Én nem hiszek abban, hogy csak a tradicionális úton lehet a munkát elvégezni, hogy a komoly dolgokat csak akkor lehet elérni, ha a bevett szokásnak, módszereknek megfelelően csinálod. Sőt, meg vagyok róla győződve, hogy ezek a bizonyos bevett dolgok még gátat is jelenthetnek a kreativitásnak, hiszen kőbevésett szabályok nem abszolút igazságok – még ha azt egyesek úgy is gondolják. Ez az egyik oka, hogy eszem ágában sincs tanárképző főiskolára menni, vagy picológiát tanulni az egyetemen – megmondanák nekem a frankót olyan dolgokról, amik még egyáltalán nem biztos, hogy igazak.

Gondolom mindenkinek ott van a szeme előtt a tipikus Tudós karakter, akinek megvannak a saját ismérvei (lásd. nemrég a stréber gyíkot), úgymint: fehér köpeny, szemüveg a sok papírmunkától, nem-igazán-sportos alkat, állandóan a laborban gubbaszt és civilben kommersz (könyökkoptatós!) zakót/nyakkendőt, maximum farmert hord (hú,ekkor már nagyon laza). Ezek a “mesterséges” körülmények bizony rengeteg olyan élménytől, ingertől megfosztják őket, melyek talán pont hiányoznának ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a természet törvényeinek megfejtéséhez. Talán segítene, ha saját bőrükön éreznék azokat az erőket, melyeket szeretnének megérteni. A siklás extatikus élménye egy tökéletes hullámcsőben például rávilágíthatja a tudósembert a gravitációs erő helyére a világegyetemet leíró egyesített elméletben. A példa volt nem véletlen.

Nem kizárt, hogy a következő einsteini ötlet egy szörfös/sznóbordos csókától származik, aki egy olyan elméletet dolgozott ki, ami összeszövi a világ ma ismert erőit. A srác – Garrett Lisi – ugyan elméleti fizikából doktorált, de szinte minden idejét szörfözéssel és hódeszkázással tölti.
Elmélete nagyon is reális: a nagyhírű New Scientist magazinban publikálta teóriáját, és a “fehérköpenyes” tudósok is nagyon komolyan veszik. Ha kicsit is érdekelnek a világegyetem dolgai, mindenféleképpen olvasd végig a Telegraph cikkét Lisiről.

Igazi bizonyítékot a szörfös elméletére a nemsokára beinduló svájci részecskegyorsító adhat (feltéve ha nem szippant be minket egy mini-feketelyuk, amit egyesek szerint a gyorsító létrehozhat – ez jövő májusban kiderül )

Vajon igaza lesz az aloha-arcnak? Igazából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megmutatta, nem csak a laborban dolgozó hagyományos tudóskaszt képes ilyen komoly és vállalható elméleteket kigondolni.

Surfs up!

Bizonyos szinten igazuk van azoknak az arcoknak, akik azt mondják, hogy “dehát én tudok tanulni”. Való igaz, hogy minden egészséges emberpalánta egy örökölt tanulási programmal jön világra, hiszen e nélkül pl. nem tudnád ezt elolvasni. Egy nyugis, lassú világban teljesen jól működne és elégséges lenne ez a természetes tanulási képesség, de a mai világ nem ilyen. Nagyon nem.
Mostanság felgyorsultak az események és rengeteg mesterséges dolog vesz minket körül, pedig a tanulási képességet a jóisten a természetes dolgokra optimalizálta. A természetben nincsen szorzótábla, jogszabályok, forszfídbekes dzsojsztik. A mai világban néha olyat is meg kell tanulnod, amihez semmi kedved sincs és sokszor olyan összetett dolgokat, melyeknek a végét sem látod.
Ezek magukban nem rossz dolgok, hanem egy megoldandó feladatok, és szerencsére van is rájuk megoldás.

