Néhány ötlet, a hozzászólásokban tovább lehet folytatni…

• A világért se mond el a tanítványodnak, hogyan kell hatékonyan tanulni (sőt, a legjobb, ha te sem tudod)
• Stresszeld a tanulót, hogy bármikor tesztelheted
• Találj ki egy olyan értékelés rendszert, aminek elég nagy a szórása az esetleges igazságtalanságokhoz
• Hitesd el, hogy a tudást tökéletlenül felmérő rendszer eredménye a legfontosabb és nem az igazi tudás
• Miután letesztelted a tudását, többet soha ne térj vissza ismételni
• Határozd meg pontosan, hogy mikor és mit KELL tanulni
• Nehogy véletlenül bevond a tanítványaidat a „tanterv” kialakításába
• Olyan standardokat használj, amik egy átlagos tanítványra találtak ki, eszedbe ne jusson az egyénekre szabni őket
• Nehogy belevidd a saját kreativitásodat a tanításba – meg van adva, hogy milyennek KELL lennie egy tanárnak, ettől ne térj el semmiképpen sem
• Tényeket taníts, ne azt hogyan függnek össze a dolgok
• Minimum ¾ óráig folyamatosan tömd a lurkó fejét, és eközben ne hagyj neki egy perc szünetet sem
• Az elméletet tanítsd. A gyakorlati lecke olyan ritka legyen, mint a fehér zöld holló
• Ne azt tanítsd, ami az embernek fontos, hanem azt, ami a piacnak
• Mennyiségre és ne minőségre utazz
• A kíváncsiság=gonosz. Óvakodj tőle, mint a kénköves pokoltól!
• Taníts mindenkit ugyanúgy, hisz minden gyerek átlagos
• Nyugodtan éld ki hatalmi ösztöneidet, hagy tudják meg a kis giliszták, hogy ki az úr
• Eszedbe ne jusson szabad légkört biztosítani. Működjenek úgy a dolgok, mint egy laktanyában
• Ahelyett, hogy izgalmassá tennéd az anyagot, inkább adj ki folyamatosan utasításokat
• Te magad se lelkesedj a téma iránt, sőt maga a tanítás iránt se
• Nehogy megpróbáld felvázolni a tárgyad összefüggését egy másik tudásterülettel.
• Taníts minél több haszontalan adatot, amit egészen biztosan nem fog tudni soha hasznánlni az életben. Táguljon csak a feje!
• Tartsd fel azt a látszatot, mintha a tanítványod egy hivatalban lenne: csak a magázódás elfogadott!
• Lehetőleg kerüld az olyan célok kitűzését, amiért esetleg lelkesedne a tanítványod
• Még az olyan anyagot is húzd szét, mint a rétestésztát, amit akár egy hét alatt is simán meg lehetne tanulni.
• Minden apró rezzenéshez kéress engedélyt
• Éreztesd a tanítvánnyal, hogy a felettese vagy, nem a barátja (ez nagyon-nagyon fontos)
• Ne illusztráld az összefüggéseket, az csak összezavarja őket
• Ne adj neki tippeket, hogyan lehet könnyen meglátni az összefüggéseket, hagyd hogy magától találja ki
• Taníts csúnya, összefoglalásokat mellőző, csapnivaló szövegezésű, monoton tankönyvből
• Kezdd minél korábban a tanítást, nem jó az, ha tanítvány túltásogsan kialussza magát
• Csak kötelező házi feladatot adjál, ami lehetőleg minél szárazabb legyen
• Amikor a részeket megtanítottad, eszedbe ne jusson összeállítani belőlük a nagy képet
• Arra hangold a tanítványodat, hogy a vizsgán megfelelés a tudása VÉGSŐ próbája (még véletlenül se említsd, hogy vizsga után hogyan tudják használni a megszerzett tudásukat)
• Csak egyetlen médiát használj, a lehető legabsztraktabbat, a szöveget.
• A nagy átfogó képet ne tanítsd meg, csak a részletek számítanak
• Ne mond meg a tanítványnak, hogy mi lesz a következő órán, ne adj neki semmiféle tervezetet. Legyen minden meglepi
• Ne tanítsd meg gyorsan olvasni
• A vizsgát lebegje körül valami rejtélyes köd, ami félelmet gerjeszt
• Ne választhasson a tanuló, hogy mit tanuljon
• Darálj unalmas, polkorrekt monoton szöveget
• A terem, ahol az észosztást tartod, olyan legyen, mint egy csirkenevelde – lehetőleg minél jellegtelenebb, minden szépséget mellőzzön. Meg ne próbáld kivinni az órát ebből a teremből!
• Mindig érzékeltesd, hogy egy feladatnak, problémakörnek csakis 1 megoldása van, amit te kínálsz…nehogy már javasolhassanak deákjaid alternatívákat. (Köszi J!)
• És végül a legfontosabb: soha, ismétlem soha ne az legyen a célod, hogy felkeltsd a nebulód kíváncsiságát az anyaggal kapcsolatban! Még akkor sem, ha ciklámenszínű Lamborghini-motorblokkok zuhannak az égből, amiken cigánygyerekek rodeóznak. Soha. Gondolj bele, akkor szinte pillanatok alatt képes lenne megtanulni bármit, és neked semmi dolgod nem lenne – még a végén nem dolgoznál meg a pénzedért.
• Hopp, még valamit kihagytam: az tanulást TEDD KÖTELEZŐVÉ.

