanulónak a kezébe nyomnék. The Quick and Dirty Guide to Learning Languages Fast. Nagy tapsot neki!

A szerzőről röviden: a csóka zöldsapkás elitkatona és nem volt megelégedve a hadsereg – egyébként híresen hatékony – nyelvképzésével. Az elitalakulat gyakran csak néhány héttel az indulás előtt tudja meg, hova is kell mennie, ezért kellett neki egy még hatékonyabb módszer. Ennek a bevált „kungfunak” a lényegét írja le könyvében.

Amikor elkezdtem olvasni, egyből Ferris barátunk jól bevált hozzáállása és lifehack-je ugrott be, azaz Pareto 80/20-as elve. A fontossági sorrend fontossága.
Bizony egy nyelv esetén elegendő az összes tudásanyag 20%-a ahhoz, hogy a dolgok 80%-át megértsük.

Mr. Zöldsapkás módszere is azon alapul, hogy ezt a kritikus 20%-ot megjelöld és a lehető legkevesebb idő alatt megtanuld.

„Trim the fat”, azaz szedd le a fölösleget.

Fabrikáltam magamnak egy kis jegyzetet:

Előkészületek:

Hangolódj rá az adott kultúrára (ágyazz meg a tudásnak) – hallgass zenét, ismerd meg a művészetüket, kóstolj bele az ételeikbe, nézz filmeket stb.

Tanuld meg a nyelvtani szakkifejezéseket és azok kelentését – melléknév, főnév, ige, esetek, névelő, rokonértelem, igeragozás, kötőszó, határozószó, ellentét, szinonima, stb.
(Mivel egy [pláne több] nyelv tanulásakor szinte naponta találkozol velük, nem árt, ha tudod, hogy mit jelentenek. Röhej, de nekem sem volt magától értetődő anno… Nem árt átnézni a gimis magyar(!) nyelvtankönyvet.)

Használhatóság szempontjából a legfontosabbakra koncentrálj először – szófajok közül az alanyokra, az igékre és a főnevekre, nyelvtannál az alap igeidők kijelentő módjára (befejezett múlt, jelen, jövő)

Első alapozó hét (olyan tudást ad, amivel már nem tudnak eladni)

Egy nap így néz ki (1,5 óra naponta):

  • Negyed óra összes addig tanult átnézése, a genya szavakra különös hangsúlyt fektetni
  • Negyed óra öt új igetanulás
  • Negyed óra 15 új főnév és egyéb szótanulás
  • Negyed óra egy nyelvtani szabálytanulás
  • Öt perc 5 új mondattanulás
  • Negyed óra lefekvés előtti ismétlés
  • Reggelente feleleveníteni az előző napon tanultakat

Napi bontás:

1. nap (ismerkedés)

  • leugrani a boltba, venni egy szótárat, nyelvtankönyvet, szószedetet és áttanulmányozni ezek felépítését
  • megszerezni az adott nyelv 500 leggyakrabban használt szavának listáját (gugli)

2. nap

  • alapigék, alapfőnevek, vészhelyzetekben használt kifejezések
  • átlagos társalgási kifejezések – köszönés stb.

3. nap

  • leggyakoribb alanyok, kulcsigék, kulcsfőnevek

4. nap

  • leggyakoribb kötőszók, melléknevek, módhatározók

5. nap

  • fontos szavak szinonimái, ellentéte
  • számok, idő, időjárás
  • felszólító mód (ha bonyolult a szabály, csak egy pár fontos igéhez tanuld meg)

6. nap

  • nyelvtan – múlt idő, jelen, jövő, esetek (tárgyas, birtokos stb), nemek, többesszámok, birtokos szerkezet,

(ha nem tudod a múlt idejű ragozást, tedd a jelen idejű mellé a segédigét és máris megértik)
(a be, do, go-nak tanuld meg a ragozásait – először a be-nek)
(ha ragozni kell, de nem tudod, használd a szó „-ing”-es formáját – mert az minden alanynál ugyanaz)

7. nap

  • ismétlés

Néhány tipp éles bevetéskor:

  • Csinálj magadnak puskákat azokban a témákban, amikre szükséged lehet és ez legyen nálad
  • A szövegértésen tuningolhatsz kicsit, ha megkéred a beszédpartneredet, hogy lassan beszéljen.

Végül két nagyon idevágó okosság Ferrisstől:
Hogyan támaszd fel a gimis spanyoltudásod (fején találta a szöget)

Hogyan alapozz meg egy nyelvet 1 óra alatt.

Nyelvtanulás: a használhatóság a császár. Pont.

One Response to “Desszantos nyelvtanulás”

  1. N Says:

    80/20, jah, trim the fat! :)
    http://tinyurl.com/5w48fv

    Keep it up!

Leave a Reply