Vigyorgós ünnepeket kíván az Eke szerkesztősége, juhé!

Elveszünk a részletekben.

Számtalan dolog megtanulunk az életünk során, de néhány igazán fontos, fajsúlyos képesség mégis kimarad. Hajlamosak vagyunk az apróságokra koncentrálni, még mielőtt a nagyhorderejű dolgokkal megalapoznánk a többit. Az egyik ofkorz a vesszőparipám, a tanulás, de akad még minimum két ilyen elfeledett óriás, ezekről lesz most szó.

zzzZZZzzzZZZZ, hópityipű. Igen, az egyik az alvás.
Tanulj meg aludni. Tudom, most hangosan felröhögtél, de mindjárt megmagyarázom.

Az életed harmadát alvással töltöd, ami már csípőből elég indok a fontosságára, de valójában a maradék kétharmadra is hihetetlen hatása van. Namost már remélem meggyőztelek, hogy egy nehézsúlyú játékosról van szó. De mit tud az átlag emberszabású az alvásról? Kb annyit, hogy ha lövik pizsamát nála, akkor lehajtja a fejét a vánkosra, valami fura dolgok történnek a fejében, amit álomnak hívnak, majd x óra után felkel, kitörli a csipát a szeméből és magába önti a napi kávéadagját. Miért kell kávé? Mert megszokta (lásd lejjebb) és/vagy a rossz alvás tünetét kezelni kell valahogy.
Ha az alvás természetét ismernénk (nem felejtettük volna el), akkor minden nap kialudva ébrednénk, lásd a parasztbácsikat/néniket.

Néhány dolog, amit legtöbben nem tudnak vagy hajlamosak elfelejteni:

• jó elalvás = jó kelés (ki mint veti…)
• az alváspozitúra nagyban befolyásolja a töltődést
• jó alvóhely = zavartalan pihenés
• optimális alvási idő lealvása bőven megtérül napközbeni teljesítményben
• a megfelelő folyadékmennyiség és kaja kiemelten fontos a jó alvás szempontjából
• meg lehet tanulni az álmokat irányítani (óriási lehetőség van ebben, elég ha csak arra gondolsz, hogy álmodban olyat is kipróbálhatsz, ami életben nem lehetséges vagy amit nem mersz megtenni)
• jó álom= jó reggeli hangulat
• és még sorolhatnám naphosszat, hogy milyen biológiai hatások űzik ki az álmot az ember szeméből, mi a bioritmus szerepe a jó alvásban és így tovább…

Biz’ akad pár dolog, amit érdemes megtanulni az alvással kapcsolatban.

Adós vagyok még a másik nagyágyúval, ami nem más, mint a szokás(ok). Aminek ugye rabjai vagyunk… Nem lenne jobb inkább, ha mi lennénk a szokásaink urai? Már hogy a kénköves istenharagjába ne lenne jobb! Nem lehet leírni, hogy mennyit kaszálhatsz néhány tudatosan kialakított jó szokással, melyek végigkísérnek az egész életeden, és akkor még ugye ott vannak a rossz szokások, melyek fájdalmasan hozzú ideig szívják el az energiádat/egészségedet/akármidet. Ha megismered a szokások feletti hatalom kulcsát, akkor az egy minimum egy lottóötössel ér fel. Javíts ki, ha nincs igazam.

Mit csinálna tehát egy okos ember? Megismerné a fenti két dolog működését, és megtanulná a bennük rejlő lehetőségeket (akadjócskán) kihasználni. Tudtad pl, hogy ha elalvás előtt tanulsz valamit, arra sokkal jobban fogsz emlékezni, mintha napközben tanultad volna? Most már igen.

Életed harmadát alvással töltöd, a maradék több mint felét pedig a rutinból végzett dolgok teszik ki. Ez az életed minimum 2/3-a. Talán nem hülyeség ezt az “aprócska” hányadot jobban kézben tartani…

Vedd észre az igazán fontos dolgokat.

