Vadászni és gyűjtögetni

Ha van egy fél órád, és van kedved elrepülni képzeletben a Svájci-Alpok hófödte lejtőire, akkor katt ide. Igen, jól látod, ingyen van. Tucatnyi csúszós filmet láttam már, de merem állítani, hogy ez mindközül a legeredetibb, legstílusosabb. Egyszerűen átjön a hódeszkás mojo. Ha ettől nem érzel ellenállhatatlan késztetést, hogy felcsatold a lábadra a dekket (és megtanulj VÉGRE csúszni), akkor semmitől.
Csodálatos vágások, kameraállások, nem-hiszed-el kaliberű trükkök és a süket vaker, amit a narrátor tol – simán fetrengve röhögős néhány rész.

Az a hihetetlen, hogy ezért egy lukas fityinget sem kérnek – és itt jön a képbe a motiváció, ami nélkül nincs erőfeszítés ergo tanulás sem. Miért tettek bele ennyi energiát a srácok, hogy egy ilyen filmet leforgassanak, hogy aztán pusziért a világ elé tárják? Dedication. Belső tűz. Minden egyes képkockán látszik, hogy élvezik a dolgot, orbitális flow-ban vannak. A motivációjuk belülről jön, nem a zöldhasúak miatt. Nyilván nem saját zsebből fedezték a forgatást, sorakoznak is a szponzorok a film végén, de hogy ebből a filmből nem sok pénzt látnak, az tuti. (mondom én a magyar fejemmel, de nyilván jól fognak járni a srácok: mivel ingyé’ van, terjedni fog mint a vírus, ebből pedig jócskán profitálnak a szponzorok és nem uccsó sorban a svájci síturizmus – helo hosszútávú gondolkodás)

És mitől ilyen botrányosan ötletes a film? Megintcsak a belső hajtóerő: nincs nyomás, nincs megfelelni vágyás, nincsenek gátlások. Ha elcsesznek valamit, akkor nem esnek el a nagy dohánytól – és ez a szabadság szárnyakat ad. A “creative juice” úgy áramlik a filmben, mint a hegyről lezúduló gleccserpatak. Egyenesen bele az agyadba.

A mostani bejegyzés ihlete és a film aláfestő muzsikája a Morphologue-tól származik. (hihetetlen, de ez is térítésmentesen leszippantható az oldalukról!)

Neked, szeretettel. Köszi srácok.

True Dedication – erről szólt a mai történet.

A próba szerencse a tanulás legprimitívebb formája. Félre ne értessék, semmi bajom vele, egy tényt tettem közzé. A dolog ugye úgy működik, hogy Jenőke (aka. a tanuló) megkóstolja a fiolában lévő kis pirulát, és vagy nagyon rossz lesz neki – orvosság esetén – vagy örülni fog, mert az a doboz, amiről semmit sem tudott emendemsz csokigolyókat rejt, ami csak a szádban olvad, nem a kezedben. Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de hozzátenném, hogy a kezedben is simán olvad. Jenőkénk ebben az esetben tehát FOGALOM nélkül, mondhatnók próba-szerencse alapján döntött. Ezt a primitív tanulási módot úgy szokták elegánsan mondani, hogy „tapasztalat alapján tanul” valaki.

Természetesen a próba-szerencse típusú tanulással is hihetetlen sikereket lehet elérni, de temérdek idő kell hozzá, amíg rájövünk mi működik és mi nem.
Régen mindenki így tanult, hiszen fogalmuk sem volt a dolgok működéséről.

Vegyünk egy jó kis példát: a japán kardkészítő mestereket. Művészi tökéjre fejlesztették a kardkovácsolást, de ehhez kellett x ezer év. Úgy jöhetett létre hosszú idő után a „tökéletes” kard, hogy mindig megváltoztattak valamit a folyamatban. Egy egész nüansznyi dolgot, mint pl. hogy milyen tüzifa az ideális a kemence tüzéhez. Sokszor a vak véletlen kellett ahhoz, hogy továbblépjenek. A japán kard készítés hihetetlenül bonyolult folyamat, nem véletlenül kell egy egész emberöltő az elsajátításához, hisz minden lépést be kell magolni. Mivel akkoriban nem állt az emberek rendelkezésére a mai fejlett metallurgiai, kémiai, thermodinamikai ismeretek, ezért ez volt az egyetlen módja a csúcsminőségű kard készítésének. És ez rendjén is volt akkor.

