Svájci fiatalok.
Az ő országukban a világon a legmagasabb egy egységnyi munkáért kapott fizetés értéke. Magyarul kevesebbet kell dolgozniuk ahhoz, hogy jól éljenek, amiből az is következik, hogy felszabadul egy csomó energia, amit jó dolgokra fordítanak. Például csinálnak egy hódeszkás filmet. Megint. Tavaly leesett az állam, de állítom, még azt is übereli az idei termés. Tavaly vadásztak és gyűjtögettek, ma már csak gyűjtögetnek és vadászat helyett durván büntetik a hócukorral borított alpesi lejtőket.

Ezeknek a srácoknak a legjobb cuccok állnak a rendelkezésükre. Nem kell amiatt aggódniuk, hogy beázik a négyéves csehszlovák sígatya, hogy ráfagy a pára a szimplalencsés síszemüvegre, hogy leér a lábujjél, mert olcsóba’ csak vékony deszka volt. Megtehetik, hogy ezt a műfajt igen magas szinten űzzék és egy olyan alkotást hozzanak létre, melyen nincs rajta a profittermelés nyomasztó igénye. Ingyen adják neked, támogatnak vele – pont, mint a tehetős milliárdosok, akik az alapítványukba öntik a töménytelen dollárt. Ezek a srácok a te patrónusaid.

Észre lehet venni, hogy erre (a szubnak már nem nevezhető) kultúrára jellemző jegyeket egy kicsit kifinomultabb módon viszik tovább. Nem marháskodnak(nagyon), nem piálnak be esténként (nagyon), hanem inkább a kreatív deszkázásba teszik a fölös energiájukat. Nem akarnak hivalkodni, nem pózolnak (nagyon), nem kell bizonyítaniuk, mint a jenki gettóreppereknek, akik bronxból „mothafukázták” magukat fel a luxusjachtjaikra.
Egyszerűen túlléptek az anyagi dolgokon, mert már elérték azt.

Ez látszólag ellentmond az előző előtti bejegyzéssel - vagy mégsem? Ott a motivációt egy külső hatás körülmény hatása adja, ez a mostani pedig egy belülről jövő késztetés. Dedication, elhivatottság.

Az okosság pedig az, hogy minden körülmény tartogat lehetőséget. A gazdag körülmények a játékot, a szegény körülmények a kihívást és a kitörni vágyás érzelmi energiáját adják.

Szóval akkor fogadd el ezt a szépséget az Elhivatott srácoktól: Gather and Ride
(ha nem akarod zsákbamacskába letölteni az egyórás filmet, akkor először kukkantsd meg az előzetest)

Tökéletes korai agyindítónak reggeli közben, a kroaszón-tejeskávéhoz, de elmegy egy átdolgozott nap utáni jól megérdemelt esztétikai agypakolásnak is.

…amikre egyszerűen nem érdemes időt pazarolni.

via cartoonbank

Nevetnem kell.

Információ. Diéta.

Hogy jön össze ez a kettő? Remekül. A kajának és az információnak is van mértéke, és mindkettőből megárt a sok. Az információt ugyanúgy lehet zabálni, mint a répatortát. Vagy a kólás gumicukrot, tökmindegy.
Egy fontos különbség azért van: az információzabálásra nem olyan könnyű ráeszmélni. Míg a bendőtömés fizikailag telít, addig az infóhabzsolás az agyadra megy és csak szép lassan kábít.
Nehéz észrevenni, mivel nincs annyira a köztudatban.

A mai technika lehetővé teszi, hogy néhány óra alatt könnyedén megszerezz annyi zenét, amit egy hónap alatt sem tudsz végighallgatni; egy kattintás alatt birtokba vegyél egy Szabó Ervin könyvtárnyi e-könyvet, és ez csak a jéghegy csúcsa. Az internet maga egy olyan hatalmas információhalom, aminek az ember nehezen tud ellenállni. Pont mint amikor a kisgyerek beszabadul egy gigantikus édességboltba.

