A penge – élen innen, élen túl
Friday, August 29th, 2008
A most következő gondolatokra nem egy buddhista mandalában találtam rá, hanem egy “Sár” című brit hegyikerékpáros magazinban. És pont erről szól ez a kis jegyzet is: hogy a tanulás – ez esetben a hibázás – törvényei univerzálisak, mindenben ott vannak, legyen az bármi. Bármi.
Akkor most jöjjenek Richard Cunynghame szavai szabadfordításban. Csupán egy kiragadott bekezdés, de remélem lejön a lényeg…
“A downhill versenyzés egy kicsit sem olyan, mint mondjuk egy 100m-es sprint, ahol csak annyi a dolgod, hogy egy adott távon mindent kiadj, ami a csövön kifér. A mi versenyünk sokkal összetettebb műfaj – a túl kemény és túl gyors pont olyan rossz, mint a túl lassú. Senki nem diktálja előtted a tempót, mint mondjuk egy maratoni futóversenynél. Egyedül kell a döntéseket meghoznod, méghozzá azokat a döntéseket, hogy mi az a pont, ahol még kezedben van az irányítás. Ezt imádom ebben a sportban, hogy az igazi élet valódi tükörképe – nincsenek korlátok.
Épp elég ital, és te leszel mindenki legjobb barátja, aki ontja magából a jobbnál-jobb sztorikat, akire a többi úr irigykedve néz és akit a hölgyek elbűvölve hallgatnak. Azonban egyetlen pohárral több, és máris a szobanövégy cserepébe pisálsz, ami persze nem nyeri el senki tetszését, s csak egy csapat lenéző tekintet lesz a jutalmad.”
(folyt. köv.)
Ehhez a gondolatfolyamhoz egyébként Samuel Hill adta az apropót, az a Sam Hill, aki ma a mezőny legjobbnak tartott játékosa, de a világbajnoki döntőben túllépte a saját határát, azaz belepisált a cserépbe. És az a Sam Hill, akiről még hallani fogsz az ekén nemsokára.
)