Újabb hátulütője a dolognak, hogy nagyon törékeny ez az ismeret. A kardkészítés folyamatát csak néhány beavatott ismerhette, és ha ők nem adták tovább, akkor kezdődhetett a több ezer éves folyamat újra. Ez történt például a damaszkuszi pengekészítő mesterekkel, de ma a japán kardkészítés művészete is pengeélen táncol, mert csupán egy maroknyi ember részese ennek a tudásnak. Igen, például Hattori Hanzo a Kill Billből (aki a valóságban nem is kardkészítő, hanem ninja volt).

Van a próba-szerencsének alternatívája? Van. A folyamatok megértése. Ha tudod mi miért működik úgy, ahogy működik, akkor nem kell annyi hibát elkövetned, amennyit a próba-szerencsézéssel elkövetsz, ez pedig azt jelenti, hogy nyertél egy csomó időt (helyette golfozhatsz) és engergiát (amiből golfozhatsz).

De ez még nem minden. Ha megérted a dolgok működését, akkor azokat a törvényeket nem csak egy adott helyzetben, hanem AZ ÖSSZES olyan helyzetben fel tudod majd használni, ahol ezek a törvények érvényesek. Ha megérted havon csúszás folyamatát, akkor azt nem csak síelésnél, de korcsolyázásnál, sőt magas szinten még bringázásnál is fel tudod használni.

A tudásodat kiterjesztheted. Helo kreativitás.

Példa.

Tudod miért verte rommá Lance Armstrong a Lö Tour de France mezőnyét már nem is tudom hányszor? Mert megértette, hogy mitől lehet ő a legjobb kerékpáros e Föld kerekén. Rájött, hogy minden egyes apró részlet számít, és ezeknek a részleteknek a működését is pontosan megismerte. Táplálkozás, légellenállás, versenytatktika, a kerékpározáshoz szükséges izomzat felépítése stb. A többi bringás nagyjából vakon követte a „kardkészítés”(nyilván hasonlat) bevált módját, és nem sok lövésük volt arról, hogy valójában mi miért történik a szervezetükben. Ők csak tekertek.
Nem mondom, hogy Lance technikai tudásával bárki nyerhetett volna, mert tehetség is kellett hozzá, de Jan Urlich nem volt kevésbé tehetséges, mint L.A.

Sok karaktert elnyomtam a jobb érthetőség kedvéért, de hohó, az egészet szög-egyszerűen ki lehet fejezni a számok nyelvén: próba szerencse esetén 50% esélyed van a jóra, ha megérted a folyamatot, akkor közel 100% (és a kiterjesztési faktorról nem is beszéltem). AKKOR MEG MIRŐL BESZÉLÜNK?

Mára már a tudománynak sikerült a folyamatok nagy részét feltérképeznie, és ez a tudás mindenki számára elérhető. Mégis, mind a mai napig a régi, elavult próba-szerencse tanulási formát használja szinte mindenki. Azt hiszem ez óriási luxus. Ez természetesen arra képességre is igaz, amit életed során a legtöbbet fogsz használni, ez pedig a tanulás. Értsd meg végre.

Értsd meg a folyamatot.

„Kreatív igazgató”, „kiadjuk a kreatívoknak áutszorszba”, „kreatív munkatársakat keresünk”  – hangzik el egyre többször. De mi is ez a manapság egyre elcsépeltebbé váló képesség? A szó szerinti fordítás: teremtőképesség, alkotókészség. Mára a Kreatív szinte egy önálló foglalkozásnak számít, és kezd olyan közhellyé válni mint a menedzser.
Egy egész kasztnyi “kreatív” cseperedett fel a rendszerváltás után, mindenkinek van ilyen ismerőse. Onnan lehet felismerni őket, hogy a közembertől merőben eltérő szemüvegkeretet viselnek, sportcipőben járnak, hónuk alatt macbook, zsebükből kandikál az ájpod fehér fülese, amiből feltétlenül valami nagyon underground fánki, vagy valami „megnemértett” zene szól. Ők tehát a kreatívok, a szabad elméjű emberek, akik csak úgy ontják a jobbnál-jobb, új ötleteket. De vajon tényleg annyira újak? És különben is, ha olyan kreatívok, akkor miért lehet őket egy kasztba beskatulyázni? Olvass tovább.