Azzal, hogy egyre több igényes tartalom kerül fel világhálóra, a kísértés is egyre nagyobb, és az ember úgy működik, hogy ha egyszer valami jó dologra rátalál, azt nem akarja engedni.
A blog, a híroldal, a linkportál, a videómegosztó, stb. bekerül szépen a könyvjelzők közé, felkerül a feedre, és minden nap várja, hogy rákattintsanak a napi betevőre. Először csak egy kedvenc oldalunkat járatjuk, aztán hozzá jön még egy, aztán még kettő, és így tovább. Először csak egyszer nézzük naponta meg, hogy frissült e a drágasssszág, aztán naponta kétszer, aztán már reflexből írjuk az url-t a böngészőbe, amint lesz egy szabad percünk.

Függők leszünk, információ-junkie-k. Amikor beveszünk egy adag újdonságot, akkor egy picit jó, de tudjuk, hogy még ezer minden vár ránk, ezért meg se várjuk, amíg leér a falat, már jöhet a következő adag. Most nem fogom felsorolni a függőség tüneteit, de az biztos, hogy leamortizálja az embert. A függőség tárgya egyre nagyobb szeletet vesz el az élet többi dolgától és ami a legszomorúbb, hogy egy idő után nem fejleszti az embert, hanem épp csak annyit javít a kedélyállapoton, hogy ne jöjjenek elő az elvonási tünetek.
Az infózabálás könnyen egy pótcselekvéssé válhat, amivel a lusta énünk el akarja takarni a figyelmünket a megoldásra váró – néha kellemetlen- dolgokról.

Hogy miért írtam ezt a bejegyzést? Mert függő vagyok.

(halk moraj – a terápia résztvevői elismerően és bátorítóan bólintanak a sorstársuk felé)

De észrevettem és elhatároztam, hogy leszokok. Apránként, szép lassan csökkentve a dózist, de „lefogyok”!
Már ebben az egyszerű postban is túl sok link van, próbálok kevesebbet és jobbat adni.

(elszórt tapshullám a terápiások közt – a moderátor megköszöni az őszinte önvallomást és szólítja a következő kifacsart függőt)

És te? Megszokásból szörfölöd be a napi adagodat, vagy TÉNYLEG nagy szükséged van azokra az információkra az előtted álló feladat megoldásához?
HAZUDSZ!

– Dr Cseruns voltam…

Két kis adalék a témához:
Kukába a könnyen rágható listákkal
Hírtúladagolás

Arra összpontosíts, amire szükséged van az adott pillanatban – a többi csak fölösleges teher.

Mi lett volna, ha Lance Armstrong nem kap rákot, mi lett volna, ha Laird Hamilton nem apa nélkül kerül hawaiira, és nem közösíti ki a helyi benszülött srácok? Mi lett volna, ha Tony Kiedist nem kínálta volna meg az apja 12 éves korában egy zölddel? Valószínűleg nem emelkednének ki az átlagból. Mindannyian a béka feneke alól indultak – sokkal mélyebbről, mint a többiek -, de képesek voltak kijátszani azokat a rossz lapokat, melyeket a sors osztott le nekik. Amikor viszont kilábaltak, erősebbek, tapasztaltabbak és motiváltabbak voltak mindenki másnál.

Teher alatt nő a pálma. (már amelyik nem törik ketté közben)

Értesz a befektetéshez? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy elkezdd megérteni, ugyanis BIZTOSAN szükséged lesz rá. Ami azt illeti, már rég óta gyakorlod ezt a képességet, méghozzá ösztönösen. A befektetés szó hallatán persze nem feltétlenül csak a pénzre kell gondolni – van itt valami, ami talán még annál is fontosabb…

Élsz. Ezért ha tetszik, ha nem, befekteted az életedet, magadat. Ezért muszáj érdemes megismerni a befektetés alapjait.
Az élet egy piac. Értéket adsz értékért cserébe. Bármit akarsz kapni, azért értéket kell cserébe adnod.

Születésed kezdetével birtokodban van egy olyan hatalmas tőke, aminek a potenciális értéke felbecsülhetetlen. Ez te magad vagy – a tested, az elméd, a szellemed és az életed, azaz az idő, amit eltöltesz ezen a szép nagy kék gömbön.

A tőke egy lehetőség: vagy élsz vele, vagy meghalsz nem. Amennyiben az életet választod, akkor ezzel a tőkével sáfárkodni fogsz. Minden percben döntéseket kell hoznod, el kell döntened, hogy mibe fekteted a drága idődet és a szellemi kapacitásodat. Ha jól csinálod, akkor profitálsz belőle, ha nem, akkor viseled a kellemetlen következményeit.

