A bőség zavara
Félelmetes, hogy tonna szám áll a tudás, amit meg lehet tanulni, de a tudásunk, hogy hogyan tegyük ezt, bizony meglehetősen primitív és korszerűtlen. A tanulás hatékony módjára gondolok, igen. Az evolúció malmai nagyon lassan őrölnek, nagyságrendekkel lassabban, mint ahogy az ember tudása gyarapodik.
Igazság szerint mi magunk, emberek tettük és tesszük egyre bonyolultabbá a világot, mert túl sokat agyaltunk.
Olyanok vagyunk, mint egy kisgyerek, aki a közértben mindent behajigál az anyuci bevásárlókosarába, függetlenül attól, hogy mire van a családnak valójában szüksége. Csinálja ezt azért, mert abban a pillanatban ez jó ötletnek tűnik. Csillogó a csomagolása, rajta van egy szép nagy akciós cimke, ajándék jár hozzá stb. A hosszú távon való gondolkodás nem erőssége az embernek.
Az evolúció ugyanis olyanra faragta az ember agyát, hogy kicsiben és rövid távon gondolkodjon elsősorban, hiszen ez kellett régen a túléléshez. Ez mindaddig rendben is volt, amíg az ember olyan buta volt, hogy csak kis pusztítást tudjon véghezvinni a környezetében. A gond ott kezdődött, amikor a homo sap. olyan tudásra tett szert szép lassan, hogy egyre nagyobb hatást tudott gyakorolni a környezetére, DE az agya még mindig rövid távon gondolkodott – és gondolkodik ma is. Mohón halmozzuk a dolgokat – a tudást, a pénzt, az ételt, a ruhát, a hobbikat; egyszóval a jós(z)ágokat -, mert erre pörög az agyunk. Csakhogy ezt a nagy halom jóságot már nem tudja az agyunk kezelni, rendbe tenni. Elszabadult egy óriási gyerek az óriási közértben.
Az a helyzet, hogy egy kicsit rá kellene segíteni az evolúcióra, mert nincs időnk. Meg kell tanulnunk átalakítani a saját agyműködésünket (nem félregépelés) olyanra, ami a mai körülményeket kezelni tudja.
Gyakorlatilag ki kell találnunk, hogy mit tenne az evolúció az agyunkkal, ha a jelenlegi körülmények uralkodnának néhány millió évig.
Ma van a Föld napja. Ez a kék izé ott az éterben, amin vagy. Most. Itt.