Születni kell kreatívnak, vagy esetleg valami más is van a pakliban? Mágia, vudu? Aki kreatív, az művész? A művészek mind kreatívak?
Az én belső szótáram szerint a kreativitás = újítás, más szemszögből való vizsgálat.

Tanulható? Szerintem igen. Ahhoz azonban, hogy elkezdjük a kreatív manát magunkba szívni, tudni kell mitől lesz valakiből kreatív egyed. Egy elmélet szerint semmit sem teremtettek a Big Bang óta. Amit mi újdonságnak tartunk az nem más, mint a már létező dolgok összekombinálása egy újfajta módon. A kreatív nem feltalál, hanem felfedez valami csodálatosat. Attól lesz valaki kreatív, hogy úgy képes a rendelkezésére álló dolgokat (tudását) összerakni, hogy azzal egy új utat nyit meg.

Mi tehát a recept?
Anyag (tudás) + megfelelő módon való összelegózás (kombinációs képesség). Sokaknak a tudásuk ugyan meg van, de nem tudnak mit kezdeni vele, pedig a kombinálást ugyanúgy meg tudnák tanulni, mint ahogy a többi tudásukat szerezték. Sokan nem hajlandóak elfogadni, hogy az ilyen „isteni szikrák” ugyanolyan képességek, mint az írás, vagy a borsófejtés. Nyilván vannak olyan zsenik, akiknek ösztönből jön, de ez nem jelenti azt, hogy egy átlag halandó ne tudná legalább megközelítőleg elsajátítani ezt a készséget.
Egy kicsit elkalandoztam, pedig van még itt egy apróság, ami nélkül nem lehet érvényesíteni a kreativitást, ez pedig a merészség. Ha csinálsz valami ördögien jó dolgot, de félsz attól, hogy esetleg kinevetnek, akkor a világmegváltó ötleted leírását rajtad kívül maximum a szobád sarkában csüngő pókhálóban rekedt muslica fogja megismerni. Ha merész vagy, akkor az esetleges kudarcoktól sem félsz, ami a kreativitás biztos velejárója. Egy zseniális ötletre általában egy vödörnyi csapnivaló megoldás jut (ami igazából senkit sem fog érdekelni, ha ott van mellette a hibátlan ötlet…).

Ez véleményem szerint a kreativitás – dióhéjban. Egy képesség, amit tanulni lehet.

A fent ábrázolt monokróm kép árnyalása, színezése erősen várható a jövőben – keep tuned!

Te is egy potenciális újító vagy!

Tegnap este tiszta lelkiismerettel feküdtél le pihenni? Nem halasztottál el valamit, amit a nap végén sajnáltál? Egy telefonhívás, egy szó, egy séta ami kitisztította volna a fejed, egy bármi ami ott lapul a teendőlistádon, de már lassan kifakul a tinta. Igaz, holnap is nap lesz…

Mostanában azon töröm a fejem, hogy mi mindent tehettem volna meg “bűntetlenül” kölökként, de valamiért mégsem tettem. Nem húztam meg a lányok haját, nem kérdeztem meg, mi van a csillagokon túl, nem mentem oda a grundon focizó scárokhoz, nem ugrottam bele nekifutásból a derékig érő sártócsába, nem kérdeztem zavarbaejtő dolgokat komoly emberektől. Talán vártam a másnapra, pedig semmit sem vesztettem volna. Tíz év múlva valószínűleg ugyanúgy fel fogom tenni magamnak a kérdést és ugyanúgy arra fogok kilyukadni, hogy semmi sem nem történt volna, ha… A mút dolgai gyerekjátéknak tűnnek – és valójában azok is -, de a jelen valamiért túl nagy komolysággal vértezi fel a cselekedeteket, nyomást tesz az emberre. Pedig valójában egy nagy cirkusz az egész (és tudod, hogy a jövőből visszanézve is így fogod látni). Ha ezt tudatosítod, akkor könnyebb legyőzni a jelen nyomását.

Szép lassan próbálom megtanítani magam, hogy szinte bármit megtehetek a jelenben. Kezd alakulni, de mindig van hova fejlődni. Azt hiszem ezt is meg lehet tanulni…

Halogatni: lehet. De miért nem teszed meg most? Azonnal.