Ha esetleg a fenti pontok meglehetősen ismerősnek tűnnek számodra, az valószínűleg nem a véletlen műve…

A tudomány nem más, mint mintakeresés nagyban, szisztematikusan.

Egy laikus halandó hajlamos azt hinni, hogy a tudós egy zseni, és amit ő csinál azt nem tudja felfogni csak úgy bárki. Pedig valójában a tudós ugyanolyan halandó, mint te vagy én, és aki a józan paraszti logika alapján próbálja összerakni a szakterületének mozaikjait, keresi a lehetséges mintázatokat, a nagy egésszel való összefüggéseket. Attól még, hogy fehér köpenye és szemüvege van, a tudós még nem külön állatfaj. Csak egy (nagyon) kíváncsi ember. A tudósok tanulók. Tanulják, felfedezik az újat. Nem tudnak mindent, de próbálják megfejteni.

Múltkor megígértem, hogy elmesélem hogyan tudod a cukorbevonós módszert alkalmazni, ha valamihez nem fűlik annyira a fogad.

Adott X, amit meg kéne csinálnod és/vagy meg kéne tanulnod…

Mindössze annyit kell tenned, hogy a jóságokat felnagyítod – a túlzott, barokkos megfogalmazás kifejezetten kívánatos ebben az esetben! – , a hátulütőket meg… Hát szóval, azokra nem lesz szükséged. Próbáld meg úgy megfogalmazni a dolgokat, mintha reklámot kéne neki csinálnod 9999999999999,9 dollárért.

Először is mi lesz jó magában a cselekvésben?

a.

b.

c.

…

Másodszor, mit nyersz, miután megcsináltad?

a.

b.

c.

…

Amikor ránézel egy teendőre, akkor nem veszed sorba az összes előnyt/hátrányt, hanem egy gyors benyomást szerzel róla, és általában az alapján döntesz, hogy belevágsz-e vagy sem. Ezzel az első megérzéssel az a baj, hogy gyakran erősen megszabotálja a lustaság, ami azt súgja neked, hogy inkább egyél csipszet helyette. Ellenben, ha ott sorakozik a szebbnél-szebb érvek hada, akkor nincs olyan szabotőr, ami meg tudna akadályozni, hogy eszeveszett módon belevesd magad a dologba. Ennyi.

Habot rá. Sokat!

Félelmetes, abszurd és egyben csodálatos arról gondolkodni, hogy hogyan gondolkodsz. Mintha a számítógép megfejtené a saját működését.

Az eke első közvéleménykutatása: Ki honnan merít inspirációt? Tudsz olyan módszert, amit tudatosan elő tudsz idézni és remek gondolatokat gerjeszt? Művészfilm, zuhany, eső utáni séta, alvás előtti agyvihar, kutyasétáltatás, kocogás, reggeli közben, Boris Vian olvasása közben? Nálad mitől?

Jöhet a hozzászólás-áradat!

Frissítés: most, hogy mindenki beírta a sajátját, adódik a kérdés: miért ne csinálnád most azonnal? – Az eke első házifeladatát olvashattad.

A reklámszakemberek évtizedek óta tudják, hogy megfelelő „csomagolásban” mindent (mindent) el lehet adni. Lásd kokakóla. Rossz is, káros is, barna is estébé. Ennek két fő oka van:

1. amivel sokszor találkozol, azt előbb utóbb megszereted,

2. az érzelmek nem racionálisak. Az érzelemnek színek, hangok, formák, hozzá kapcsolt életérzés kell. A nejlonzacskó nem tetszik neki, a „luivutó” táska igen (persze, ízlések és pofonok).

Az ebben a jó, hogy ezek a pszichológiai törvényszerűségek nem csak a reklámbiznicben működnek, hanem bármely területen. Igen, a tanulásban is.

Ugye megint a mintázatok. Szerintem már majd’ mindannyiunk szájából elhangzott a már a „mindent el lehet adni” mantra, de vajon látjuk benne a mintázatot? Ha felismernénk a dolog magját, a fő mondanivalóját, akkor nem lenne számunkra „rossz” munka, amit el kell végeznünk.

