Egyik reggel, felkelés után belelapoztam Marcus Aurelius – Elmélkedések c. írásába, (a miheztartás végett elmondom, hogy ritkán olvasok klasszikus műveket, nem vagyok egy nagy antik tudomány-rajongó, nem tudok fejből idézni Platón Respublikájából, őszintén szólva nem is tudom miért vettem le Marcust a könyvespolcról. Talán azért mert a gladiátorban olyan jó fejnek tűnt. Szóval így.) és arra döbbentem rá, hogy pont azokat mondja, mint ma a bölcsek, annyi különbséggel, hogy ő az Isten kifejezés helyett Zeuszt használ. Ez azért fura, mert elvileg 2000 év alatt a tudomány rengeteget fejlődött. Hogy lehet, hogy ma mégis ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza? Változott egyáltalán valami?

Változott biz’, csak éppen nem az emberek gondolkodásmódja. Miért nem használjuk ma a fejünket sokkal jobban, mint az ősök, amikor az emberi tudás ÖSSZESSÉGE minden eddigit felülmúl? Állítom, hogy az emberek 99%-a nem él eszesebben, objektíve jobb életet, nem ismeri sokkal jobban a világ dolgait, mint egy római. (az élet körülményei bizonyos szempontból azért nyilván javultak) Miért van ez?

Én úgy látom, hogy: 1. nem tudnak jól tanulni 2. a világ mai tudása olyan formában van jelen, amit nem lehet könnyen és gyorsan megtanulni. Egy hasonlattal élve, hiába nyer valaki a lottón milliárdokat, ha egy napja van még az életéből és fogalma sincs azalatt az egy nap alatt mire érdemes költenie.

Ezért.

Ezért mérgezik az emberek fogalom nélkül a Földet, ezért élnek úgy, mint a birkák (aka ösztönlények), ezért nem látjuk át a világ dolgait rendesen (nem, nem azokra dolgokra gondolok, melyeket az esti híradóban látni). Mázsányi tudás áll rendelkezésre, de a technika, amivel ezt az egyén fel tudja venni, még nem létezik. Hangsúlyozom, hogy a nagy átlagra értem ezt; a jelen nagy elméi nagyobb (vagy csak más?) tudással rendelkeznek, mint a régi idők tudósai, de még ők sem tudnak mindent, amire azóta már fény derült.

Sőt, mondok még valamit. Bölcsességben talán az ősi civilizációk emberei túl is tesznek rajtunk, mert ez a mai fenenagy információdömping még azt a természetes tisztánlátást, józan paraszti logikát is megkavarja, ami a régieknek megvolt. Fától az erdőt.

A régiek nem tudtak egy csomó mindenről, de amiről tudtak, az rendben volt a fejükben. Ma egy csomó minden új infó ér minket, de csak futunk utánuk, nem tudjuk beilleszteni a rendbe, mert már jön az újabb új. Az a kis rend is elveszik, ami volt.

Azt a hibát követjük el már több ezer éve, hogy a tudást halmozzuk (mennyiség), de ezzel a rendelkezésre álló tudással az átlagember nem lett sokkal gazdagabb – a gondolkodás (minőség) szinte alig fejlődött a történelem során. És még csodálkozunk, hogy a történelem állandóan megismétli magát…

Vajon miért nem fejlődünk, amikor az agyunkban még jócskán van tartalék? Gondolkozz el ezen, amikor a ropógó kandaló mellett -hintaszékben- szürcsölgeted a holland kakaódat/rumosteádat és pöfékelsz nagyokat a tajtékpipádból.

Egy pár perces videó az RJ2D nevű zenecsinálóktól, kávéhoz, tojásrántotta mellé. (quicktime játsza le)

A mankó. Korlátozhat és  támogathat.

Hogyan válassz szakmát, ha nem tudod mit akarsz? A mai bevett módszer az, hogy (jó esetben!) egy karriertanácsadó központban kitöltetnek veled egy rövid tesztet, az kihozza, hogy te egy született xy vagy. És ebből kéne kiderülnie, hogy mire vagy alkalmas és mire nem… Vicc. Az életed hátralévő részének fő foglalatosságát egy rövid teszt deríti ki. Ha ha ha.

