Tanulunk mások hibájából? (nemigazán)
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Tanulunk bizony, csak azt hajlamosak vagyunk szélsebesen elfelejteni. Elég csak belelapozni a történelemkönyvekbe – ugyanazok a hibák ismétlődnek csak más körítéssel.
Mivel kínai hetet tartok az Ekén, ezért jöjjön megint egy kici cípősz öszázé. A történelmi „belelépni kétszer ugyanabba a kutya……ba”-effektus karakteres példáját a kínai birodalom prezentálja, melynek 2000 éve volt, hogy a világ ura legyen, de amikor ott volt a csúcs közelében, mindig visszacsúszott. Legutóbb sikerült a legmélyebbre, de ahogy látjuk, megint fel fog mászni. Néhány száz éves periódusokban ugyanazok a gondok törtek felszínre. Ahogy megbukik egy dinasztia, jön az újabb: először földet oszt a parasztoknak, következnek a reformok. Aztán hatalomra jutnak, vagy az írástudó mandarinok, vagy az udvar belső emberei a herélt eunuchok. Aztán az urak gazdagodnak, a parasztok szegényednek, megjelenik a földkoncentráció. Kialakulnak a vagyoni szakadékok, egy-egy száraz, vagy árvíz sújtotta időszak után éhínség következik, jönnek a parasztfelkelések és belső harcok. Amikor kitör a polgárháború, jönnek a külső hódítók, akik aztán elnyomják a teljes népességet. Ekkor újabb parasztfelkelés tör ki, elűzik az elnyomókat, majd jön az új dinasztia, földosztás és a ciklus kezdődik előröl.
Kína kétezer évig a világ legfejlettebb kultúrája volt, de az uralkodók nem látták a lehetőségeiket, mindig saját magukkal voltak elfoglalva, mígnem egyszercsak fellázadtak ellenük. Miért nem tanultak az előzőek hibájából? Az ember felejt és túl csökönyös ahhoz, hogy a régiek hibájából tanuljon, azt hiszi ő okosabb, pedig ugyanabból az anyagból van összegyúrva, ugyanazok az ösztönök vezérlik. A vezérszál általában adva van, csak FEJLESZTENI kellene. Ehelyett mindig újrakezdünk. Hiába a történelemkönyvek, ha az emberek nem tudják, hogy mi-miért történt! Ha nem értik az összefüggéseket, akkor nincs semmi hasznuk. Ha nem tapasztalják saját bőrükön a dolgot, vagy nem látják át az összefüggéseket, az emberek elfelejtik a rossz dolgokat.
A bölcselet szerint az okos ember más kárán tanul. Ez tök jó lenne, de az igazság az, hogy csak az igazi zsenik tanulnak mások hibájából, és csupán a legokosabbak tanulnak a saját hibájukból. A többi ember a fájdalomból tanul csak.
Most őszintén: hányszor hangzott már el a szádból a bűvös „pedig megfogadtam, hogy többet nem…” önvallomás? Hányszor fogadtad meg másnaposan egy szeszdús mulatság után, hogy legközelebb megállsz az első pohárnál?(ok, masszív alkeszek ne vegyék magukra 
) Amíg sajog a fejünk, addig tart az emlék, de a kellemetlen érzés elmúlásával az emlék is elhalványul és kezdődik minden előröl…
Megoldás?