A minap például azt kellet újra megtanulnom, hogy BKV = sátán. Kirabol pénzügyileg, időileg és borzalmasan ingerültté tesz. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy egy évben hányszor használom ezt a szolgáltatást (amikor az utóbbi szót leírtam, hahotáznom kellett), de e kevés alkalmakkor is mindig ledöbbenek.
A gond ott van, hogy ezeket pikpakk elfelejtem. Ma nekem kellett elnézést kérnem, mert kilukasztottam az arcpirítóan drága jegyet.

Dani, jól vésd a fejedbe: bkv. Never. Ever.

Ha már az előző írásomban a vallást hoztam példának, ajánlom kend figyelmébe R. Dawkins észosztását, ami nem titkoltan az előző bejegyzés ihletője volt. Vigyázat, könnyen nézőpontváltást – de minimum sokkot – eredményezhet ez a 25 perces klipp!

Dawkins szavai egyébként a PopTech fedőnevű zseniális konferencián hangoztak el, melyről azt kell tudni, hogy nincs konkrét témája. Célja van, ez pedig az inspirálás, a kreativitásra fogékony elmék “beporzása”. Az esemény arról szól, hogy egy festői környezetben fekvő, puccos színházterembe meghívnak több tucatnyi olyan embert, akik gondolkodása eltér az átlagtól. Nos, mondanom sem kell, hogy ebből elég jó dolgok szoktak kisülni. A honlapjukon találsz egy jó kis válogatást az elmúlt évek legjavából, de ha nem is mindet, Dawkinst, Gladwellt, Eno-t muszáj megnézned és végül Zoe Keating nú-wave csellószólóját sem hagynám ki.

A poptechnek amúgy van egy riválisa a TED, ahol hasonlóan szerteágazó témák bukkannak fel és számos nagyágyú próbál egy kis gondolkodásra bírni téged.

Egy-egy ilyen performansz mp3-as változata ideális alternatívája lehet, amkor munkába/iskolába/manikűröshoz menet zombiként bámulsz ki a tömegközlekedő járműből.

Kiegészítés: Philippe Starck (ő tervezte a pókformájú citromfacsarót) TED előadása. “we are supermonkeys, and god is the answer when we don’t know the answer.” Piszkosul vicces a csóka.

Bon apetit pour lö creative juices…

Egy biztos: a neveltetés egy kobaltkeménységű bevonatot képez az ember elméjén, köszönhető ez annak, hogy az első 20 évben a legképlékenyebb az agy. Amellett, hogy a nevelés egy biztos alapot ad(hat) az embernek, ennek az erős “bevonatnak” megvan a hátulütője is – a tisztánlátást gátolhatja.

Ragyogó példa erre a hitvallás. Amióta vallás létezik, az emberek 98%-a abban a vallásban látja az igazságot, melyben felnevelkedett. Mondom nevelkedett. Az édesanyja hasában a kisgyermek még nem keresztény, buddhista etc. Sőt, egészen odáig nem lehet az, amíg tudatára nem ébred. Miután a családja megtanítja neki, hogy miben kell hinnie, szépen követi a hagyományokat, és abban a hitben éli le az életét, hogy övé az igazi hit. Pedig ha egy keresztény mondjuk Irakban született volna, akkor 98,5%, hogy muzulmán lenne a hite, és azt tartaná igazinak. Vajon bármely vallás radikális hívői elgondolkodtak ezen, mielőtt szent háborúba mentek volna, és ölték volna egymást halomra immáron több ezer éve?
A vallás mellett megemlíthetném a politikai nézetet is, mint erős nevelési produktumot. Bár a politika egy pöppet megfoghatóbb műfaj, mint a vallás (igaz, a manipuláció miatt egyre nehezebb az igazságot kigubancolni), de mégis hasonló az ősök befolyásoló tényezője.

A neveltetés óriási hatását nem sokan vitatják, viszont azt igen (köztük én is), hogy felnőttként már alig-alig változik az ember hozzáállása a dolgokhoz.