A rossz ugyanis egy relatív dolog. Semmi sem abszolút rossz és semmi sem abszolút jó – tudod a jingjang maszlag. A megfelelő csomagolás annyit tesz, hogy elhiteti az érzelmeiddel, hogy több a jó egy dologban, mint a rossz (holott racionálisan érvek alapján talán nem is). Az érzelmek azonnal döntenek, és mi alapján dönthetnek azonnal? Naná, hogy a külső alapján. A külső számít! Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik – vagy egy gép.

A hatékony tanulásban giga szerepe van az érzelmeknek, ezt mindenki tudja. Az érzelmeknél nincsen erősebb motiváció. Ezzel az egésszel arra akarok kilyukadni, hogy ha valamit meg akarsz tanulni, azt szépen kell tálalnod. EL KELL ADNOD magadnak.

És hogy hogyan működik ez gyakorlatban? Erről majd legközelebb…

De addig is, hogy meggyőzzelek arról, hogy egy jó tálalás mennyire meggyőző lehet, íme egy katonai toborzóreklám, ami még a legvérmesebb háborúellenes embereket is elbizonytalaníthatja.

Az ember teljesítőképessége nem egy fix valami. Csupán a jelenben tűnik annak. Valójában javítható és rontható. Edzéssel emberfelettinek tűnő képességekre tehetünk szert. 8 óra alvás? x kilométer futás? Heti 5 nap munka? 500 szó olvasása percenként? Ez lenne az emberi képesség határa? Nem, ez csak egy átlag. Az emberi szervezetnek egy kiváló alkalmazkodó programja van, amit tanulásnak hívnak. Ezzel a képességgel a csodával határos mértékben tudjuk átalakítani az “alap” képességeinket. Ha hozzászokunk egy magasabb szinthez, akkor az válik “alappá” – és jöhet a következő lépcső.

Ultrahatékony és hatalmas munkára vagy képes, nagyon hosszú ideig. Feltéve, hogy megszoktad a terhelést és van energiád. Klasszikus emberi hiba, hogy csak dolgozunk, dolgozunk, és a végén csodálkozunk, hogy teljesen kimerültünk. Hajlamosak leszünk mindenféle betegséget elkapni, rossz a hangulatunk, de csak tovább folytatjuk a munkát, mert kell. Ilyenkor ugyanaz történik, mint amikor úgy vágják a fákat ki, hogy helyettük nem ültetnek egyet sem. A legtöbb ember csak az energialeadásra (munka) fordít figyelmet, a minőségi energiafelvétel mellékes. Bekapok valami gyümölcsöt, futok két utcasarkot, ennyi elég lesz – gondolja a jómunkásember. Hát nem. A jó munkához hosszú távon nagyon sok energia kell, viszont az energiaszerzésre fordított idő bőven megtérül az ultrahatékony munka eredményéből.

A kapacitásod korlátai csak a jelenben léteznek. A jövőben jobb lehetsz, többre lehetsz képes. Ha megtanulod, amit kell. 

Csodák nincsenek. Úgy esett, hogy két hónap elteltével ismét metróra kellett szállnom. Megint elfelejtettem, hogy milyen mély a pokol bugyra. Odafele viszonylag nyugodt utam volt, csupán a depresszív emberi arcok hangulatromboló hatásának voltam kitéve, de felhangosított zenével a fülemben és a plafon kitartó bámulásával sikerült kibekkelnem a 20 percet. A visszaút viszont kicsit kalandosabbra sikerült. Éppen likasztani akartam, amikor egy télapó klón forma elkezd nekem valamit tátogni. Kiveszem a fülemből a fülhallgatót és közli velem, hogy a metró lezárva.

-De mi történt?

-Nem tudom.

-Van metrópótló busz?

-Van.

-Hol lehet rá felszállni?

-Nem tudom.

Felmegyek a felszínre, kígyózó buszsorok, de mindegyiken “villamospótló” felirat díszeleg. Sok szakember sürög forog a jellegzetes bkv-kék zubbonyában. Odamegyek az egyikhez, megkérdem, honnan indul a metrópótló. Elküld a másik oldalra. Ott már egy takaros tömeg várja a megmentőt. Ám az nem akar jönni. Egy másik télapó klón vigyorogva fontoskodik, gondoltam megkérdezem tőle, hogy kb. mikor jön a busz. A válasza az volt, hogy ő is arra vár. Köszi. Persze ő sem tudta, hogy mi történt a metróval. (mint utólag kiderült, 11 órakor fújtak bombariadót. én fél 2-kor kérdeztem rá…)

