Amit a szamurájkardos példázattal és a mintázatos bejegyzéssel próbáltam elregélni, azt talán jobban beveszi a gyomrod egy másik megfogalmazásban, amit nem más követett el, mint a legendás funk-ghettó-üzletti-észosztó blog, a Trizoko. Náluk lazább arc nem létezik e Föld kerekén.

A lényeg ugye az, hogy ha egy megtanult terület mintázatait, összefüggéseit átlátod és tudatosítod, akkor azt számos más területen fel tudod használni. Egy kívülállónak egy kicsit furának tűnhet, de a síelésnél és hódeszkánál megtanult képességeimet (terhelés, „pumpálás”, !carving technika!), remekül tudom használni hegyibicózásnál is, és vica versa. De talán egyértelműbb példa a snowboard és a wakeboard tudáskompatibilítása. (bocsánat az idegenszó túltengésért)

Ha tehát hasonló dinamikájú területet akarsz megtanulni, amihez hasonlót már ismersz, gondold át, hogy mit lehet átvinni az ismerős területről.

Részemről ennyi, és akkor át is adnám a szót: Lifelong-Learning-Knowledge Juice for life

Akkor amit korábban megígértem, jöjjön az idolok igazi tanulsága. Mátrixosan szólva meglessük, hogy milyen mély a nyúl ürege.

Hajlamosak vagyunk egyértelműnek venni egy-egy kiemelkedő ember eredményét. Látjuk a sikerét, de azt nem, hogy hogyan jutott el oda. A legegyszerűbb azt HINNI, hogy ő mindig is ilyen volt, így született. Pedig nem. Nagyon nem.
Az elmének van egy olyan tulajdonsága, hogy megpróbálja kiegészíteni a hiányzó információkat – esetünkben a siker okát – és kellő információ híján a legegyszerűbb forgatókönyvet hiteti el velünk. Viszont az élet nem az egyszerű forgatókönyvekről híres, az emberek 99,9%-a mögött ott lapulnak a drámák.

„A csata kimenetele a nézőktől messze dől el – a frontvonal mögött, az edzőteremben, az utakon; jóval az előtt, hogy a ringben táncolni kezdek.” – Muhammad Ali

Amit nem látsz egyből egy sikeres emberen, az a siker mögött álló seregnyi áldozat. Szinte bármelyik csúcson lévő ember életútjába belenézve, azt fogod látni, hogy eleinte jó párszor „csattantak a porban” – ööö, tanultak -, mielőtt övék lett volna a lecsósbödön. A legtöbb biográfia sommázata a következő: „egyszerű emberek voltak, hibáztak, pofára estek, újra próbálkoztak, hibáztak, küzdöttek, nyertek. A siker, amit mi a pórnép látunk, csupán a jéghegy csúcsa.

Köztudomású, hogy Dzsasztin „sexyback” Timberlék a Mikiegér show-ban debütált a showbizniszben. A brazil futballsztárok zöme a nyomornegyedekben kezdte fejleszteni a labdazsonglőri képességét, a Red Hot Chili frontembere életének 95%-át drogok hatása alatt tengette. De mondok jobbat.
Tudtad, hogy Brad Pitt többek közt sztriptíz-táncosok limuzinos fuvarozásával, hűtők szállításával kereste kenyerét és óriás csirkének öltözve reklámozta az El Pollo Loco étteremláncot? Hihetetlen, de maga a Benedek pápa sem alanyi jogon lett a keresztények CEO-ja.

Nyugodtan csapd fel bárki életrajzát Wikipédián, és mindenkinél látni fogod az amatőr próbálkozásokat.

Mit a tanulság? Először is az, hogy mindennek ára van. Másodszorra pedig az, hogy az esély ott van mindenki előtt.

Hajlamosak vagyunk az aktuális eredménye alapján félistennek tekinteni, de valójában ő is olyan úton jutott fel az „Olimposzra”, amin bármely halandó is képes átmenni. Rengeteg lesz a hiba, ez biztos – náluk is rengeteg volt a hiba.

