Dr. Cse és a frankó

 

Az eke legelső könyvajánlóját olvashatod néhány sorral lejjebb, de előtte leírom, hogy mit gondolok a szerzőről, aki nem más, mint Csernus Imre, a.k.a. Dr. Cse. Vannak akik gyűlölik, és vannak, akik rajongásig imádják – az biztos, hogy nem egy átlagos ember.

Én úgy gondolom, hogy az „utálótáborát” azok alkotják, akik nem látják az ordibálás, a „csúnyánnézés” és a trágár kitörések mögötti célt. Mert célja van. Ha a könyvet a bevezető nélkül olvasod el, akkor jogosan gondolhatod, hogy ez az ember csupán tuskó módon oszt, és a kultúremberségtől fényévek választják el. Csak a felszínt látod, ezt az arogánsnak tűnő stílust.

Én két okból tisztelem Imrét: az őszinteséget egy egészen radikális szinten gyakorolja, másrészt pedig nem fél a saját forradalmi módszerét alkalmazni a munkájában.
Egyenes ember.

A könyvről.

a nő

Címe: A nő. Én ugyan pont nem vagyok az, de Cse filozófiája miatt egyből ráraboltam, mikor kijött.

A stílusa sokkoló, dúskál a különböző pornográf kifejezésekben, de a könyv célja nem a gyönyörködtetés, hanem az elkurvult lelkek átvitt értelembeni pofánvágása. Nekem úgy tűnt, hogy abban a formában került a nyomdákba a szöveg, ahogy Cse-ből először kizuhant – semmi átszerkesztés, miegymás. Talán így is éri el a legjobb hatást, talán ha túlságosan átjavította volna a nyers szöveget, akkor a lendület megtörik. Olyan érzése van az embernek olvasáskor, mintha élőszót hallana a maga őszinteségével (és néha értethetetlenségével).
A könyv egy mondatban összesürítve arról szól, hogy mitől lesz az ember (a nő) hiteles. Slussz.

A könyvet tehát – mily meglepő – inkább a szélesebb medencecsontú nemnek ajánlom melegen, de bármelyik önbecsapó ember könnyen megtérhet tőle, ha képes elvonatkoztatni a könyv fő alanyától. Igen fontos dolgot lehet ebből a könyvből tanulni.

Egyébiránt, ha valaki Dr. Cse filozófiájának hátterére kíváncsi, az olvassa el a Bevállalom c. tükörborítós önéletrajz-féleséget. Minimum elgondolkodtató lesz…

Közben a fejemben egy olyan gondolat fogant meg, hogy ha én lennék a világ teljhatalmú ura,akkor kifejlesztenék egy miniatűr zsebcsernust, és mindenkit köteleznék a használatára. Amikor az érzékelője önbecsapást detektál, előpattanna és egy emberes pofon után addig ordibálna, mint a fábaszorult féreg, amíg be nem ismered, hogy HAZUDTÁL magadnak. :)

cse

(blogja a fej mögött)

2 Responses to “Dr. Cse és a frankó”

  1. exxo Says:

    én anno bírtam a műsorát, sose tartottam önteltnek vagy beképzeltnek, mint pl a havast, aki az, hanem ez a stílus a módszerének egy része. bár egy könyv erejéig lehet, hogy nem érdekelne, de még az is lehet, hogy mégis. majd elkérem az admintól…

  2. N Says:

    Olvasgattam a blogját. Közvetlen és ami még fontosabb: figyeli magát. Ez jó.

Leave a Reply