Pumpa kicsit felment, ráadásul a szívem szakadt, amikor egy-egy biciklist láttam elsuhanni vigyorogva. Hál istennek egyre több van belőlük. Vajon nekik miért nincs életunt fejük? Mivel dühömben képes lettem volna felborogatni a buszokat, inkább kiültem egy kicsit az Erzsébet térre lehiggadni. A lehiggadás 2 percig tartott, mert 2 szimpatikus román bevándorló akart nekem tomi hilfiNger öveket és 5 pengés borotvát eladni. Pechükre tradicionális zsilettpengét használok és övet nem hordok. Ha nem, akkor megkértek, hogy legalább a fülhallgatómat adjam nekik ajándékba. Lebeszéltem őket róla. Eztán felajánlották még, hogy a cipőmet is szívesen elcserélnék, sőt a nadrágomat is. Mivel mindkét ruhadarabomhoz ragaszkodtam, előkerült a zsebükből egy sokkoló, persze szigorúan demonstratív célzattal. Nos, itt kicsit átkapcsoltam túlélés üzemmódba, de mielőtt tettlegességre került volna sor, elkezdtük beszélgetni. Kiderült, hogy Erdélyiek, én meg nemrég jártam Erdélybe, úgyhogy elkezdtem dicsérgetni a környéket (tényleg szép), megvolt a közös nevező. Szó szót követett, és megtudtam, hogy ők egy arab maffiozónak dolgoznak, sőt azt is, hogy egy hét alatt még senki nem vett tőlük hilfiNger övet. Egy negyed órás csevej után kezet fogtam Istivel és Janóval, majd mindenki ment a maga dolgára.

A hazautat végül 3 tömegközlekedővel 45 perc alatt sikerült megtennem. Ez bicóval 15 percbe telt volna, stressz és belédkötő román bevándorlók nélkül. Irónia a javából, hogy egy cimborám azért szokott aggódni, nehogy a bringáról rúgjanak le a szerecsenek. Hazafele még találkoztam egy jól öltözött középkorú úriemberrel, aki éppen a közértünk falára nyitotta rá a rögtönzött aranyesőjét. Megjegyeztem neki, hogy tanuljon egy kis illemet, de erre ő csak annyit tudot kinyögni lányos zavarában, hogy “öeöééénnemtudom”. Legyen ez a happy end.

Magyarország 2008, I love this country. Én már tényleg csak mosolyogni tudok a történteken és 1000-szerre is megígérni magamnak, hogy soha többé békávé.

És hogy jön ez az egész a tanuláshoz? Úgy, hogy azért van ennyi kőbuta ember, mert nincs tudásuk. A tudatlanok azt tanítják meg neked, hogy milyen ne legyél.

Néhány gondolat az újszerű gondolkodásról:

• Semmiből nem lesz valami.
• A kreatív gondolkodáshoz rengeteg alapanyag kell.
• Nem elég, hogy jól tudsz kombinálni, az is kell, hogy ezer színes élményed legyen, amikből meríteni tudsz .
• A kreativitás gyilkosa a megszokás.

A történelem remek eszköz lenne arra, hogy megtanuljunk tanulni a saját hibánkból, hogy a következményeket elemezzük és egy olyan új dolgot hozzunk létre, amiben felhasználjuk a hibák tanulságát.

Ehelyett viszont.

A mai történelemoktatás arra van kiélezve, hogy a fejedbe vésd a „fontos” (muhaha) évszámokat, meghatározó emberek nevét, különböző fogalmakat. A lényeg benne van a történelemben, a tanulságot ugyan ki lehet szűrni, de ezt csak kevesen teszik meg, mert nem arra irányítják a figyelmet. Azt tanuljuk meg, amire figyelnünk kell. Az ember lusta mint a bűn, „fölösleget” nem tanul meg. Az irónia az egészben, hogy az összefüggések megértése (ha jól van tálalva), akkor még kevesebb időt is venne igénybe, mint a jelentés nélküli nevek és számok beleverése a fejünkbe.

Megint más kérdés, hogy a történelem alakulását valóban a háborúk, az uralkodók, az osztályharcok, a nemzetek alakváltoztatásai határozzák-e meg, vagy esetleg azok a forradalmi ötleteket kiagyaló tudósok, akiknek munkája a háborúkat, a nemzetek alakváltozását stb. elindították? Utóbbiak többségének nevét ma csak azok a buzgó tanulók ismerik meg, akik a történelemkönyvek apróbetűs részeit is elolvassák.

A sorok között ott van a lényeg, de a figyelem nem arra irányul.

„Jó oka van annak, hogy senki nem tanul történelmet magától: egyszerűen túl sok tanulsága van.” – Noam Chomsky