Ezt néha talán tudat alatt is félünk bevallani, mert akkor egyszer csak eltűnne egy remek kifogás arra, hogy miért nem merünk belefogni valami nagyba. Egyből bekapcsol az a legtöbb emberbe belesulykolt hozzáállás, hogy vannak határok, amiket egy átlagember nem képes áttörni. Szó szerint talán nem is mondják ki, hogy nem vagyunk képesek világraszóló dolgokra, de a miliő ezt sugározza. Ahogy körülnézek az ismerőseim közt, úgy érzem, hogy azok akik régebben szentül hitték, hogy valami nagyon nagy dolgot fognak véghezvinni, valamiért kiábrándultak (vagy talán kiábrándították őket?) ebből az álomból. A példaképek tanulmányozása szerintem képes visszaadni ezt a hitet, akár csak pár pillanatra. De lehet, hogy pont ennyi kell…

Ez kicsit így erős volt? Főúr, még egy duplát lesszíves.

A példa adott, lehet követni.

Azoknak, akik megígérték maguknak újévkor, hogy elkezdenek valamit, de a lustaság-reflex meghiúsította a nagyreményű küldetésüket: nincs kifogás.

Az idoljaink meglepő mértékben befolyásolják, hogy mi magunk milyenné válunk. Ezért nagyon nem mindegy, hogy kit választasz mentornak; azt akit a média az arcodba nyom, vagy akire te találsz rá eská.

Gyerekként mindenki gátlás nélkül utánozza a kedvenc rajzfilmében szereplő mutáns harciteknőst, a denevérjelmezbe bújt tudathasadásost, az aktuális gólkirály futballistát, vagy éppen a genetikai kódjában megírt „alapértelmezett” idolokat: a szüleit. Kezdetben a rajongás feltétlen, később viszont jó esetbe benő a fejünk lágya, megtanuljuk meglátni a kedvencek hiányosságait is, és a félistenekből egy csapásra emberszerű lények vállnak, akiket tisztelünk, de semmiképpen nem istenítünk.

Mindenkinek vannak, voltak és lesznek példaképei, akiket fiatalon tudatosan, később inkább tudat alatt utánozunk.

Amíg nem találod meg a saját magad útját, addig a példakép mutat egy irányt, amiről úgy gondolod, hogy jó irány – hiszen te választottad őt. És ez jó. Legalábbis, ha jó példaképet választottál magadnak.
Idolok kellenek. Szigorúan többesszám, mert szvsz minél többen vannak, annál jobb. Annál nagyobb a választék. De ebből a több példaképből is csak az ember legjavát kell elfogadni és azokat magadba építeni. Nem jó, ha az egész embert egy-az-egyben leutánzod, mert akkor csak egy klón leszel semmi más, ellenben ha mindenkiből csak azt teszed sajátoddá, ami őt igazán naggyá teszi, akkor egy olyan „példagyűjteményt” építesz magadba, ami egyedivé fog tenni.
Ráadásul még a legsikeresebb homo sapiensek is tele vannak hibákkal, azokat teljesen agybeteg dolog átvenni. Meg kell tanulni kritikusan nézni ezeket a nemes embereket, ami nem könnyű, hisz a sikerük könnyen elpalástolhatja előled a gyengeségüket.

Én egyfajta kritikus nyitottsággal próbálok tanulni mindenből. Nem zárkózom el semmi elől, de semmit nem fogadok feltétel nélkül. A jó dolgokat beépítem magamba, a rosszakat kukázom, és pont ugyanígy járok el a példaképeimmel is. Számos ember van, akit nagyra tartok, de senkit nem gondolok tökéletesnek. Nem, még Batman-t sem. Nagyra tartom pl. Steve Jobs-t a munkafilozófiájáért, ugyanakkor az öltözködésén csak mosolyogni tudok.

