Hogyan tudod felmérni azt, hogy amivel foglalkozol azt valóban szereted is csinálni? Ha az a válaszod, hogy “tudom, hiszen akkor nem csinálnám. Érzem én, hogy jó ez”. De amit érzel, az lehet az önbecsapás édes palástja, amivel kozmetikázod a helyzetedet (Dr. Cse in da hauz). Azért az igazság néha meg-meg mutatja magát, hacsak szekundumokra is.

Az egyik klasszikus zsákból való szögkibújás az, amikor ebédnél vagy baráti beszélgetésnél a munkára terelődik a szó, és jön a sokat hallott “áöu, most nem akarok a munkáról beszélni” örökzöld. Talán megszokásból mondja az ember ezt, mert ilyenkor ezt szokás mondani? Ez is közrejátszik, de a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy általában azért nem akar valaki a munkájáról beszélni, mert egyszerűen nem szereti, amit csinál. A rajongásnak ugyanis az a tünete, hogy ha témába kerül a kedvenc, akkor egyből felcsillan az ember szeme és lelkesen beszél róla. Ha szeretsz imádsz valamit csinálni, akkor az áthatja az életed minden területét: ha vécén ücsörögsz, ha nem tudsz elaludni és a plafont bámulod, ha közértben sorbanállsz, ha társaságban vagy, ha akármi.

Amúgy meg butaságnak tartom az élet részeit élesen elválasztani (munkahelyen a magánélet tabu, magánéletben meg a munkahely az), kicsit olyan, mint a tantárgyi skatulyák. Azt hiszem, az életet nem darabokban éljük, hanem folyamatában. Napi szinten minden egybefonódik, ha tetszik ha nem. Minek széllel szembe pisálni?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Tanulunk bizony, csak azt hajlamosak vagyunk szélsebesen elfelejteni.  Elég csak belelapozni a történelemkönyvekbe – ugyanazok a hibák ismétlődnek csak más körítéssel.

Mivel kínai hetet tartok az Ekén, ezért jöjjön megint egy kici cípősz öszázé. A történelmi „belelépni kétszer ugyanabba a kutya……ba”-effektus karakteres példáját a kínai birodalom prezentálja, melynek 2000 éve volt, hogy a világ ura legyen, de amikor ott volt a csúcs közelében, mindig visszacsúszott. Legutóbb sikerült a legmélyebbre, de ahogy látjuk, megint fel fog mászni. Néhány száz éves periódusokban ugyanazok a gondok törtek felszínre. Ahogy megbukik egy dinasztia, jön az újabb: először földet oszt a parasztoknak, következnek a reformok. Aztán hatalomra jutnak, vagy az írástudó mandarinok, vagy az udvar belső emberei a herélt eunuchok. Aztán az urak gazdagodnak, a parasztok szegényednek, megjelenik a földkoncentráció. Kialakulnak a vagyoni szakadékok, egy-egy száraz, vagy árvíz sújtotta időszak után éhínség következik, jönnek a parasztfelkelések és belső harcok. Amikor kitör a polgárháború, jönnek a külső hódítók, akik aztán elnyomják a teljes népességet. Ekkor újabb parasztfelkelés tör ki, elűzik az elnyomókat, majd jön az új dinasztia, földosztás és a ciklus kezdődik előröl.

Kína kétezer évig a világ legfejlettebb kultúrája volt, de az uralkodók nem látták a lehetőségeiket, mindig saját magukkal voltak elfoglalva, mígnem egyszercsak fellázadtak ellenük. Miért nem tanultak az előzőek hibájából? Az ember felejt és túl csökönyös ahhoz, hogy a régiek hibájából tanuljon, azt hiszi ő okosabb, pedig ugyanabból az anyagból van összegyúrva, ugyanazok az ösztönök vezérlik. A vezérszál általában adva van, csak FEJLESZTENI kellene. Ehelyett mindig újrakezdünk. Hiába a történelemkönyvek, ha az emberek nem tudják, hogy mi-miért történt! Ha nem értik az összefüggéseket, akkor nincs semmi hasznuk. Ha nem tapasztalják saját bőrükön a dolgot, vagy nem látják át az összefüggéseket, az emberek elfelejtik a rossz dolgokat.

A bölcselet szerint az okos ember más kárán tanul. Ez tök jó lenne, de az igazság az, hogy csak az igazi zsenik tanulnak mások hibájából, és csupán a legokosabbak tanulnak a saját hibájukból. A többi ember a fájdalomból tanul csak.

Most őszintén: hányszor hangzott már el a szádból a bűvös „pedig megfogadtam, hogy többet nem…” önvallomás? Hányszor fogadtad meg másnaposan egy szeszdús mulatság után, hogy legközelebb megállsz az első pohárnál?(ok, masszív alkeszek ne vegyék magukra ) Amíg sajog a fejünk, addig tart az emlék, de a kellemetlen érzés elmúlásával az emlék is elhalványul és kezdődik minden előröl…

 Megoldás?

