Egy tankönyvet írni valami új dologról időbe telik. Egy új jelenség törvényeit felfedezni, és az alapján megírni még több idő. Nem véletlenül tanultuk a történelmet csupán 1990-ig, 2000 környékén. Pedig a történelem ráadásul egy „népszerű” anyag. Számos kevésbé „mainstream” területről egyetlen tankönyvet sem írtak.

Az közoktatás lomha, mint egy jól megtermett multi. A legújabb dolgokról csak olyan kivételes esetekben tanulhattál az iskolában, ha volt egy megszállott tanárod, aki gyakorlatilag fű alatt, valami sufniszakkörben megosztotta veled a tankönyveken kívüli, „nem hivatalos” információkat. Az iskola ma gyakorlatilag nem alkalmas az újdonságok megtanítására.

A kérdés kézenfekvő: mit csinálsz, ha meg szeretnél valami olyan dolgot tanulni, ami annyira új, hogy a legtöbben még csak nem is hallottak róla?

a. vársz 10 évet, amíg valaki ír róla egy elfogadható tankönyvet

b. próba szerencse útján megtanulod

c. „írsz” magadnak egy tankönyvet

Igen, jól súgja a sámánokat megszégyenítő, zseniális megérzésed: a cé az üdvözítő megoldás. A bé valamivel hatékonyabb, mint az első változat, de még így is túlontúl körülményes.

A „tankönyvírás” közel sem olyan komplikált, amilyennek tűnik. Az idézőjel nem véletlen: nem könyvet írsz, hanem inkább egy térképet készítesz a témáról – a mintázatokat fedezed fel. Van egy olyan feltaláló mondás, hogy „if you don’t find it, design it” – nos itt ugyanerről van szó. (pepitában egy korábbi bejegyzésben)

Minden mintázatokból áll össze, ez köti össze a konkrét „szereplőket”, és e minták felfedezéséhez általában elég a józan paraszti ész. Nagy vonalakban úgy néz ki ez, hogy megnevezed a folyamat szereplőit, a rájuk ható törvényeket, majd szépen felállítod a képletet.

Amit most leírtam az is egy mintázat, a mintázatkeresés mintázatának egy része. Ugye érthető? Az elvont szöveg ne tévesszen meg, mindenben van mintázat. Ez a módszer ugyanúgy érvényes a korcsolyázásra, a kávékészítésre és az atomfizikára is.

Azért jó megtanulni ezt a képességet, mert akkor is nagy hasznát veszed, ha már van „tankönyv” az áhított témáról. Az ok, a változás. Semmi sem marad ugyanolyan, minden változik. Mindenre hat a változás, és akkor egy kicsit új szabályok lépnek érvénybe. Új=még nem feltérképezett.
Mihelyst egy apróságot megváltoztatunk valamin, minden megváltozik – még ha csak egy picit is. Minden hat a másikra és ezzel együtt számtalan új lehetőség kerül felszínre – a minta egy kicsit átalakul. Remek példa erre az újságírás elméletének átalakulása az Internet megjelenése hatására. Ami régen tökéletesen illett és működött az újságírásban, az ma nem feltétlenül érvényes. Megváltozott. Bejött egy új faktor.

És nem csak a változáskor érdemes megvizsgálni a meglévő mintát. Hiszed vagy sem, a minták még számos nagyon kidolgozott(nak hitt) területen sem teljesek. Ez a dogmatikus gondolkodásnak tudható be. Amikor egy-egy szaktekintély kidolgoz egy elméletet, akkor arra a “pórnép” hajlamos úgy tekinteni, mint ha az lenne a teljes igazság, és ezért az elmélet szép lassan megkövesedik. Aztán jön egy vakmerő ficsúr és mutat egy tökéletesebb elméletet, ami beletesz valami olyat, ami HIÁNYZIK a régiből. Sajnos a dogmák ezt a jobb elméletet sokszor lazán elnyomják, de a mostani mondanivaló szempontjából ez mellékes.
Éppen ezért okos dolog, ha nem fogadod el vakon valakinek a mintázatát. Mindig van valami faktor, amit nem vesznek figyelembe.

Egy költöi kérdés a végére, Neked: Te átlátod a szakmád/munkád mintázatait? Tudod, hogy mi mit mozgat, kik a szereplők?

Akkor tudsz valamit igazán kontrollálni, ha átlátod a mintázatot.

This entry was posted on Friday, January 11th, 2008 at 7:32 pm and is filed under Fejlődés, Képességek, Összefüggések. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.