A szellemi befektetésnél szinte ugyanazok az alapelvek érvényesek, mint a pénzvilágban, ami nem csoda, hisz mindkét befektetés alapja ugyanaz: az érték.

A törvények közül, talán a legfontosabb, hogy a sikeres üzlethez nem elég azt tudnod, hogy mit akarsz, azt is kell tudnod, hogy mit akar a piac, azaz a többiek.

Ahogyan az üzleti életben, itt is van hosszú- és rövidtávú befektetés. A tőkédet fektetheted luxusba (felélheted egy féktelen életben), de olyanba is, ami folyamatosan értéket termel. Ezt az angol „asset”-nek hívja (cselekvő vagyon), és hosszú távon végig hasznot – jó életet – biztosít. Esetünkben ez a tudás.

A te portfóliód a tudásod. (lásd tudáskoktél bejegyzés)
Tudod már, hogy mit szeretnél művelni az életed során? S milyen tudásra van szükséged ahhoz, hogy az értékedet eljuttasd a többiekhez?

Travis Rice, a mai snowboardos szcéna legsikeresebb „befektetője”, többek közt a következő tudtudásokból állítótta össze a portfólióját: síelés, tornászat, legyezőhorgászat.
Elsőre talán nem sok koncepció van a választásában, de ha az eredményt nézzük, akkor abban felfedezhető mindegyik összetevő (“nyomokban legyezőhorgászatot is tartalmazhat”).

Síelés – egyértelmű, ugyanazon a fehéren csúszik most
Tornászat – nem hátrány, ha földön is meg tudsz csinálni egy hátraszallert, mielőtt egy hatalmas kidobóról elszállva egy 30 méteres repülés közben kell ugyanezt kivitelezned – akár háromszor egymás után.
Legyezőhorgászat – hmm… ha nem tudsz a trükk előtt lelazulni, akkor tuti, hogy elrontod J

De hozhatnék akárkit példának, minden sikeres arc egy jól összerakott tudásbefektetésnek köszönheti azt, amit elért.

Lehet, hogy már középiskolában kéne tanítani a befektetés alapelveit? Talán pályaválasztásnál már nem árt tisztában lenni ezekkel…

A tanulság:

Ha élsz, folyamatosan játékban vagy, folyamatosan fel kell tenned a zsetonjaidat, kérdés csak az, hogy mire. Tán érdemes hallgatni Benjamin Franklin tanácsára:

„A tudásba történő befektetésnek a legnagyobb a megtérülése”

Te milyen agyat választasz?

Az angol címnek két magyar jelentése is van, de mihelyst rákattint az ember erre a linkre, máris eloszlik minden kétely, hogy DR. JOHN J. MEDINA bácsi bizony az emberi agyat uraló törvényszerűségeket rántotta össze 12 pontban. Legalábbis próbálta. Bár a teljes könyvet még nem olvastam el, a többi “hogyan tanuljunk”-kiadványhoz hasonlóan ő sem törekedett igazán egy rendezett, koherens tartalomra. Érdekesek az egyes pontok, de, hogy mi közük van egymáshoz, azt az olvasó fantáziájára bízza János.

Hogy miért említettem meg mégis? Azért, mert a tálalás az példásra sikerült. Érdekes, interaktív és igényes honlapot rittyentettek a könyv köré. Gyakorlatilag egy olyan összefoglalót kapunk a könyvről, ami önmagában is egy remek kerek anyagot takar.

Ha van szabad negyed órát, és nem akarsz sokat olvasni, akkor fuss át a pontokon, megéri!

Adni jó, de még jobb kapni. Ööö, fordítva. De miért is? Miért jó NEKEM, ha adok valamit magamból – az időmből, a birtokomban lévő értékből, akármiből? Miért leszek én több, ha kevesebb leszek?

Kicsit utánanéztem ennek a dolognak.

Minden jel arra mutat, hogy önzőnek „teremtettek” minket, azonban ez nem elég az egyensúlyhoz. Túl hideg lenne a világ az emberi élethez, ha az önzőségnek csak a többeket semmibe vevő hatása működne. Szerencsére a teremtő (Isten, evolúció – hívd, ahogy akarod) belecsempészett az önzőségi „programunkba” egy olyan elemet is, ami kiegyensúlyozza a „csak én vagyok fontos” hatását. Ahhoz, hogy nekem nagyon jó legyen, bizony másnak is jónak kell lennie. Ahhoz, hogy túléljünk, szövetséget kell kötnünk, össze kell játszanunk a többiekkel: a többi emberrel, a többi állattal, a többi növénnyel, a Földdel – és ki tudja hol a határ.

