In spiratio – egy kis kreatív beöntés

Egy kis üccsi a sok tömény után. Szó szerint üdítő, mert amiről most szó lesz, az valóban az elme felfrissítője.

Nem csak a bohém festőknek, költőknek és a többi művésznek kell ihlet, hanem mindenkinek, aki igényli azt, hogy állandóan friss gondolatokat, ötleteket dobjon ki a „szürke” zselétömb. A művészek abszinth-tal, vicces dohányfüvekkel és egyéb pszichedelikumokkal pezsdítik fel a szürkeségbe borult elmeállapotukat, de van egy sor kevésbé káros „múzsa” is. Én a szépségre esküszök, de vannak borult elmék, akik a rútra indulnak be, az egésznek igazából az a lényege, hogy új és karakteres legyen. Ennyi a kritérium. Egyáltalán nem számít, hogy nem a saját területedhez kapcsolódik, sőt teljesen más craft-ban látott ötlet pompásan beteljesítheti a keresztbeporzás folyamatát, amiből nagyon durva dolgok tudnak kisülni.
Számomra például a formatervezés és a grafika jelenti a kimeríthetetlen instant ihletkutat. (Jó, mondjuk az én területemre mindent rá lehet húzni. Kicsit olyan dzsolidzsóker, mint a Porse az Autósrágóban)

A jövőben lesz jó néhány ilyen ihletadó(nak szánt) bejegyzés, ahol az éppen aktuális kedvencemet zúdítom ide nektek, hátha nektek is beüt az anyag. Kezdésnek jöjjön egy olyan oldal, ahol nem kell gondolkodni, csak nézni ki a hihetetlenül szép fejünkből – gyakorlatilag képekből áll az egész. Ideális egy munkában letompult, olvasni már képtelen elme felpezsdítésére. Notcot.org Ha még futja olvasásra is, akkor érdemes ránézni a .com kistesóra is.

Finom vörösbor, coolhunter weboldal ide vagy oda, rövid életem tapasztalata alapján az utazásnál nincsen intenzívebb ispirációkoktél. Tegye fel a kezét, akit nem ihletne meg egy alant látható ingerorgia!

 

hobbitkák

4 Responses to “In spiratio – egy kis kreatív beöntés”

  1. exxo Says:

    hát nekem ez töményebb volt, mint az összes többi idáig együttvéve. egyébként utazni bazira unalmas, fárasztó és agypusztító IS LEHET. jó kis 30 órás buszút. egyébként abszolút egyetértek a többivel. pisz out

  2. N Says:

    A szépségen kívül a szerkezet inspirál még nagyon, illetve az abban rejlő szépség. Mindig is imádtam a Discovery-s és NatGeo-s építkezéses filmeket. Most itt építkeznek mellettem és teljesen lenyűgöz az egész, plusz érzem a párhuzamot egy épület felhúzása és egy webes keretrendszer vagy vállalkozás felépítése között. Kreativitás rlz.

  3. Keiko Says:

    Ami engem legutóbb “beindított” az Hundertwasser, nem tudom kiverni a fejemből, OK, nem is akarom.
    Egyébként az utazás inspiráló hatása kontra 30 órás buszút teória számomre nem egyértelmű. Példa: Franciahonba utaztam busszal, hát az legalább 30 óra volt, őrült soknak is tűnt és elgyötört. Két élményem volt, ami viszont páratlan és megcsókolnám az emlékezetemet hálám jeléül, ha tehetném, amiért ezt a két képet ilyen élénken elraktározta nekem. Kép 1: éjjel álmosan felébredtem, kint sötét, korom, nem is tudom hol járunk, busz duruzsol, mindenki alszik, kint puszta, tomboló vihar, villámok a sík talaj felett. Kép 2: hajnali ébredés, busz megint dorombol, mindenki alszik és a némaságban tőlem jobbra megláttam egy völgyet, lenéztem mint valami hatalmas óriás és apró házakat láttam, ködbe veszni, körülöttük hatalmas hegyeket, ahogy békésen óvták a kis falut, és középen egy meseszép, bársonyfényű tavat. Nekem ez bőven sok volt, kárpótolt mindenért, ami az út alatt kellemetlen volt. Tanuld meg meglátni a szépet :-)
    Ez olyan, mint ha elmegyek egy kiállításra és míg mindenki arról beszél, hogy milyen kevés képet hoztak el és azok elrendezése és megvilágítása sem megfelelő, addig én ha egyet találok, ami csodadzép, már azért megérte eljönnöm és leülök elé és csak örülök, hogy vagyok és kaptam valami szépet. (tuti romantikus regényeket kéne írnom, bocs az ömlengésért, a fiúk az ilyet nehezen tűrik tudtommal)

  4. exxo Says:

    legalább “inspirált” a “30-órás-buszút”-gondolatom is :D

Leave a Reply