Az iskola még ennyire sem foglalkozik ilyen „bágátel” dolgokkal. Ugyan, minek is az. Az iskola végére úgyis kiderül magától. Vagy nem. Általában nem. Úgy lehetne kideríteni, ha az iskola arról szólna, hogy rengeteg tehetségterületet megcélozva próbára teszi a kiscsávót/kiscsajt. Ehelyett ott vannak a központi tantervben lefektetett sablonterületek (aka tantárgyak), oszt kész. Abból nem fog kiderülni, hogy a csemetének remek szeme van mondjuk az agyaggalamb lövészethez. Egyszerűen nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy rátaláljanak a tehetségükre.

Az iskolának ma nem az a célja, hogy megszerettessen valamilyen területet a tanulóval, hanem az, hogy a fejébe tömjön minél több adatot. Ezt írja elő a TERV. Adatokkal nem lehet egy szakmát lelkesen csinálni. Azt hiszem azt csak rajongásból lehet. De ez ma nem érdekli az iskolákat. Így jártunk.

Ha csak gyalogolni tanítanak, nem fogsz rájönni, hogy szárnyaid is vannak.

A művi-inspiráció sorozat első része következik.
(fanfárok szólnak)

A most következő jelenséget én csak „bealvás előtti gondolatorgiának” hívom. A recept a következő:

Röviden:

1. Feküdj le 2-3 órával korábban, mint általában (ez nehéz lesz, hisz „még annyi tennivalóm van”) és kezdj el gondolkodni.

2. kelj fel napkelte előtt fél órával.

Hosszabban:

A dolog működési mechanikája a következő: elalvás előtt minden egyes alkalommal alfába mész (tudod az agykontrol maszlag), de normális esetben csak pár percre, utána redőny le és jön az álommanó. A korai lefekvés lényege az, hogy mivel nem tudsz elaludni, ebben az állapotba fogsz leledzni jó hosszú ideig. Az elején semmi nem lesz, hánykolódni fogsz, de nyugodj meg, lazítsd el magad. Lassan elkezdenek kavarogni mindenféle gondolatok. Régi emlékek, új emlékek, a jövő kilátása. Vihar készül, méghozzá agyvihar.
Nálam kb fél óra után szoktak lecsillapodni a dolgok, és olyan különleges állapotba kerülök, hogy a problémáimra zseniális ötleteket dob ki az agyam. Hozz föl magadnak egy témát és hagyd, hogy jöjjenek az ötletek. Egy papírt-cerka kombót készíts ki az ágyad mellé, de gyorsan jegyzetelj, mert könnyen kizökkenhetsz ebből az érdekes állapotból.
Ha van egy nagy kérdés, amire megoldást keresel, akkor mielőtt úgy érzed hogy be fogsz aludni, fogalmazd meg minél pontosabban a problémát.
Reggel kelj fel a nappal együtt, amikor még csönd van és nem készülődik kapkodva mindenki a munkába. Csinálj egy kávét/teát/kisfröccsöt ébresztőnek, hozd elő a kérdést és ekkor jó esély van rá, hogy az elméd az éjszaka megszülte a megoldást. Írd le és örülj, hogy ennyire zseniális vagy.

Magam sem tudom, hogy miért nem használom többször ezt a módszert, hiszen eddig kivétel nélkül mindig jó sült ki belőle. Hiába, az ember felejt.

Feküdj le korábban, mert vihar lesz!

Egyre több „befutott” ember életrajzában olvasom, hogy a főiskola/egyetem (továbbiakban főegy) vége előtt gondoltak egy nagyot, bevágták a suli kapuját és többet nem is igen nyitották ki. Dobbantottak és (konkrétan) nekik bejött. Valami történik a főegy utolsó néhány évében. Nálam is kattant valami egyet, de azért biztosítékként bevégeztem a papírt, arra az esetre, ha egyszer csak azon kapom magam, hogy bilibe lóg a kezem. Bár az utolsó évem már nem volt túl lelkes.