Az ösztönös tanulás egy évmilliókig csiszolt program, borzasztó hatékony eszköz, csak egy kicsit fel kell javítani a mai kornak megfelelően (jah, sajnos az evolúció pöppet lassabb, mint a jelen technikai fejlődése). Új dolgokra kell megtanítanod a saját tanulási programodat.

• meg kell tanulnod motiválni magadat, hogy akkor is el tudd sajátítani az előtted álló feladatot, ha eredetileg semmi kedved nincs hozzá
• meg kell tanulnod megtervezni a tanulás lépéseit, ha egy nagy és összetett feladattal állsz szemben
• meg kell tanulnod olyan optimális tudati állapotba kerülni, amiben az elméd fogékony az új tudásra, bármikor amikor szükség van rá
• meg kell tanulnod megtalálni a legjobb forrást, amiből/akitől a legjobb tudást kapod
• meg kell tanulnod a tanulás működési mechanizmusait, ami alapján olyan adatokat leszel képes az emlékezetedbe vésni, melyeknek “semmi értelmük” – (pl. egy telefonszám, vagy a csecsemőmirigy latin neve)
• tudnod kell, hogy mit, mikor és hányszor érdemes gyakorolni ahhoz, hogy a leghamarabb az emlékezetedbe vésd.

A sort még folytathatnám, de talán ezek a legfontosabbak.

Szerencsére az ember nagyon leleményes (és kegyetlenül lusta…) teremtmény, így idővel rájön, hogyan lehet a legkevesebb erő és időbefektetéssel a legtöbbet kihozni a dogokból – így a tanulásból is. Miért gyalogolnál, ha mehetnél biciklivel is?

Igen, tudsz tanulni. De tanulhatnál jobban.

Az előző bejegyzésemhez hozzászóló Keiko nevű nagyhajú olvasóm gyakorlatilag továbbfűzte a gondolatomat, és rátapintott egy nagyon pikáns pontra. Teljes egészében idézem, mert nagyon jól elkapta.

“A határok számomra annyit jelentenek, hogy bizonyos szellemi korlátok miatt saját, az adott esetben egyértelműen negatív “hiedelemvilágot” építek fel magamban. Az emberek legtöbbje ezt teszi, tudattalanul vagy tudatosan, de mindenesetre elfogadva egy jelenséget tényként, aminek létezése nem is biztos. Banális példa: nem tudok nejlonszatyrot kinyitni. Értsd: boltan pici szatyor, amivel perceket bíbelődöm, mire mellettem a rokkantnyugdíjas már feleannyi idő alatt 10 szatyrot pakolt tele. Következmény: frusztráció, majd a jelenség tényként való elfogadása. A dolog mélyan beépül a tudatomba és minden egyes zacskónyitós szituban begörcsölök, mert “tudom”, hogy nekem ez nem megy. A példa bármilyen röhejes, mindenki tele van ilyen “hiedelmekkel” magával kapcsolatban. Valaki nem tud megtanulni vezetni, rossz matekból vagy elhiszo, hogy soha nem fog tudni jól főzni. Ezek igen erős határok. Első lépés a tologatás felé: ismerd fel, hogy mi a hiedelem. Majd bízz magadban és ne add fel, ne légy lusta és menni fog. Szerintem a tanuláshoz vezető úton akkor tudsz elindulni, ha bízol magadban. Azóta profi zacsinyitó vagyok. Tényleg.”

Először is gratulálok a zacskónyitogató képességhez, másodszor pedig én is rákontráznék a kontrára. Az a nagy büdös helyzet ugyanis a fent említett határral, hogy ez mind közül a legalattomosabb. Alattomossága abban rejlik, hogy állandóan gerjeszti magát és egy idő után olyan erőssé válik ez a kis démon, hogy még a határtalan önbizalmú emberkék sem tudnak vele mit kezdeni. Ez nem egy kis fakerítés, hanem gyakran egy berlini fal. Saválló acélból.

