Az eső tanulsága
Tegnapelőtt szakadó esőben futottam a napi fejtisztító körömet a Szigeten, tegnap pedig szintén erősen szitált az eső, miközben hatodmagammal feltekertem egy közeli hegyre. Iszonyatosan jót futottam, és a gurulás közben is remek élmények értek, amiket kihagytam volna, ha hallgattam volna a belső hangra. Arra a duruzsolásra, ami minden ellustult emberben osztja az észt: “ne menj, mert el fogsz ázni”.
Szinte biztos vagyok benne, hogy azért esett olyan jól ez esőmenés, mert rájöttem, hogy az eső problémáját csak a lusta énem nagyítja akkorára, hogy megakadályozzon abban, hogy felemeljem az elült fenekemet és kimenjek egyet csapatni. Ez egyfajta mini-felvilágosodásként ért. (Megjegyzem, ha egy szupercella figyel éppen fölöttem, akkor azért hallgatok a józan észre és jéggel nem veretem meg magam. Bár ki tudja, valószínűleg ez is csak mokányság kérdése)
“There’s no such thing as bad weather. There are soft people and then there are runners.”