Hogyan tudod felmérni azt, hogy amivel foglalkozol azt valóban szereted is csinálni? Ha az a válaszod, hogy “tudom, hiszen akkor nem csinálnám. Érzem én, hogy jó ez”. De amit érzel, az lehet az önbecsapás édes palástja, amivel kozmetikázod a helyzetedet (Dr. Cse in da hauz). Azért az igazság néha meg-meg mutatja magát, hacsak szekundumokra is.

Az egyik klasszikus zsákból való szögkibújás az, amikor ebédnél vagy baráti beszélgetésnél a munkára terelődik a szó, és jön a sokat hallott “áöu, most nem akarok a munkáról beszélni” örökzöld. Talán megszokásból mondja az ember ezt, mert ilyenkor ezt szokás mondani? Ez is közrejátszik, de a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy általában azért nem akar valaki a munkájáról beszélni, mert egyszerűen nem szereti, amit csinál. A rajongásnak ugyanis az a tünete, hogy ha témába kerül a kedvenc, akkor egyből felcsillan az ember szeme és lelkesen beszél róla. Ha szeretsz imádsz valamit csinálni, akkor az áthatja az életed minden területét: ha vécén ücsörögsz, ha nem tudsz elaludni és a plafont bámulod, ha közértben sorbanállsz, ha társaságban vagy, ha akármi.

Amúgy meg butaságnak tartom az élet részeit élesen elválasztani (munkahelyen a magánélet tabu, magánéletben meg a munkahely az), kicsit olyan, mint a tantárgyi skatulyák. Azt hiszem, az életet nem darabokban éljük, hanem folyamatában. Napi szinten minden egybefonódik, ha tetszik ha nem. Minek széllel szembe pisálni?

This entry was posted on Thursday, December 6th, 2007 at 11:56 pm and is filed under Motiváció. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.