Ha néha nem tudod mi hol van a fejedben, akkor talán nézd meg a térképen. Ahaha.

Miért lett mára felkapott és eszeveszett menő a zen buddhista irányzat? Miért izgul rá minden magát trendinek gondoló fiatal, ha meglátja/meghallja ezt a három betűt? Miben gyökerezik ez a hájp? Talán BrúszLí kung-fuja után a keleti vonalat valaminek tovább kellett vinnie, és akkor fedezte fel valami trendsetter a homokba rajzolt hullámokat?

Az ok szerintem ennél egyszerűbb.

A modern életvitel logikus eredménye az egyszerű iránti rajongás. Vegyük az átlagos embert: ha belekerül a felnőtt élet taposómalmába, akkor elindul egy napi körfolyamat, egy kapkodós-lefárasztós életvitel. Csillió mindennek kell megfelelni, a munkának, a barátoknak, a családnak, a divatnak, a stb-nek és nem veszi észre, hogy rendetlenség van a fejében. Arra nincs ideje, késztetése, hogy az automatikusan végzett dolgai közben egyszer-kétszer feltegye a „Miért csinálom?” kérdést.
Emberünk az egyszerű rendet keresi, és a kollégájától karácsonyra kapott kis fröccsöntött zen-kert megadja neki, mégha csak egy kis időre is. A rend nyugalmat sugároz.

A tüneteket talán enyhíti a zen egyszerű látványvilága, de a filozófia nem elsősorban a külsőségekről, hanem a fejben lévő dolgokról szól. Fejben kéne rendnek lennie.
Kérdezi tehát Tibi, az átlagember: „Az a megoldás, hogy 20 órát meditálok a semmiről, teáscsészével a fejem búbján?”
Erre John Maeda és én azt mondjuk, hogy inkább tanulj, Tibi.

J.M. nagyhírű könyvében, az Egyszerűség Törvényeiben, az egyik pont azt állítja, hogy a tudás mindent egyszerűvé tesz. De mi köze van a tudásnak az egyszerűséghez? Egyszerű: ha tudunk valamit, akkor az egyszerűnek fog tűnni számunkra – és ez minden tárgyra vonatkozik, még a hidegfúziós atomfizikára is.

Biztos megfigyelted már, hogy az igazán profik hidegvérűen tudnak kezelni olyan helyzeteket, melyekben te évtizedeket öregednél a stressz miatt. Ők azért nem izzadnak meg, mert egyszerűen tudják, mit kell pontosan tenniük.

A rend csak egy állapot, ami a fejekben van. Lehet bármilyen zsúfolt az élete az embernek, ha megvan a tudása a bonyolult dolgok kezeléséhez, akkor egyszerűen veszi a feladatokat.

Legyél profi mindenben, amit csinálsz

Nemrég Laár Andris, aki levedlette besenyő ’stabácsi-gúnyáját és buddhista szerzetessé alakult, azt mondta a birodalmi tv egyik még vállalható műsorában, hogy azért áll ma hazánk ilyen cudarul, mert nincs rend az emberek fejében. Rendetlenség van. Szerintem igaza van.

A Kínai birodalom, a világ legöregebbi, töretlen- és technikailag legfejlettebb civilizációja a 17. századig. Ennek az aranykornak az elején élt Kung-Ce (aka. Konfúciusz), akinek tanítása szerint akkor fog jól működni egy társadalom, ha rend van.

„Őseink, akik a legnagyobb erényeket akarták mutatni az egész birodalomban, először saját államaikat tették rendbe. Ahhoz, hogy az államok rendben legyenek, először saját családjukat tették rendbe. Ahhoz, hogy a családjukat rendbe tegyék, először saját magukat hozták rendbe. Ahhoz, hogy önmaguk rendben legyenek, először szívüket tisztították meg. Ahhoz, hogy tiszta szívűek legyenek, először gondolataikat kellett őszintévé tenni. Ahhoz, hogy őszinték legyenek gondolataikban, először ami jót csak lehetet, megtanultak. A tudásnak ez a kiterjesztése minden dolog alapja. Ha a dolgokat tisztességesen megvizsgáljuk, akkor a tudás teljes lesz. Ha teljes a tudásunk, akkor gondolataink őszinték lesznek. Ha őszinték a gondolataink, akkor a szívünk kitisztul. A tiszta szívűek rendesen viselkednek. A helyes viselkedésű ember a családját is meg tudja nevelni. A megnevelt családokat jól lehet kormányozni. A jól kormányzott államokban pedig mindenki boldogan él.”

Ezeket a szavakat 2500 évvel ezelőtt vetették papírra, azóta a tanulás szerepe csak nőt – és eszeveszett tempóban fog nőni a közeljövőben. A tanulás arról szól, hogy helyére kerülnek a mozaikok darabjai, és szép lassan kialakul egy tiszta kép. Rend lesz. Egyszerűbb lesz az élet – de erről majd holnap.

Most egy kicsit rendbe vágom a dolgaimat.