Életed során igenis találkozhatsz olyan tanítással/tanulsággal, mely gyökeresen változtatja meg a bitangerős, beléd nevelt nézőpontot és ezáltal az egész életedet. Ez a változás gigantikus is lehet; pesszimistából optimista, gyilkosból Terézanya, k.rvából apáca – és vica versa. Az ember radikálisan megváltozhat. Radikálisan megváltozhatsz. Ennek fő feltétele a nyitottság.
Ha nyitott vagy, akkor a nevelés ereje ugyan nem gyengül, viszont a többi igazságot sem rekeszted ki. Heló kreativitás megint.
A másik feltétel pedig az, hogy keresed-e azokat a dolgokat, melyek képesek megváltoztatni (jobbá tenni), vagy éled a megszokott – beléd nevelt – életedet.

Visszaolvasva ezt a bejegyzést kicsit olyan érzésem támadt, hogy a drogosoknak ilyen dumát szoktak lökni, hátha lejönnek a szerről, de talán egy józan ember is tud mit kezdeni ezekkel a gondolatokkal

Keresd a másik igazságot is!

Tudod mostanában mi tartja bennem a lelket – sőt magasba emeli! – , amikor futárnyelven szólva “szopóágon vagyok”? Tudod, amikor egy láthatatlan lény bemutatja neked a lúzer jelet, amikor legszívesebben kilőnéd magad az alfa kentaurira, de minimum a Plútóra.
Nos, ilyenkor eszembe jut a jó öreg no pain, no gain szállóige, ami kb annyit jelent, hogy a jutalom mértéke egyenesen arányos a küzdelem mértékével. És mivel esetünkben a szívás óriási, ezért a NYEREMÉNY is az, ami jelesül a tanulság lesz.

Úgy gondolom, hogy ha tudod mit akarsz, és az odavezető úton vág beléd a ménkű, akkor valószínűleg később is belefutottál volna. Mit gondol tehát aki nem csak az érem egyik oldalát látja? “ahh, ezen is túlvagyunk, jó kis tanulság volt!” Ne feledd, hogy nincs abszolút rossz, csak néha a jóság jól elbújik.

Lásd meg a nyereményt!

Látva azokat a pajtásokat, akikkel együtt koptattam az iskolapadokat és együtt végeztük be a “kötelező” küldetésünket az érettségi/diploma megszerzésével, azt kell megállapítanom, hogy valami nagyon el van itt kufircolva. Azt látom, hogy a mai fiatalok túlnyomó többsége fogalom nélkül kezd bele az iskola utáni életbe. Két népszerű út van, amin elindulnak: a vagányabbik fele elhúz külföldre, és elkezd valami ótvar melót, a másik – mivel nincs fogalma mit is akar csinálni – el kezd pánikolni és vadul sasolja az álláshírdetéseket, keresve a számára jól csengő, “úgy tudom ez valami jó dolog”-típusú kulszavakat. A második verzió valószínűleg igényesebb munkát talál itthon, mint a külföldi dzsungelharcosok, de fejére kenheti a feleakkora fizetését. De nem is az a lényeg, hogy ki jár jobban. Vegyük észre a problémát: az embereknek nincs olyan céljuk, amit szívből-lélekből el akarnak érni.

Gondolkodtam a jelenség okán, és támadt egy utópisztikus ötletem. A dolog nagyjából a spártai beavatás és a vallásos zarándokutak filozófiáját ötvözi.
A középfokú oktatódás vége felé – amikor az első komoly döntést meg kell hoznia az embernek a jövőjét illetően – egy pár hónapra elküldeném a brancsot egyfajta zarándokútra. Nem pénztkeresni, hanem “csak úgy élni”. Megélni a dolgokat.
Egy szál hátizsákkal és betevőre elég pénzmaggal. Az úticél igazából teljesen mellékes, az úton történő dolgok fogják megváltoztatni az embert. Egy ilyen út a lehető legideálisabb körülményeket biztosítja a tanuláshoz: a lehető legerősebb motiváció (az életed a tét), az összes érzéket igényelő ingeráradat – az ember feje ovis kora óta először megint átáll szivacs üzemmódba. Ahogy valaki elkezdi megtapasztalni a teljesen új környezet működését, új horizontok nyílnak meg a gondolkodásában, elkezdi meglátni a lehetőségeket, amit a Földgolyó nyújthat számára. Ez remek dolog, de a lényeg csak most jön: elkezd végre magával tárgyalni .