Tudjátok mi a leghasznosabb képesség, amit az iskolában tanítanak? Az idegen nyelv, jelesül az angol. Miért? Mert maga is egy speciális tanulást segítő képesség – de nem csak az. Mi mindent ad egy nyelv ismerete? Nagyon sokan tanulnak és tudnak is nyelveket, de jórészüknek lövése sincs arról, mekkora lehetőség van a kezükben. Ideje kinyitni a kincsesládát.

Legértékesebb szerintem az a tudás, amit az adott kultúra a saját nyelvén örökít meg. Az angol nyelv ismeretével a mai világban olyan tudásanyaghoz férhetsz hozzá, melyhez képest a magyar nyelvű tudásanyag egy apró porszem. Ez nem a magyar kultúra lekicsinylése, hanem az a tény, hogy ma a tudomány nemzetközi nyelve az angol, így ismeretével számos kultúra tudáskészletébe is betekintést nyerhetsz.

Aztán ott van az Internet: megjegyzés nem szükséges.

De egy nyelv ismerete nem csak a tudás elérését teszi lehetővé, hanem belépőkártyát ad az adott kultúrába, és ezáltal egy teljesen más nézőponttal lehetsz gazdagabb. Bővül a spektrumod, így már nem csak a saját kultúrád szűrőjén keresztül, hanem egy teljesen más szemüveggel tanulmányozhatod a világ dolgait.

Ezen kívül az adott nyelv anyaországával bővül azoknak a helyeknek a száma, melyeken könnyedén új életet kezdhetsz, ha a helyzet úgy hozza.
A nyelv segítségével megkapod azokat a VIP előnyöket, melyek el vannak zárva a „kívülállóktól” – mint a kúmpjúteres játékban a titkos pályák. Alkudozni a helyi piacon, megtalálni a legszebb, legjobb helyeket a helyiek segítségével, barátságot/szerelmet kötni egy benszülöttel – erre mind lehetőséged van, arról nem is beszélve, hogy ha rázós helyzetbe kerülsz az adott országban, akkor könnyen életmenővé válhat a nyelv ismerete.

Elcsépelt közhely, hogy az adott ország művészete csak a nyelv, nézőpont segítségével érthető meg és élvezhető teljes egészében – naja, a művészet már csak ilyen: sokszor nüanszok döntik el, hogy valami csapnivaló giccs vagy egy cizellált mesterremek.

Természetesen a sort még folytathatnám karrierista előnyökkel: nagyobb esély az állásinterjúkon, elismerés az emberektől, üzletkötési előnyök, stb., de még mindig van itt egy nagyon fontos dolog. Egy nyelv – főleg az első idegen nyelved – elsajátításakor tied lesz egy olyan tanulási képesség, melynek segítségével a következő nyelv megtanulása sokkal-sokkal könnyebb lesz.

Mit kell mindezekért feláldozni? Néhány hónapot az életedből. Persze, ha okosan csinálod, akkor az átlagos nyelvtanulási idő töredéke is elég.

Tanulj the more the besser lenguas.

Az a snitt biztos sokatoknak meg van, amikor ott topogsz ünneplőben, idétlenül kifésülve az évnyitón, megszeppenve pacsizol a régnemlátott pajtásokkal, és dagad a melled, mert azt hiszed, neked lesz idén egyedül háromemeletes (hologramos) tolltartód az osztályban. Hirtelen átvillan a fejlődésben lévő agyacskádban a gondolat: ha már ilyen klafa cuccom van, akkor kéne valami virítani is. És ekkor jön a klasszikus ígéret: „ebben az évben jól fogok tanulni”. Hazamenvén büszkén átsimítod a tolltartód fedelét, 2-3x átpakolod a zsírúj cerkáidat (nem mindegy, hogy a színesek melyik emeleten vannak), és nekivágsz a küldetésednek. Lefekvés előtt még elmormolsz egy „jól fogok tanulni idén” imát. Majd másnap egy oroszlán elszántságával mész be a súléba. Egy pár hétig még tart a lelkesedés kraftja, de szép lassan kezd lefele kúszni a teljesítménygörbe. Becsúszik pár négyes (hármás, uhh), és a küldetés kudarcra van ítélve. Év végen megkapod a bizót, de az közel sem makulátlan. Erre persze a leleményes éned kitalálja, hogy végül is nem határoztad meg az elején, hogy mi a jó, úgyhogy ez az eredmény teljesen oké (a lelked mélyén viszont pontosan tudod, hogy a jól fogok tanulni azt jelentette számodra év elején, hogy csont nélkül behúzod a kitűnő bizonyítványt).