A példaképeket azért tiszteljük, rajongjuk, mert valamit elértek. De ha benézel a felszín alá, akkor talán egy nagyobb tanulsággal is szolgálnak. Gyakran többet tudsz tanulni abból AHOGY elérték, mint abból AMIT elértek. De ez legyen inkább a következő bejegyzés veleje…

Nem, nem a Géc birodalom gyermekét akarom a tanulásal összefüggeszteni, hanem a hagyományos értelemben vett ablakot, amin keresztül kitekintesz a világba.

Amikor megtanulsz valamit, lehetőség ablaka nyílik ki számodra. De valójában nem csak egyetlen ablak, hanem rengeteg. Ha ugyanis az új tudásodat és a régek bármelyikét összekombinálod, akkor abból szintén vadonat új lehetőség válik elérhetővé. Csak rajtad múlik, hogy észreveszed ezeket az ablakokat is, vagy csak azon az egyel nézel ki, ami nyilvánvaló.

Kombináld az újat a régiekkel.

Ha elütsz csak úgy egymás után 4 kosárnyi teniszlabdát, az még nem jelent minőségi gyakorlást. Az ismétlés nem feltétlenül egyenlő a fejlődéssel. Ezért tart olyan sokáig – ha egyáltalán sikerül – egyeseknek egy képesség elsajátítása.

Ellenben, ha elütsz egymás után 4 kosárnyi teniszlabdát úgy, hogy arra koncentrálsz, hogy 10-ből minimum 9-szer egy 50cm átmérőjű körbe pattanjanak le, az ütő megfelelő részével találd el, a testedtől optimális távolságra, ráadásul minden egyes ütést kielemzel, majd a következőt ezt figyelembe véve javítod ki, és mindezt minden nap csinálod – nos, ezt már hívhatjuk precíz gyakorlásnak.

Ez a precizitás nem csak időbeli, de hosszútávon energia megtakarítást is jelent.

Ha ezt megfűszerezed egy kis makacs kitartással, akkor bajnok leszel. Egy ehhez kapcsolódó városi legendával zárom soraimat.
Egy fiatal kosaras srác addig dobálta naponta a kosarakat büntetőnyi távolságról, amíg egymás után 10-et be nem dobott. Méghozzá 10-et CSONT NÉLKÜL.
2003-ban elsőnek draftolta a Cleveland.
LeBron James-nek hívják.

A nap végén az számít, HOGYAN ismételtél – és nem az, mennyit.

Az eke legelső könyvajánlóját olvashatod néhány sorral lejjebb, de előtte leírom, hogy mit gondolok a szerzőről, aki nem más, mint Csernus Imre, a.k.a. Dr. Cse. Vannak akik gyűlölik, és vannak, akik rajongásig imádják – az biztos, hogy nem egy átlagos ember.

Én úgy gondolom, hogy az „utálótáborát” azok alkotják, akik nem látják az ordibálás, a „csúnyánnézés” és a trágár kitörések mögötti célt. Mert célja van. Ha a könyvet a bevezető nélkül olvasod el, akkor jogosan gondolhatod, hogy ez az ember csupán tuskó módon oszt, és a kultúremberségtől fényévek választják el. Csak a felszínt látod, ezt az arogánsnak tűnő stílust.

Én két okból tisztelem Imrét: az őszinteséget egy egészen radikális szinten gyakorolja, másrészt pedig nem fél a saját forradalmi módszerét alkalmazni a munkájában.
Egyenes ember.

A könyvről.

Címe: A nő. Én ugyan pont nem vagyok az, de Cse filozófiája miatt egyből ráraboltam, mikor kijött.