A szeretet önzőség – a jobbik fajtából. Egy illúzióval kevesebb? „Fúú, hogy mondhatsz ilyet?” – kérdezné tőlem Jézus. Nos, Jézus, a helyzet a következő:

Az élőlények legfontosabb tulajdonsága a túlélés szempontjából az önzőség, és ebben az ember sem fukarkodik. Hogy lehet mégis, hogy az is jól jár, aki kap és az is aki ad?
Nos úgy, hogy aki ad, az kap valamit cserébe: jó érzést. Elindul a dopamintermelődés.

Több okból is elfoghat ez a jó érzés:

• Mert okosak vagyunk és előre tervezünk: tudjuk, hogy a jövőnket biztosítjuk be, hiszen jó esély van rá, hogy a jóságot később visszakapjuk. (Ez a spekuláció persze leginkább tudat alatt folyik.)
• Erősíti a jó hírnevünket (tiszteletet kapunk)
• Érzelmi-energiát ad (jóságosnak érezzük magunkat, mert „jót” csináltunk)
• Csökkenti a korábbi rossz cselekedetek miatti lelkiismertet-furdalásunkat (ad egy marék jó karmát)
• Tudat alatt tudjuk, hogy ha a másik segítséget kap, akkor jobb lesz az élete, és mivel ő is a környezetünk része, így a mi életünk is jobb lesz.
• Segítheted a hozzád hasonló génkészlettel (és mémkészlettel!) rendelkező társaid túlélését. (Ezért van az, hogy minél „közelebbállónak” érzed a másikat, annál szívesebben segítesz neki.)
• Szerinted?

A legkeményebb, még hátra van. A láncreakció. Amikor valakinek jót teszel, akkor nem csak neki teszel jót, hanem rajta keresztül talán ezer másik embernek. Ilyenkor ugyanis a pillangó csap egyet a szárnyával, és a megajándékozott örömét könnyen átadhatja a környezetének – lehet, hogy neki is megjön a kedve adni, és neki is, és neki is… Néha csak egyetlen mosoly kell, hogy elinduljon a jóságvírus. (lásd ötödik pont)

A legjobb, hogy ez mind nem áll ellentétben a minket mozgató egyik legbefolyásosabb ösztönnel az önzőséggel. Nem bizony. Úgy is hűek lehetünk önzőségünkhöz, hogy közben mással is jó dolgot csinálunk.

De ha ilyen remek dolog ez, akkor miért nem gyakorolja mindenki naponta? Jó kérdés. Azt hiszem irigyek vagyunk. Túlságosan ragaszkodunk a tulajdonunkhoz még akkor is, amikor már nincs is rá szükségünk. Nem tudjuk, nem vesszük észre, nem tudjuk felfogni, hogy amikor ha valamit odaadunk a másiknak, akkor nem szegényebbek, hanem gazdagabbak leszünk. (ha az életünk függ a falattól, akkor ez nyilván nem érvényes, de minden másra igen). Az átlagjános azt hiszi, hogy a gazdagság a tárgyakból ered, mert ezzel tömik a fejét naponta. Az átlagjános nem tud róla, hogy már réges-régen bebizonyították, hogy a tárgyaknak igen kevés közük van a gazdagsághoz. A gazdagság egy érzés, nem egy Aston Martin.

Ez tehát a jótétemény paradoxona. Meg vagyok róla győződve, hogy ha az emberek belátnák ennek a hatásnak az érvényességét, az teljesen megváltoztathatná a civilizációnkat.

Talán ezt is meg kéne tanítani az iskolában…

Ez mind talán úgy hangzik, mint biblikus szentbeszéd, de ehhez semmi köze Jézusnak. Nem azért érdemes adni, mert az a jóisten kedvére van, hanem azért, mert ténylegesen hozzátesz a saját boldogság-mutatónkhoz.

Mert önzőek vagyunk…

Ajánlott szakirodalom: Cool to be kind