A százdolláros kérdés: miért bukjuk be a „jól fogok tanulni” ígéretet?

A válasz pedig – drága barátom –, a homály.
Célok mozgatnak minket, és a siker kulcsa az, hogy milyen éles a cél. A „jó” jelző egy akkora homály, mint ami a Goldengate-híd fölött szokott lebegni nedves időben. Jó ugyanis lehet bármi, még a kettes is, hiszen a bukást elkerülted. A cél akkor válik pontossá, ha mérhető! Gombóc, fényév, gallon, öl, slukk. Miért? Mert ha nem tudod mérni, akkor azt sem tudod, hogy elérted-e vagy sem. Logikus.

Ha hosszú távú célt tűzöl ki magadnak, akkor van még egy Achilles-pont, mert minél tovább tart valami, annál több az esély rá, hogy a lelkesedés szétporlad. Ezt vagy úgy tudod ellensúlyozni, hogy állandóan kis apró célokat tűzöl ki magadnak, de ami ennél is jobb, az az, hogy az egész folyamatot vonzóvá teszed valahogyan (sőt, ilyenkor a cél gyakran másodrendűvé is válik).

Mivel kiemelkedően intelligens vagy, bizonyára rájöttél, hogy ez vonatkozik minden homályos ígéretre, nem csak az általános iskolai példára, úgyhogy hajrá!

(pontos)Célra tarts! Tűz!

Valamit nagyon meg kéne csinálnod, akarod is meg minden, de valahogy nem megy. Erre azt mondja a közember, hogy lusta dög vagyol te. Semmirekellő. Ezzel a közember el is intézi. Legyint eggyet. Az okos ember pedig elkezd agyalni, hogy MIÉRT. Mindennek van valami oka, még ha nem is fogalmazzuk meg (mert lusta dögök vagyunk, wahaha).

És bingó: a lustaságnak is oka van! (jézusom, elképesztő okos vagy hogy kitaláltad)

Az egyik gyakori ok, az attól való befele rezelés, hogy hibázunk. Elhangzik a kishitűek védjegyes belső mantrája: “jajj, mi van, ha nem fog sikerülni?” Na mivan? Várjál, öööö. SEMMI?! Semmi nincs. Akkor elcseszed és tanul(hat)sz belőle és a következő alkalommal ezzel az új Jedi-képességel felvértezve próbálhatod meg újra. A Föld ugyanúgy forog tovább. Bumm. A tanulás = valami rossz (hibás), és ki kell javítani.

Vajon Sumáher hányszor zúzta rommá az autóját, amíg megtanult úgy vezetnt, mint egy robot? Valszeg xilliószor. Vajon töketlenkedett egy éles kanyar előtt (jajj, úgyse fog sikerülni) vagy épp ellenkezőleg, nyomott egy kövéret neki, és vagy megtapadt a dozsem vagy nem? Nyilván utóbbi.

A lényeg: ha nem tudod hogyan állj neki, csak kezdd el valahogy – bárhogy. Légy úriember, és engedd meg magadnak, hogy egy ótvar “első változatot” készíts. Ne halogasd…

Dzsászt Dú Ét! (és egyúttal elhatárolódom a vietnámi gyerekmunkától)

Egy kis üccsi a sok tömény után. Szó szerint üdítő, mert amiről most szó lesz, az valóban az elme felfrissítője.