Gondolom sokatoknak ismerősen cseng az El camino spanyol szócska. Igen egy Chevrolett típus, de leginkább a keresztény világ leghíresebb zarándokútja. Ismerek néhány embert, aki végigment rajta, és mindegyiküknek gyökeresen változtatta meg az életét.
Pedig nem csináltak semmi extrát: gyalogoltak hegyen-völgyön át, többé-kevésbé egyedül. Nem történt velük semmilyen csoda, nem nyíltak meg a hegyek, nem jelent meg nekik a Kisjézus, sőt még a hallott dédnagymamájukkal sem tudtak csevegni, mégis. A zarándoklat egy működő dolog. Lengheti körbe vallásos hacacáré, valami egészen biztosan történik az út közben az emberek fejében, helyére kerülnek a dolgok. Egy ilyen út lényege az, hogy egyedül vagy, senki nem hozza meg helyetted a döntéseket és RÁ VAGY KÉNYSZERÍTVE, hogy úgy cselekedj, ahogy te akarsz, rád szakad egy felelősséggel vegyített ordasnagy szabadság.
Úgy vettem észre, hogy manapság társaságfüggők az emberek, félnek egyedül lenni. Beleplántálják az emberbe, hogy félelmetes világban élünk, de talán az is könyökig benne lehet a dologban, hogy amikor egyedül vagy, szembe kell nézni önmagaddal, a belsőddel, ami választ keres bizonyos kérdésekre. Mondjuk arra, hogy mi a céljod, meg hasonló apróságokra.

Még valami. A lurkó csomagjába – persze az elmaradhatatlan hamubasült’ mellé – tennék egy pár papírcetlit, amire kérdések vannak felírva, azzal az utasítással, hogy naponta csak egy cetlit nyithatnak szét. Olyan kérdések, melyeket ma a legtöbben elfelejtenek feltenni maguknak (és legtöbbjük soha nem is teszi fel). Nem a kérdések ABSZOLÚT megoldásának megtalálása a cél, hanem elkezdeni a válaszok megkeresését.

Mire a vándor az út végén hazaér, nagy eséllyel helyére kerülnek bizonyos dolgok, egyrészt saját magával kapcsolatban, másrészt magával a világgal. Egy ilyen néhány hónapos világjárás szerintem simán felér négy év főiskolával. Ha túléli az ember, haha.

Világjáró szemesztert az iskolákba!

A menedzserek és menedzserinák feladatai, meg úgy általában a komplex dolgok megkövetelik, hogy apró cafatokra robbantsuk a nagy prodzsektet, és az éppen soron következő tennivalókból egy kis listát készítsünk. Manapság vírusként terjed a GTD mémje, mely filozófiának alapkövét jelentik ezek okosan szervezett listák. A mostani mondandóm célja nem az, hogy istenítsem a legminimálabb és legpraktikusabb “tudunoteszt” a Hipsters’ PDA-t(hopp, de mégis…), hanem az, hogy miért nem kerülnek bevégzésre a rajta szépen libasorban álló tennivalók.

“…pedig, amikor felvésem rá a feladatokat, akkor olyan jó érzés fog el” – mondja Klára, a vékonycsíkos kosztümben szorgoskodó üzletasszony. Kedves Klára, mindenki így érez, mert amikor kegyed ráírja a papírja a teendőket, akkor a lelke megszabadul egy kis tehertől. Kicsit rend lesz. Ebben az eufóriában megszépülnek a dolgok, és ha egyből belekezd az első feladatba, akkor az könnyen fog menni. Igen ám, de szépen peregnek a percek-órák és a lendület megszakad. A listán lévő, addig csábítónak tűnő feladatokra valami fura köd száll.
Amikor Klára legközelebb rápillant a listára, valami rossz érzése támad, pedig ugyanúgy katonásan állnak rajta a teendők, mint amikor az első feladatot megcsinálta.