Milyen vudu kezd ilyenkor működni? Rádöbbenünk, hogy közeleg a gondtalanság vége? Arra, hogy képesek vagyunk bármire? A rendszer elleni lázadás, hogy a saját álmunkat éljük, ne másokét?
Az elméletem a következő: azért megyünk főegyre, mert akkor és ott „ez tűnik a legjobb megoldásnak” – az 5×8 órás taposómalomhoz nem fűlik a fogunk és sokaknál a szülői elvárás is erősen ott van fű alatt. A főegyenek négy kimenetele van.

a. az arc csak úgy tessék-lássék elvégzi a papí® miatt, utána otthagyja a szakmát, mert rájött, hogy ez BIZTOS nem az, amit csinálni akar, és elkezd valami teljesen mást

b. az arc elvégzi a sulit, lediplomázik, szintén nem tudja mit akar, így jobb híján elhelyezkedik a szakmájában

c. az arc elvégzi a sulit, lediplomázik, tetszik neki a móka, belevág a karrierépítésbe – és még élvezi is (boldogan él, amíg nem)

d. az arcot főegy alatt megszállja az ihlet, akármennyit tett már bele a suliba, kilép és elkezdi megvalósítani az ötletét

A legutolsó esetben történő mádzsiknek az lehet a magyarázata, hogy a (nem túl kemény!) főegy olyan közeget biztosít, ami ideális a nagy ötletek kipattanásához: egy addig ismeretlen szabadságérzés szakad rád és ebben a korban kezdesz ráébredni a benned rejlő képességekre.

Megjegyzem, hogy már a középsuliban sem ártana egy hasonlóan szabad légkör, ehelyett viszont ma egy sablont próbálnak ráhúzni a gyerekre, attól függően, hogy milyen középiskolát választ a csemete. A skandináv országokban (és dajcslandban) rájöttek, hogy ez így nem jó és létrehoztak egy speciális intézményt, a kansanopist-t (finnül így hívják pl.).

Az ekén már szerepelt Brad „el pollo loco” Pitt is d. variáns volt.
2 (kettő) kreditre volt még szüksége a diplomához, de ő úgy döntött, hogy az idő pénz; beült a verdájába és 300 dollárral a zsebében elhúzott Kaliforniába („ahol a helikoptereknek kamerájuk van – snoop kutty) szerencsét próbálni. Így emlékszik vissza: „A fejemben már leszámoltam az iskolával, ideje volt belevágni a következő dologba” A továbbiak ismertek: óriáscsirkejelmez > limuzinsofőr >hűtőszekrényfuvarozás > szappanopera szerepek > Dallas > Fight Club > a világ egyik legfelkapottabb színésze.

Aztán ugye ott vannak a szilíciumvölgyi betyárok, akik szintén dobták a sulit (vagy őket dobták ki) és erről később meg is emlékeztek. Steve Jobs (Epöl) egy Stanfordi diplomaosztón hintette el az „otthagyás” tanulságait, illetve egykor keringett az Interneten Larry Ellison (Oracle) Yale egyetemen elhangzott beszéde, ami valójában csak egy városi legenda, de attól még nagyon tanulságos.

Holnap jön egy kis ihlettipp.

Kiegészítés: most jut eszembe, hogy Jobs pontösszekötős története remekül kiegészíti, amit a tudáscsomagról írtam anno.

Egy kis nyomaték a példaképekhez.

 …amikor az értékrendek átalakulnak.

“A forrással szemben egy katonai sorompóról lehet megismerni az ösvényt, amin tovább kell mennem. Persze ez a legmeredekebb. Olyan kenyér méretû kövek állnak ki a barna talajból, vizmosás is, így az alja rothadó avar. Kapaszkodom. Harmadik órája csak megyek. Már nem érdekel, hogy mennyire profinak tûnök a felszerelésemben. Nem gondolok arra, hogy lehet, hogy inkább a 200-as zoknit kellett volna megvenni, a kevlárost. Lassan átalakulok azzá, amire az Isten gondolhatott, akkor az elején.” – grafitember