Nem csak a bohém festőknek, költőknek és a többi művésznek kell ihlet, hanem mindenkinek, aki igényli azt, hogy állandóan friss gondolatokat, ötleteket dobjon ki a „szürke” zselétömb. A művészek abszinth-tal, vicces dohányfüvekkel és egyéb pszichedelikumokkal pezsdítik fel a szürkeségbe borult elmeállapotukat, de van egy sor kevésbé káros „múzsa” is. Én a szépségre esküszök, de vannak borult elmék, akik a rútra indulnak be, az egésznek igazából az a lényege, hogy új és karakteres legyen. Ennyi a kritérium. Egyáltalán nem számít, hogy nem a saját területedhez kapcsolódik, sőt teljesen más craft-ban látott ötlet pompásan beteljesítheti a keresztbeporzás folyamatát, amiből nagyon durva dolgok tudnak kisülni.
Számomra például a formatervezés és a grafika jelenti a kimeríthetetlen instant ihletkutat. (Jó, mondjuk az én területemre mindent rá lehet húzni. Kicsit olyan dzsolidzsóker, mint a Porse az Autósrágóban)

A jövőben lesz jó néhány ilyen ihletadó(nak szánt) bejegyzés, ahol az éppen aktuális kedvencemet zúdítom ide nektek, hátha nektek is beüt az anyag. Kezdésnek jöjjön egy olyan oldal, ahol nem kell gondolkodni, csak nézni ki a hihetetlenül szép fejünkből – gyakorlatilag képekből áll az egész. Ideális egy munkában letompult, olvasni már képtelen elme felpezsdítésére. Notcot.org Ha még futja olvasásra is, akkor érdemes ránézni a .com kistesóra is.

Finom vörösbor, coolhunter weboldal ide vagy oda, rövid életem tapasztalata alapján az utazásnál nincsen intenzívebb ispirációkoktél. Tegye fel a kezét, akit nem ihletne meg egy alant látható ingerorgia!

Sokat tanultunk az iskolában – sok hasznavehetetlen dolgot.
Ez még nem is lenne olyan nagy gond, hisz legalább edződik az elme, az igazi probléma ott van, hogy számos olyan képességet nem tanulunk meg, amiket pedig igazán tudnunk kéne a boldog/sikeres/kiegyensúlyozott/szupersztár élethez.

Az iskolával a legnagyobb gond az, hogy megrekedt a 19. században. Az általános iskolában kb. ugyanazokat a tantárgyakat tanítják, mint 100 éve, pedig azóta a világ változott egy PIRINYÓT.
Nem azt mondom, hogy az egész rendszert ki kéne lőni a Napba úgy ahogy van, csupán át kell alakítani a megújult tudásunk és igények alapján.

Gond például, hogy a jelen tantárgyai teljesen el vannak szigetelve egymástól, pedig elvileg ugye minden összefügg mindennel. Mondogatják is, de a miért megválaszolására már nem futja. Hogy mire gondolok? Pár napja volt egy “aha”-élményem a természettudományokkal kapcsolatban. A matek ugye az emberi gondolkodás működését írja le, a biológia az élő szervezetek működését, a fizika a természet működését (legalábbis próbálja). A kémia az anyag összefüggéseit egészen aprószinten, míg a földrajz szintén az anyag természetét, de óriás léptékekben. Az összefüggés pedig? A természeti törvények(fizika) működtetik az anyagot(kémia, biológia, földrajz). Az egész rendszert pedig az ember nevezte meg a logika (matek) segítségével.

Triviálisnak tűnik (az is), de valamiért eddig nem gondolkodtam rajta, mert nem így lettem tanítva. Az összefüggések meglátásának tanítása tehát nincs benne a tantervekben, bármit is mondanak. Néhányan persze megtanulják meglátni a mintázatokat, de az iskola kb. annyit csinál mint az úszóedző, aki úgy akarja megtanítani úszni a csemetét, hogy behajítja a vízbe – aztán vagy megtanul vagy nem. De ez csak egy képesség, amit nem tanítanak meg, pedig jó lenne. Íme még néhány, ami hirtelen eszembe jutott:

• Gondolkodni, ötleteket formálni
• Az ötletet megvalósítani
• Ismertségeket kötni (barátkozni)
• Beszélni, beszédet tartani
• A kudarcot kezelni
• Fájdalmat elviselni
• Önmagunkat motiválni
• Rendesen lélegezni
• A jövőről gondolkodni
• Az igazi értékeket megtalálni
• Az időt jól kihasználni
• Főzni
• A testet harmóniában tartani
• A természetet és a többi embert tisztelni
• Gyorsan olvasni
• Gépírni
• Megvédeni magunkat – fizikailag és lelkileg
• A hirtelen változást elviselni
• TANULNI

Szerinted még mi férne ide?