Mi ez a köd, ami beborította a kedvenc kis listánkat? Ez bizony a kötelezőség nyomasztó érzése. Ránézel a listára, és minden egyes feladat ordít feléd, hogy “engem csinálj, engem!”. Ki ne pánikolna be a rikoltozó feladatoktól?(azon kívül, aki nem ír listát, haha) A bátor szamurájok. Ők bizony, ők nem félnek. Mert mit csinál egy szamuráj? Egyenként ragadja ki áldozatait és vágja őket ketté torzóban a katanájával. A hosszú tudú-listával is ez tehát a teendő: ragadj ki egyet, és találd meg benne újra azt a jóságot, amit akkor éreztél, amikor ráírtad a listára. Felejtsd el, hogy utána kígyózik a sor.

Ha így teszel, nyersz.

Összpontosíts újra és újra

Az a jó a holnapokban, meg úgy a múló időben ab ovo, hogy mindig tiszta lappal kezdhetsz. A múlt már csak az emlékeidben van, az számít, amit mindjárt meg fogsz tenni. Pislogsz egyet, ásítasz, kattintasz egyet az egérrel. Választhatsz, hogy bezárod most a böngészőt vagy tovább olvasod a szöveget. Néha elfelejtjük, hogy változtathatunk és csak visz a hullám. Jobbanmondva vitetjük magunkat.

Akármilyen rosszul sikerült a mai napod, holnap az életed legjobb napját élheted meg. Ha elkufircoltad a napodat (ahogy én tettem tegnap), akkor választhatsz:

a) nem változtatsz semmit a fejedben, sajnáltatod/emészted magad, hogy nem csináltad meg a kitűzött feladataidat, és ennek következtében a következő napot ilyen önmarcangoló, “degyíkvagyok” állapotban kezded – ahogy előző nap abbahagytad. Vagy.

b) vagy lezárod a (nyomasztó) múltat és úgy alszol el, hogy te vagy az atyaúristen, a legnagyobb ász, de előtte eltervezed hogy másnap megváltod a világot minden értelemben. Tiszta lappal kezdesz.

Irígylem azokat az embereket, akiknek ez az újrakezdeni-mint-ha-mi-se-történt-volna egyből megy, és minden kudarc után “rebootol” a lelkesedésük. Vannak ilyenek. Jó nekik.

Ha rossz passzban vagy, reboot ya’  self.

Mindig van valami a marionett bábú madzagjainak túlsó felén. Ez a mozgató. Sokféle módon hívhatják: motiváció, hajtóerő, ösztöke, mozgató.
Ez dönti el, hogy vigyorogva vagy fogcsikorgatva fogod megcsinálni az előtted álló feladványt. Ha jó helyről jön a késztetés, akkor a vélt képességeidet messze képes vagy túlszárnyalni, sőt még a fájdalom is átalakulhat valami – ha lehet ilyet mondani – jóleső kűzdelemmé. (úristen, tényleg azt hiszik az emberek, hogy az élsportolók képesek lennének nap mint nap fájdalomban tobzódni az edzéseken?) Ha viszont rossz helyről érkezik a kraft, akkor még az egyébként kellemes dolog is érzéstelenítés nélküli gyökérkezeléssé válhat.

Bármit csinálsz (megvakarod a kislábujjadat, kinézel az ablakin, whatever), mindig van valami motiváció, a kérdés csak az, hogy milyen erős és honnan jön. Ha gyenge a motiváció, akkor az eredmény is gyenge lesz, ez teljesen biztos. Motiváció nélkül kb. úgy vánszorogsz, mint az autó amit emberek tolnak. Ellenben, ha erős a késztetés, akkor a motor hajtja az autót, és tépsz(nem úgy) mint a veszettfene(c).

Most biztos hümmögsz magadban, hogy NYILVÁN így van, de – mint oly sok más evidens dolgot – ezt is alulértékelik azok, akik ma a tanulással foglalkoznak (legyen az tanuló/tanító), pedig egy kis furfanggal egy öngerjesztő tanulási folyamatot lehetne beindítani bárkiben. Ráadásul ehhez még kis agymosó mikrocsippeket sem kell beépíteni az emberek fejébe.

Meggyőződésem, hogy ennek a hajtóerőnek van a legnagyobb jelentősége a tanulás nevű folyamatban, ebben van a jövő. És igen, a motiváció tudatosan is agyusztálható – az nem egy isteni sugallat. A mágia korán már túlléptünk.

Figyelj a zsinegekre!