Minek az érettségi/e?
De most komolyan. Ott van ez az érettségi dolog. Emlékszem, amikor én álltam ezelőtt a “hatalmas” megmérettetés előtt, magam is valami misztikus határvonalnak gondoltam az életben, valami olyannak, amire a neve utal. Aztán körülbelül az történt, mint amikor egy puccos étteremben kiválasztod az étlapról azt az ételt, aminek a neve csak három sorban fél ki és sok francia szó van benne, aztán a pincér végül kihoz neked egy egyszerű rizseshúst.
Arra kellett rájönnöm, hogy az érettségi nem más, mint egy elrontott marketingszöveg. Az egy dolog, hogy tized annyira sem volt nehéz, mint amilyen hírét keltették, de könyörgöm, minek az érettségét is jelentette ez a vizsga?
Az én naiv kis lelkemben az a gondolat formálódott meg előtte, hogy ennek biztos valami nagy durranásnak kell lennie, ami azt jelzi, hogy birtokában vagyok azoknak a praktikus képességeknek, amit nem árt tudni, ha boldogulni akarok az életben. Mert hát mi mást is gondolhattam volna ilyen név alapján?
Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a gyökvonás, a verselemzés, a francia forradalom pontos időpontjainak és szereplőinek ismerete olyan tudás, mely elengedhetetlen útravaló a hamuban sült pogácsa és a fillér mellé. Ezek valójában néhány népszerű tudományból kiragadott adatok. Régen lehet, hogy ez elég volt, bár erősen kétlem.
Az érettségit gondolom a felnőttkor belépőjének szánták a kiagyalói, ami egy olyan határvonalat jelent, amin túl a problémáidat már saját magadnak kell megoldanod. Ezt szem előtt tartva az érettségihez talán elég lenne egyetlen képesség, ami szavatolja, hogy bármilyen akadállyal találkozol a hátralévő életed során, azt gyorsan meg tudd oldani. Ez a képesség az alkalmazkodás, azaz a hatékony tanulás képessége.
Bumm egy strigula.