Az elején könnyű lenne elbánni vele, de ha nem sikerül, akkor a következő alkalommal már bennünk van a görcs, és beindul az ördögi kör: meg akarod csinálni, de leblokkolsz, mert láthatatlanul eluralkodnak rajtad a régi rossz emlékek (idővel ugye egyre több emlék). És valóban mindenkiben van ilyen kis genyó, ha egy kicsit magába néz. Vannak zacskós kaliberű démonok, de akadnak olyanok is, amik az egész életre kihatnak.

Mi a megoldás? Ahogy Keiko is írta, először is tudatosítanod kell magadban, hogy mi a szitu, ekkor legalább már azt tudod, hogy mi ellen kell harcolnod. Eztán – a kis genyó erősségétől függően – jöhetnek a kis trükkök, amivel ráveszed magad a cselekvésre, és addig küzdesz, amíg nem sikerül megcsinálnod.
Leírva könnyűnek tűnik…

Azt hiszem most fogok egy papírt és leírom a saját kis mumusaimat, hogy egy ördögi terv segítségével jól seggberúghassam őket.

Te tudod mik a mumusaid?

Mindenkinek vannak határai, de az a határ csak egy adott állapotra vonatkozik. Mihelyst tovább mész, a határ ledől. Persze lesz újabb, de az előző határ által lezárt rész már a tied. Elsajátítottad. Minél kijjebb tolod a kerítést, annál nagyobb lesz a játszótered.
Ja, igen, lehet sírni, hogy a határtologatás az fáradtságos meló. Az hát, ilyen a popszakma. Viszont annál talán nincs rosszabb, amikor olyan kicsi a tered, hogy éppen meg tudsz fordulni, és irigykedve nézed azokat, akik a kerítés túloldalán vannak.

Legtöbbünk azt sem tudja, hol vannak a határai. Honnan is tudnánk, hiszen nem tapasztaltuk meg a limitet. Nem merünk hibázni, nem merjük végsőkig feszíteni a húrt – pedig sok esetben semmi nem történik ha elszakad – apró horzsolások talán lesznek, de a Föld attól még nem szűnik meg forogni.

Szoktam bringázni a hegyekben. Az idei nyárig azt gondoltam, hogy egy 100km-es hegyi túra lemerít annyira, hogy másnap már csak díványos program jöhet szóba. Mígnem egy cimborámmal egy hét alatt egyhuzamban megcsináltunk 500km-t. Ez napi 70-80 km-t jelent komolyabb regenerálódás nélkül. Ebben az egy hétben rájöttem, hogy a teljesítőképességem határa távolabb van, mint valaha is gondoltam. Szintet léptem. Pusztán a tudat, hogy a határom még jóval odébb van, óriási erőt adott. Az történt, hogy a nehéz fogalma átértékelődött bennem. Nem én lettem erősebb, csupán a hitem változott meg, és ezért megyek azóta (sokkal)jobban. Ahhoz, hogy ki tudd használni, ami benned van, át kell lépned a (képzelt) határaidon. Ha naponta megteszed, akkor gyorsan, óriási játszótered lesz.

Minden nap tolj egyet a határaidon.

Miért használtam az übertrendi „kúl” jelzőt az iménti bejegyzés címében? Igazság szerint ma a tanulás fogalma cseppet sem az. A tanulás a mai ember fejében egyenlő az iskolával, ami „kötelező”, „unalmas” és azt tanulod, amit meg akarnak veled tanultatni.

Ott van például a „jó tanuló” (a.k.a. stréber gyík) sztereotípiája, aki rombuszmintás gyapjúmellényben, baloldalra nyalt pomádés hajjal, sztk-keretes szemüveggel, kordbársony nadrágban, hóna alatt könyvekkel csámborog. Nos, érthető, hogy semelyik épelméjű ember nem akar rá hasonlítani. A sztereotípiáknak mindig van alapjuk, jelen esetünkben az iskolai körülmények termelték ki ezt a tipikus emberfajtát. És itt van a kulcs. Azért van negatív színezete a tanulás fogalmának manapság, mert mindenki az iskolához kapcsolja.