Néhány a felsoroltak közül ráragadhat az emberre az iskolában, de ennek a “tanításnak” a hatásfoka meglehetősen csekély .
A jó hír viszont az, hogy ezeket bepótolhatod saját magad! A többségben sajnos fel sem merülnek ezek az igények, mert elfogadják, hogy az a tuti amit kapnak. Pedig jobb is lehetne…

A fenti elmélkedés csak gondolatkísérlet egy lelkes, művelődésszervezést nem tanult ember elméjéből, de ahhoz szerintem nem kell rakétatudósnak lenni, hogy az ember lássa a mai iskola óriási hiányosságait és az igazi élet igényeit.

Ezzel zárom a mai evangéliumot, amen.

Ha nem adják, szerezd meg magadtól ami kell!

Huba (de akár lehetne Sándor is) egy szép madárcsicsergős reggelen beballag az irodájába, felhörpinti a szokásos zombiírtó macchiátóját, és nekilát a melójának. Ugyan előző nap nem aludt túl sokat – annál többet pókerezett a cimboráival – mégis belekezd valami komoly munkába abban bízva, hogy sűrű kávészünetekkel talán ötig kitart. Huba ezen a napon egy kihívással teli feladatot kapott, ráadásul olyat, ami még fekszik is neki. Egy idő után Huba azon kapja magát, hogy óriási vigyor van a képén, és úgy dolgozik, mintha az élete múlna rajta. Az óránkénti, közvetlenül a vénába adandó kávéadagját is elfelejti megejteni. Huba ezen a napon este 9-ig tolja a szekeret (valójában inkább a szekér tolja őt!) és még ekkor sem érzi magát fáradtnak, csupán a takarítónő partvisának maró hipószaga figyelmezteti, hogy ideje hazamenni. Huba másnap kipihenten megy be melóba, könnyű feladatot kap, de az ipari mennyiségű kávé ellenére is úgy érzi magát a nap végére, mint a mosott szalonna.

Akkor most, mi a szent-szűzmárja történt? Hubát megszállta valami sztahanovista démon?

Valami hasonló.

Egészen biztos vagyok benne, hogy te is átéltél már hasonlót. Tudod, amikor a fizika törvényei szerint már rég újra kellett volna tölteni a munkában lefáradt agyadat, de mégis úgy érezted, hogy folytatnod kell, mert jól esik. Megvan az élmény? Emlékszel? Azt bizony nem álmodtad. És vajon elgondolkodtál már rajta, hogy ez miért volt, és hogy lehet újra átélni? Valószínűleg nem. Csíkszentmihályi Mihály viszont megtette helyetted (…és világhíres is lett ezért).

CS.M. nevének hallatán néhányotoknak biztos egyből beugrik a flow jelenség. Igen, ott a pont, az áramlat-élményről van szó. Huba barátunkkal történt eset a flow egyik alapfeltételének köszönhető, és ez nem más, mint az optimális terhelés. Ez olyasmi az elménél, mint a motornál az optimális fordulatszám > ilyenkor húz a legjobban. Ebben az állapotban az ember tulajdonképpen egy perpetuum mobileként* működik, azaz a munka nemcsak, hogy nem fáraszt, de folyamatosan tölti is az energiádat! Gyakorlatilag pihentet a munka.

De mi is pontosan az optimális? Ha túl kevés a kihívás, akkor porrá unod magad, ha túl nagy, akkor viszont az önbizalmad zuhan egy egész háztömbnyit bele a kedvetlenség betonjába. Az optimális a két véglet között van, egy paraszthajszálnyival azon nehézség fölött, amit te optimálisnak gondolsz (ennek oka, hogy a legtöbb ember alapból alábecsüli a képességeit). Emlékszel még a határtologatásra? Na ez a hajszál éppen az a kis tolás a képzelt határodon.

Ez tehát a leghatékonyabb munka titka, ráadásul úgy, hogy még élvezet is jár hozzá!. (az “átlagos meló kifulladásig” hatékonyságból csak ceruzás kisötöst jelent (zölddel) a képzeletbeli ellenőrzőbe, míg az “optimális terhelés” piros, csillagos és beégetett nagyötöst ér.)

Már kezdenek olvadni a gombok a klaviatúrámon, úgyhogy ennyit mára. Annyit azért még elárulok, hogy a flow nevű jelenségről még lesz jó pár karaktersor ezen a blogon.

Találd meg az optimális kihívást!

*örökmozgó