A nyomasztó jelen csak egy maskara
Tegnap este tiszta lelkiismerettel feküdtél le pihenni? Nem halasztottál el valamit, amit a nap végén sajnáltál? Egy telefonhívás, egy szó, egy séta ami kitisztította volna a fejed, egy bármi ami ott lapul a teendőlistádon, de már lassan kifakul a tinta. Igaz, holnap is nap lesz…
Mostanában azon töröm a fejem, hogy mi mindent tehettem volna meg “bűntetlenül” kölökként, de valamiért mégsem tettem. Nem húztam meg a lányok haját, nem kérdeztem meg, mi van a csillagokon túl, nem mentem oda a grundon focizó scárokhoz, nem ugrottam bele nekifutásból a derékig érő sártócsába, nem kérdeztem zavarbaejtő dolgokat komoly emberektől. Talán vártam a másnapra, pedig semmit sem vesztettem volna. Tíz év múlva valószínűleg ugyanúgy fel fogom tenni magamnak a kérdést és ugyanúgy arra fogok kilyukadni, hogy semmi sem nem történt volna, ha… A mút dolgai gyerekjátéknak tűnnek – és valójában azok is -, de a jelen valamiért túl nagy komolysággal vértezi fel a cselekedeteket, nyomást tesz az emberre. Pedig valójában egy nagy cirkusz az egész (és tudod, hogy a jövőből visszanézve is így fogod látni). Ha ezt tudatosítod, akkor könnyebb legyőzni a jelen nyomását.
Szép lassan próbálom megtanítani magam, hogy szinte bármit megtehetek a jelenben. Kezd alakulni, de mindig van hova fejlődni. Azt hiszem ezt is meg lehet tanulni…
November 27th, 2007 at 2:31 pm
Azt szokták mondani, hogy általában nem azt bánod, amit elszúrtál, hanem amit egyáltalán nem léptél meg.
Épp Eckart Tolle-t hallgattam tegnap (Practicing the Power of Now). Átadni magad a jelennek, túllépni a “sztoridon”, meglátni, hogy az egész csak egy színjáték ami a Te fejedben zajlik, és hogy van élet az ego-n túl ami folyamatosan a jövőben és a múltban él… ez iszonyatjó dolog. Szinte mindegy az élethelyzet, mindegy mennyit szívtál eddig, mindegy mi jöhet a jövőben, akár tragédiák, akár egy betegség, akár egy utazás ami lemondásokkal jár.. ha megállsz egy pillanatra és visszatérsz a jelenbe, ott az idő nagy részében nincs is probléma. Ez persze nem azt jelenti, hogy megtagadod a valóságot; sőt, épp arról szól, hogy elfogadod, ami van és kívülről szemléled a történéseket.
Szerintem nem a jelen vértezi fel túl nagy komolysággal a cselekedeteket, hanem az ego, aminek van egy világképe, hogy ki vagyok én (az eddig a pillanatig tartó múltam alapján) és van egy elképzelése, hogy mi fog történni. A jelenben meglépni valamit nem tűnik nagy dolognak. Ha hozzájön a sztorid és a “de mi lesz ha” képzelgések, akkor van gáz
És az esetek nagy részében így él a [kevésbé tudatos] ember.
a manifesztáció folyamata: gondolatok -> érzelmek -> tettek -> eredmények
Az az igazi, ha középen megtöröd a láncot, és nem az érzelmeid irányítják a tetteidet, hanem a hosszútávú céljaid, vagy hogy milyen ember akarsz lenni, vagy hogy milyen életet akarsz élni. Ez azt jelenti, hogy minél többször lemondasz a jelen kényelméről (komfortzóna = az érzelmeim alapján cselekedni: most fáradt vagyok, most nyűgös vagyok, most nincs kedvem, nem merem, mi lesz ha) a hosszútávú eredmények érdekében, annál sikeresebb vagy az adott területeken.
Amúgy sártócsázni felnőtt korban is királyság
http://youtube.com/watch?v=V3NB1NOiOt8
keep it up’
November 28th, 2007 at 8:38 pm
Tollét miért nem tanítják a suliban? Érdekesnek tűnik, úgyhogy azt hiszem én is rávetem magam a vinyón pihenő E.T. anyagra!
Ami a jelen feláldozását a jövőért gondoloatot illeti, szerintem nem lemondani kell, hanem úgy alakítani (vagy legalábbis hozzáálni), hogy a jelen kihívása is bitang érdekes kihívás.
yeah, zen is the nu sh!t+