A tanulás többről szól, mint a jó öreg iskoláról (oldskool?). A suli csak egyetlen apró pont a tanulás nevű bazinagy gömbön.

Ha átlépünk az iskolán, akkor a tanulás fogalma teljesen más értelmet nyer. Aki jól tanul a nagybötűs életben, azt nem strébernek, hanem sikeres embernek hívják. Ilyen egyszerű. Ő az, aki gyorsan reagálja le a változásokat, ő lesz az, aki az új trendeket megérti és meglovagolja, ő fog diktálni és ő fogja irányítani a buta birkákat. Ismeri a változó körülményeket, éppen ezért látja a felbukkanó lehetőségeket. Folyamatosan építi magát. Nem mások tantervei alapján, hanem a saját értékrendje szerint. És mindezt élvezi is. Szentségtörés? Paradigmaváltás.

Meggyőződésem, hogy nincs annál nagyobb hatalom, mint a tanulás mesteri képessége.

Ideje felébredni srácok.

Tanulás = a királyok útja

Mindennek oka van, nyilván annak is, hogy miért vagyok a tanulás megszállottja évek óta.
Hiszem, hogy mindenben van valami jó, csak fel kell ismerni. Nos, a tanulásban én minden eddiginél több jóságot ismertem fel.

• Ez az alapja mindennek, ez váltja valóra az álmaidat (igen többes szám, mert úgy gondolom, hogy nem EGY álom van az ember életében, hanem álmok sorozata)
• Nem tudsz olyan problémát mondani, amit nem old meg. Nagyotmondásnak tűnik? Mi is a probléma: valami, amire nincs még megoldás. Megoldani valamit ésszel lehet, és az ész tanulásból ered. Bumm.
• Jobbá tehet téged és a többi embert is
• Az előzőből következik, hogy jobb hellyé teheti a Földet
• Segít megtalálni és meglátni a szépet
• Megajándékoz a gyors alkalmazkodás képességével
• Bármilyen képességet gyorsabban tudsz elsajátítani
• A tanulás által vagy képes csodás új dolgokat alkotni, kitalálni, felfedezni
• Egyetemista csajok

Summázva: Kihúz a rosszból és beletesz a jóba. Azt hiszem ennyi elég is.

- hé, figyu, szoktál te tanulni?
- Persze, iskola meg minden
- És ki tanított tanulni?
- Miva’? Senki, de azt nem is kell tanítani.
- Miért, szerinted amit te tanulás címszó alatt csinálsz, az a lehető legjobb módszer?
- Hát, izé. Most hogy mondod, valszeg nem. De miért kérdezed? Van valami furfang, amivel gyorsabban tudsz tanulni?
- Ha megismered, hogy a koponyádban lévő zselétömb milyen törvények alapján működik, akkor nyilván sokkal jobban ki tudod használni a lehetőségeit.
- És az ilyen értelmetlen zagyvaságokat is könnyebben meg lehet tanulni, mint az évszámok, vagy idegen szavak?
- Ja, igazából azokra is érvényesek a tanulás törvényei.
- És ezt nekem miért nem mondta eddig senki?
- Látod, ez egy nagyon jó kérdés…

Ez a beszélgetés egy álmatlan éjszakán zajlott le a fejemben, a kíváncsi és a „birka” énem közt. Hogy skizofrén vagyok-e az itt most nem érdekes, az viszont annál inkább, hogy egy megoldandó kérdés merült fel, amire évek óta keresem a választ, és lassan kezd összeállni a kép.

A kérdés a következő: hogyan tanul leghatékonyabban a homoszápiensz ?

Ezt fogja boncolgatni ez a blog.

The is lit.

helo.