A stílusa sokkoló, dúskál a különböző pornográf kifejezésekben, de a könyv célja nem a gyönyörködtetés, hanem az elkurvult lelkek átvitt értelembeni pofánvágása. Nekem úgy tűnt, hogy abban a formában került a nyomdákba a szöveg, ahogy Cse-ből először kizuhant – semmi átszerkesztés, miegymás. Talán így is éri el a legjobb hatást, talán ha túlságosan átjavította volna a nyers szöveget, akkor a lendület megtörik. Olyan érzése van az embernek olvasáskor, mintha élőszót hallana a maga őszinteségével (és néha értethetetlenségével).
A könyv egy mondatban összesürítve arról szól, hogy mitől lesz az ember (a nő) hiteles. Slussz.

A könyvet tehát – mily meglepő – inkább a szélesebb medencecsontú nemnek ajánlom melegen, de bármelyik önbecsapó ember könnyen megtérhet tőle, ha képes elvonatkoztatni a könyv fő alanyától. Igen fontos dolgot lehet ebből a könyvből tanulni.

Egyébiránt, ha valaki Dr. Cse filozófiájának hátterére kíváncsi, az olvassa el a Bevállalom c. tükörborítós önéletrajz-féleséget. Minimum elgondolkodtató lesz…

Közben a fejemben egy olyan gondolat fogant meg, hogy ha én lennék a világ teljhatalmú ura,akkor kifejlesztenék egy miniatűr zsebcsernust, és mindenkit köteleznék a használatára. Amikor az érzékelője önbecsapást detektál, előpattanna és egy emberes pofon után addig ordibálna, mint a fábaszorult féreg, amíg be nem ismered, hogy HAZUDTÁL magadnak.

(blogja a fej mögött)

Egyre gyakrabban érzem azt, hogy túlkomplikálom a dolgokat. Egy kívülálló olyan könnyen meg tud oldani problémákat csupán azért, mert nem terheli az ezer részlet.

Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy egy egyszerű képlettel a problémák 99%-át csudálatosan meg lehet oldani. Amilyen egyszerű, olyan kevésszer használom.

A problémamegoldó IZÉ:

1. nyugodj meg, vegyél néhány nagy lélekzetet, és tisztítsd meg az elmédet
2. fogalmazd meg a kérdést: mit akarok pontosan?
3. tedd fel a kérdést: hogyan tudom elérni?
4. csináld meg. most.

Igen, ILYEN egyszerű. Nem, ez nem egy túlzott leegyszerűsítés, ez így működik jól.

Használd egészséggel, nem lehet túladagolni.

Hallottatok valaha Mnemoszünéről? Nem? Akkor most jön a mese az üveghegyeken túlról, ahol a kurtafakú malac túr. Sőt, még azon is túl.

A görög legenda szerint az emlékezet istennője, Mnémoszüné volt a legszebb az összes istennő közül, amit az is bizonyít, hogy Zeusz többet „hált” vele, mint bármely más istennővel vagy halandóval (és azt ugye jól tudjuk, hogy amit a főisten művelt esetenként, ahhoz képest még a robotcsirke-szex is gyermetegnek tűnik). Kilenc napon és estén át tartott a hancúr, aminek az gyümölcse a kilenc pajkos Múzsa, az istennők akik a szerelmi költészet, az epikus költészet, a himnusz költészet, a tánc, a vígjáték, a tragédia, a zene, a történelem és a csillagászat fölött uralkodnak. A görögök tehát úgy tartották, hogy az energia (Zeusz) és az emlékezet (Mnémoszüné) mennyei egyesüléséből jött létre a kreativitás és a tudás. Aztán meg boldogan éltek, amig meg nem ha… ööö … szóval boldogan élnek az Olimpusz tetején.

Igen, azt kiemelten fontos volt megtanítani a suliban, hogy ki volt a bor istene, de hogy az emlékezet, a tudás istene ki volt, az teljesen mellékes… Helo általános oktatás.

Most már legalább tudod, miért hívják mnemonikáknak az emlékezést segítő trükköket.

Vagy te állítod fel a határaidat, vagy valaki más fogja.